PicsArt_04-27-06.22.43

Egy rendhagyó könyv az anyaságról!​

PicsArt_11-07-01.50.40

Egy nő, aki mostanság szül, kapkodhatja a fejét a nagy információáradatban. Minden héten újabb és újabb szenzációs gyereknevelési könyvek jelennek meg, amelyek megmondják a tutit, mit, mikor, hogyan kell, és hogyan nem kell, sőt tilos csinálni a gyerekkel. És amikor már tényleg ott van testi-lelki valójában a kisember az ölünkben, csak nem akar semmi sem úgy sikerülni, mint ahogy az a nagykönyvben le van írva. Egyik nagykönyvben sem. Ilyenkor jöhet a nagy felismerés: valami gond van velünk, és valószínűleg a világ legrosszabb anyái vagyunk. Aztán később az, hogy talán nem is bennünk van a hiba. De hogy eddig eljussunk, kellene az, hogy ne megvető kommenteket kapjunk a közösségi oldalakon vagy felnyársaló tekinteteket a játszótéren, ha épp szóba hozzuk gondjainkat. Vagy legalább lenne egy könyv, ami éppen ezzel foglalkozna. Az utóbbit most már kipipálhatjuk. 

Írták az Érdmost honlapján a könyvemről készült interjú felvezetéseként.

A velem készült interjút ITT meg tudod hallgatni!

Roskadásig vannak töltve a polcok olyan könyvekkel, amelyek elmagyarázzák, mit kell csinálni várandósság alatt, hogy kell felkészülni a szülésre, hogy kell szoptatni, és egy csecsemőt gondozni. Néhol szájbarágósak, unalmasak, bár az elolvasásuk után azt gondoltuk, mindent tudunk, mégis sorra értek a meglepetések...

De végre itt a könyv ami:

Kendőzetlenül ír az anyaságról, de egyben roppant szellemes, szórakoztató és nem fél ledönteni a tabukat!

Minden témába belecsempésztem az iróniát, a humort, egy-két helyen szabadszájúan. Biztos, hogy élvezni fogod az olvasást! Továbbá:

  • a szokásos témákat egy teljesen új nézőpontból járja körbe
  • előtérbe kerül az anyukák lelki világa, ami eddig kimaradt a könyvekből
  • arra biztat, hallgass az ösztöneidre, mindenféle „okosság” és szoktatás helyett
  • a legjobb hasznát veszed amikor kétségbeesel, vagy úgy érzed egyik kudarc ér a másik után, pláne ha azt gondolod, mindent rosszul csinálsz 
  • észosztás helyett karon fog, és végigvezet az anyaság rögös útvesztőin, hogy lásd a „szuperanyuság” sokszor csak kirakat, hogy a melléfogás és a tanácstalanság a legjobbakkal is megesik.
uncsikönyv

"Ha csak egy könyvet akarsz elolvasni az anyaságról, ez legyen az!" - Niki

A könyv írója őszintén beszél saját érzéseiről, olyan dolgokról, amelyeket már talán Te is megtapasztaltál, de nem tudtad miért nem beszél róluk így senki. A szerző és más anyukák történetein, eltévelyedésein, humoros sztorijain keresztül fedezheted fel az anyaság egy olyan oldalát, amiről még nem olvastál, amiről eddig nem beszéltek. A szerzőről bővebben: ITT

A könyv célja, hogy könnyebbé tegye az anyává válás lelki folyamatát és felhívja a figyelmet, ki nem mondott, mégis sokat számító dolgokra, az anyaság nem csillámporos oldaláról.

 

Kinek érdemes elolvasni ezt a könyvet?

  • anyaságra készülőknek és a várandósság időszakában, hisz a kismamás időszakot és a szülést is alaposan körbejárom.
  • szülés előtt és a gyermekágyas időszakban
  • kisbabával egy-két éves korig mindenképpen érdemes elolvasni
  • akkor is ha jön a kistesó, hiszen ennek egy külön fejezetet szentelek
  • kispapáknak, apukáknak, nagyiknak, barátnőknek, mindenkinek a családban, hogy jobban megértsék, mi megy végbe egy kismama vagy egy friss anyuka lelkében. 
PicsArt_06-11-10.01.2

Néhány téma a könyvből, ami eddig nem kapott elég figyelmet:

A szex vajon mi?

Mikor lesz és milyen újra együtt? Ki van a tükörben? - avagy a tested változásai. Mennyire baj vajon a libidócsökkenés? Ne csináljunk úgy mintha apa és anya cölibátusban élne ezentúl! Anyukák őszinte sztorijai az együttlétekről.

Sír, sír, SÍR! Rossz anya vagyok?

A legfontosabb: egy csecsemő sem azért sír, mert rossz anyja van és a leges-legjobb anyáknak is vannak rossz napjaik, amikor akár együtt sírnak a babájukkal, mert nem tudják kitalálni, mi a baba baja?

Szülés utáni depresszió

Egy téma amivel tele a net, mégsem kap elég figyelmet! Nehéz meghúzni a vonalat a babyblues és a depresszió közt, pláne ha folyton azt duruzsolják "miértnemvagyboldog?". A témában nemrég blogbejegyzés is született.

Napirend és egyéb nyalánkságok

„Egy ismerős anyuka szerint a napirendet egyenesen az anyukák szívatására találták ki. „ - Az alvásról. Együtt? Külön? Kire hallgass? A szívedre! - A hozzátáplálásról. „Még mindig hallom, ahogy hozzám vágták a „régen is így volt”, „régen se volt táblázat”, „ekkora hülyeséget” fordulatokat.

Olvass bele!

Vélemények

Sokkal jobban szeretem, ha mások beszélnek (írnak) a könyvemről, mert sokkal hitelesebbnek tartom, mintha én dicsérgetném magam! 🙂  Az alább olvasható vélemények nagy része MOLY olvasóktól és bloggerektől van, a linkekre kattintva bővebben is elolvashatod.

„Ha azonban egy olyan könyvet keresünk, ami végre tényleg segítség lehet egy kezdő anyukának, azokon a napokon is, amikor már úgy érezzük, hogy bizony, nem bírjuk tovább: csakis és csakis ezt a könyvet adnám jó szívvel a kezükbe, mert minden fejezetben megerősít bennünket abban, hogy igenis, ez az élet legkalandosabb, legkiszámíthatatlanabb kihívása, mit mi nők, képesek vagyunk teljesíteni!” Mankaa moly olvasó (teljes értékelés ITT)

„Csillagos ötös! Én szívem szerint már a kismama könyv mellé adnám ezt a könyvet kötelező olvasásra! Sajnálom,hogy 20 éve (jesszusom!!! 😀 ) nem volt ilyen könyv a közelembe…Mennyi sok idegeskedéstől,sírástól mentett volna meg. Kifejezetten tetszett,hogy itt bizony volt humor nem kell tökéletes anyáknak lennünk,nem számít a sok okoskodó véleménye…” Ildikó (folytatás ITT)

„Ezt a könyvet minden anyuka és nem anyuka kezébe tolnám, hátha sikerül felhomályosítani a nagyközönséget. Minden szavát ittam. Hol hangosan nevettem, hol bólogattam, hol majdnem elsírtam magam a feljövő emlékek miatt. Minden fejezetről ódákat tudnék zengeni. Vekerdy könyveit is emiatt az arany középút pártolása miatt szerettem meg. Persze merőben más stílus, de az egymás iránti tolerancia, elfogadás alapkő itt is-ott is.” Bettina (folytatás ITT)

„Nagyon-nagyon a témába vág! Mivel a kisfiam hamarosan betölti a 2. évét, csak sajnálni tudom, hogy nem hamarabb olvastam. Talán jobban kiálltam volna a saját elhatározásom mellett, pár olyan dologban amibe kéretlenül beleszóltak. Nem hiszem hogy van tökéletes anya, ha mégis, akkor valószínűleg hazudik. Ki merem jelenteni hogy minden szavával egyetértek. Különös kedvenceim: tréanya, szaranya, Te akartad, Bezzeg régen…” Zsuzsa (folytatás ITT)

„Szóval ez a könyv is, egy olyan írás, mely feltárja az anyaság rejtelmeit.
Nem úgy közelíti meg az adott témát, hogy kéretlenül ossza a „tudást”, hanem többszempontból meséli el, a sok okoskodó javaslatait, erre válaszol is, de teszi ezt tisztelettel, nem bántva.
Ugyanakkor részletesen ír a szorogásról, a depresszióról, az egyedülálló anyák szerepéről, a szülés különböző típusáról, hogy csak az alapokat soroljam fel.
És teszi ezt őszintén, erőltetés mentesen, szabadszájúan (imádom) és fantasztikus humorral.” Nikolett (bővebben ITT)

„Nagyon tetszett a szókimondó, őszinte, humorba ágyazott stílusa Kornéliának. Minden leendő anyukának és friss anyukának bátran merem ajánlani, hiszen erőt ad, eloszlatja a tévhiteket, sokat segíthet egy-egy nehezebb pillanatban.” Eszter (bővebben ITT)

„Az összes olyan nőnek a kezébe adnám, aki gyermeket szeretne, aki gyermeket vár, és akinek kicsi gyermekei vannak, mert azok a mondatok, melyeket a szerző megfogalmaz, összeránthatják a szétesőben lévő lelked, amikor sírás közben kétségbeesve azon gondolkodsz, hogy vajon jó anya vagy-e.” Inci – Magyar Szerzők könyvei magazin (folytatás ITT)

Megrendelés

Elfogyott!!! 🙁

További tudnivalók

Postaköltség 2023. január 1.-től:

Normál levélküldemény: 525 Ft / darab *

Ajánlott levél: 1045 Ft /darab

 Az átutalás beérkezése után, 5 munkanapon belül postázom. Személyes átvételi lehetőség, előzetes egyeztetés után, Érden lehetséges.

* Ha normál (NEM könyvelt) levélküldeményként kéred a könyv postázását, az esetleges eltűnéséért NEM tudom vállalni a felelősséget. 

Utánvéttel szeretnéd megkapni? A foxpost automatába előre utalás esetén: 1141 HUF utánvéttel: 1332 HUF. Házhozszállítás előre utalás esetén: 2157 HUF, utánvéttel pedig 2348 HUF.

Bármilyen kérdésed felmerül ezzel kapcsolatban keress bizalommal!

Továbbá bármilyen futárszolgálattal szeretnél szállíttatni jelezd és megbeszéljük!


Megrendelés után kapsz egy automatikus e-mailt, benne a további teendőkkel, utalásra vonatkozó információkkal! Bármilyen további kérdésed van írj e-mailt az acsillamponintul@gmail.com e-mail címre

Ha úgy gondolod, valamit elrontottál, vagy kihagytál az űrlap kitöltésénél, ne ess pánikba! Írj e-mailt a csillamponintul@gmail.com e-mail címre vagy keress facebookon! és megoldjuk! 

Ha nem kapsz megrendelés visszaigazoló emailt, ellenőrizd a spam mappát. Ha ott sincs, lehet, hogy rosszul adtad meg az emailcímed!

Gyakran felmerülő kérdések:

  1. A megrendelés után, mikorra várhatom a visszaigazoló e-mailt? – A megrendelés után perceken belül meg kell, hogy kapd a visszaigazoló emailt benne az utalásra vonatkozó adatokkal. Ha nincs  a postaládádban, nézd meg a spam (levélszemét) mappát is. Ha sehol nincs, lehet, hogy rosszul adtad meg az e-mailcímed.
  2. Nincs netbankom, nem tudok utalni, hogy lehet még fizetni? – A postai utánvétnek elég borsos az ára. Létezik még úgynevezett rózsaszín csekk. Ezt a postán tudod kérni és elküldeni a pénzt. (ha lefotózod és elküldöd már postára is adom, nem várom meg hogy hozza a postás az összeget 🙂 ) Hátránya, hogy a feladásnak külön díja van. Másik verzió: keresel egy Erste bank fiókot, ahol a díjbekérőn szereplő számlaszámra be tudod fizetni a pénzt. 
  3. Utánvételre van még lehetőség Foxposton keresztül. A foxpost automatába előre utalás esetén: 1141 HUF utánvéttel: 1332 HUF. Házhozszállítás előre utalás esetén: 2157 HUF, utánvéttel pedig 2348 HUF. FIGYELEM! Foxpost automatából 72 órán keresztül lehet felvenni a csomagot! Ezután visszaszállítják  a központi raktárba és újabb 1099 Ft ellenében viszik ki megint az automatába! 
  4. Több könyv rendelése esetén, hogy alakul a postköltség?  – Mindenképpen egyeztetünk, ugyanis a két kötet tömege eltérő!

Rólam, a szerzőről szerényen a végére 🙂

Kovács Kornélia vagyok 33 éves, egy kislány és egy kisfiú édesanyja. Szakmám szerint gyógyszerész vagyok, de  mindig is késztetést éreztem az írásra.  Miután anyává váltam, az írás iránti vágyam leginkább a babás-mamás témára kezdett kihegyeződni.

Szeretem  a humort, az iróniát és szeretem kimondani azokat a dolgokat amelyekről mások inkább nem beszélnek! Utálom az anyák közötti versengést. Jó sokszor álltam már szaranya státuszban, míg rájöttem nem velem van a gond! Nem hirdetem fennen szóval az anyaság magasztos mivoltát, nem beszélek róla szuperlativuszokban, ellenben kimondom (sőt le is írtam) azokat a dolgokat amelyek kicsinálják az anyukákat.

Naponta tapasztalom az anyaság kínját és örömeit! Utóbbi nélkül, már nem lennék életben, előbbi nélkül meg elszálltam volna és nem írtam volna meg, milyen az anyaság a csillámpónin túl! Mert előszeretettel csak a szép dolgokról írunk és beszélünk. A többit elfojtjuk, szőnyeg alá söpörjük, szemérmesen hallgatunk róla…

Bármiből képes vagyok viccet vagy tragédiát csinálni. Az éles helyzetek általában túldramatizálom, később meg kiparodizálom. Például, amikor a lányom egy hetesen spriccolva fosott le akkor sikítottam és sírva hívtam a védőnőt, hogy mi van ilyenkor, közben az járt a fejemben, hogy ki fog száradni. A védőnő természetesen megnyugtatott, hogy van ilyen. Közben a férjem próbálta megnyugtatni a kislányunkat és felvette csupasz fenékkel (mármint a gyerek feneke volt csupasz nem az apjáé). Nos, apa kapott egy adag fosikát még a markába és már nem tudta, hogy a fürdőbe szaladjon, vagy törölje a rövidnadrágjába, már úgyis mindegy!

Az Anyaság a csillámpónin könyvemmel 2021-ben megnyertem a Dugonics András irodalmi díjat, Humor szatíra kategóriában! Nagyon hálás vagyok ezért az olvasóközönségemnek!

Kedvenc idézetem Vekerdy Tamás tanárúrtól: "Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk hát ezen! Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem kell tökéletesnek, nem kell zseniálisnak lenni! A fontos az, hogy amikor csak lehet, legyünk jelen, kongruensen, azaz önmagunkkal azonosan."
Kedvenc idézetem Vekerdy Tamás tanár úrtól: "Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk hát ezen! Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem kell tökéletesnek, nem kell zseniálisnak lenni! A fontos az, hogy amikor csak lehet, legyünk jelen, kongruensen, azaz önmagunkkal azonosan."
Shopping Basket