A „Mit tud már a baba” fejezetben kitérek arra, hogy gyerekünk képességeivel megpróbálni villogni, nem éppen ildomos, hisz csemeténk nem cirkuszi majom. Bevallom, én is sokszor estem ebbe a hibába, ahogy gondolom minden anya. Hiszen, annyira tudunk örülni csemeténk fejlődésének, hogy azt mindenkivel meg szeretnénk osztani. Így van ez, amikor a lurkó megtanul köszönni, puszit dobni és adni. Mivel jön a karácsonyi rokonlátogatásos időszak ez utóbbira hegyezném ki az írásomat. „Köszönj szépen! Adj egy puszit! Akkor had agyjak én egyet! Nem akarod? Milyen dolog ez?” És a rokonok fejben már le is írták csemetéd neveletlennek, hisztisnek, dacosnak, miközben te megpróbálod rávenni a gyerkőcöt, hogy ugyan, adjon már egy puszit, mert az úgy illik! Miért is? Már jó pár hónapja, hogy olvastam egy cikket erről, hogy mennyire helytelen ez a dolog. Ugyan mi lehet rossz abban, hogy a gyereket arra sarkaljuk, hogy megpusziljon valakit, vagy hagyja, hogy megpuszilják? Egy puszi, ártatlan dolog, ugye? Ezzel azonban pont arra tanítjuk szemünk fényét, hogy minden akarata és ellenkezése ellenére, azt a puszit igen is oda kell adni a pofira, a sajátját odatartani, legyűrni minden elemi ellenszegülést és elfogadni a puszit. Mert az csak egy puszi! Egy rokontól, egy ismerőstől. Nincs abban semmi rossz. Szerintünk. De egy gyerek ezzel pont azt tanulja meg, hogy a testével nem ő rendelkezik, neki meg lehet mondani, hogy mikor, kivel, mit csináljon. Fel lehet horkanni, hogy egy rokonnak adott puszi közt, meg a közt, hogy egy beteg hajlamú ember karmaiba kerül gyermekünk (amibe belegondolni is szörnyű) hatalmas a különbség. Hatalmas. Nekünk. „A jó kislányok puszit adnak. A jó kislányok elfogadják a puszit. Te jó kislány vagy, ugye?” Mondhatja ezt a egy barát, rokon, minden hátsó szándék nélkül. És mi van ha más mondja? Ugye már nem is tűnik olyan ártatlannak az a puszi?! A gyerek köszön, ahogy tanítják neki. (A 2 éves fiam előszeretettel válaszolja a köszönés felszólítására azt, hogy nem. Ez most egy ilyen korszak, nem ragoznám tovább, biztos vagyok benne, hogy majd továbblépünk, felfogja, megérti, miért fontos ez és udvarias felnőtt válik belőle.) A puszi pedig legyen a gyermek döntése, hogy érezze azt a testével kapcsolatban, van joga dönteni. Nyilván, vannak helyzetek, amikor az ő érdekében, felül kell bírálnunk a testével kapcsolatos döntéseket, mint például egy lázcsillapító kúp beadása. Lesznek csúnya tekintetek, „temindentmegengedszneki?” kérdések, „micsodahülyeségez” típusú hozzáállások. Kicsi dolognak tűnik, sőt talán jelentéktelennek. Megbeszélheted vele a rokonlátogatások előtt, mi fog történni, talán nem vált ki olyan volumenű ellenkezést belőle, de ha ott vagytok és nem akarja a puszit akkor nem szabad erőltetni! Nem csak szerintem!
Add a Comment