A gyerek csak vendég nálunk! Sokszor, sok helyen olvastam már ezt a mondást, különbözőféleképpen kiegészítve, szárnyak meg gyökerek adásáról, hogy a szülők, hogy s miként engedik útra csemetéjüket a képzeletbeli batyuval, aminek a tartalma az otthonról hozott értékeket szimbolizálja, a magokat amiket zsenge gyermekkorunkban ültettek szívünkbe, szeretetet, összetartozást, olykor persze némi terhet is visznek magukkal.
Útra engedtek, de visszavárnak. Csakhogy vannak olyan szülők, akik nemcsak hogy várnak hanem elvárnak, sőt, egyenesen követelnek! És itt most a kezdeti romantikát átfordítom egy kijózanító írássá. Sokszor mondogattam (írogattam) azt, hogy nem ildomos az anyák panaszkodására azt felelni, hogy „Te akartad a gyereket!” Azt az esetet kivéve, amikor egyes szülők úgy gondolják, nekik joguk van felemlegetni azt, hogy ők megszülték, felnevelték, taníttatták, útjára indították hamuba sült pogácsa helyet, minden földi és/vagy lelki értékkel a csemetét. Sőt, cserébe elvárják, hogy a gyerek, az csak a gyerekük legyen 30-40-50 évesen, családdal és gyerekekkel is és a végletekig hálás legyen a szüleinek. Mert ez nekik jár! Én pedig azt gondolom, hogy egy normálisan felnevelt gyerek, nem fordul el a szüleitől (mert nincs oka elfordulni) és megmarad egy egészséges szülő-gyermek viszony ami a szeretetre épül és nem elvárásokra.
Egyesek csak beszélnek arról a szárnyadásról, de mégis magukhoz láncolnák a gyereküket…
Face posztok alatt sokszor alakult már ki parázs vita a szülő-gyerek viszony kapcsán és erre reflektálva, itt most bizony rálépek egy-két tyúkszemre. Sokan ítélkeznek azok felett akik „bedugják” egy öregotthonba, idős, beteg hozzátartozóikat. Ítélkeznek anélkül, hogy mélyebbre vagy magukba néznének. Jönnek az „Anyád is kicserélte alattad a pelenkát, te miért nem teszed meg ezt érte?,” meg az „Addig persze jó volt anyád míg segített!” fordulatok, folyamatosan generálva a lelkiismeretfurdalást a „gyerekben”.
Itt álljunk meg és térjünk vissza a szárnyakhoz, meg hogy a gyerek csak vendég nálunk… óh és ja a Te akartad kezdetű mondathoz! Mert igen, aki akarta a gyereket annak kötelessége tisztességesen felnevelni és nincs joga ezt bármikor számon kérően felemlegetni vagy a szemére hányni.
Továbbá senki, mondom SENKI ne vállaljon gyereket azért, hogy idős korában legyen aki gondozza, aki rányitja az ajtót, aki kicseréli alatta a pelenkát, ha sajnálatos módon odáig fajul a helyzet! Ezért gyereket vállalni az önzőségnek és egoizmusnak egy igen magas foka. Édesanyám soha de soha nem vetette a szememre, hogy mit meg nem tett értem, pedig letett néhány dolgot azt asztalra, vagy mondhatnám még az asztalt is ő hozta. És már évekkel ezelőtt megmondta, hogy ő bizony ha megöregszik és leesik a lábáról, nem akar a terhemre lenni. Én pedig már most azt mondom történjen bármi nem várom el a gyerekeimtől azt a bizonyos pelenkacserét, mert nem olyan sorsot szánok nekik, hogy a szárnyukat lenyesve, magam mellé láncolva, házirabszolgát csináljak belőlük. Különben eleve bugyutaság egy pár kilós gyerek, meg egy 75 kg-os felnőtt pelenkacseréjét egy lapon említeni. Valamint az öregotthonba bedugni, meg az olyan intézményt keresni neki ahol megfelelő ellátást kap, amit a gyereke nem tud és nem pedig nem akar neki megadni, között hatalmas különbség van.
Sokan azt gondolják a gyermeknek a szülőért áldozatot kell hozni, a szeretet és a hála nevében. Szerintem nem kell. A gyökerek célja, -amiket adnak a gyerekeknek- nem az, hogy visszarántsa őket, hanem, hogy biztonságot és támaszt nyújtson. Hogy tudja visszatérhet, amikor úgy érzi vissza kell térnie, hálával telt szívvel, szeretettel és nem kényszerből.
A hálát nem lehet követelni vagy elvárni, annak azokból a magból kell fakadni, azokból az útravalókból amiket magunkkal viszünk a szülői házból vagy amit továbbadunk a gyermekeinknek. Azt szeretném, ha kinyílna előttük majd a világ és ebben nincs helye az én önző elvárasaimnak…
