Neked is van nemtörődöm anyuka ismerősöd?

Az Anyaság a csillámpónin túl könyvben sokszor bíztattam arra az anyukákat, hogy hallgassanak az ösztöneikre, ezzel együtt pedig számos fejezetben kiparodizáltam az örökké kötekedő embereket. Egyes helyeken talán átestem a bizonyos ló másik oldalára (talán ez leginkább olvasófüggő), bár igyekeztem mindig egyensúlyt találni.
Az igazság az, hogy tényleg sok kéretlen tanácsot és beszólást kapunk, de sajnálattal tapasztalom, hogy a jóindulatból, kedvesen megfogalmazott, gyengéd útmutatásokat is sokan inkább figyelmen kívül hagyják. Mert azért valjuk be, a kötekedős hangnemet, a piszkálódást, ami csak a bosszantásunkra megy ki vagy arra, hogy sajat magát jobb színben tüntesse fel valaki, azért az esetek többségében el lehet különíteni egy tényleg jóindulatú, segítőkész, tisztelettel megfogalmazott tanácstól.

Mire is gondolok pontosan? Például arra mikor a gyerekpulmonólógián “wellnesseltünk” a fiammal, mert 4 hónaposan tüdőgyulladást kapott, a szobatársam, akinek csKnegy pár nappal volt idősebb fia, megkérdezte adtam-e már a gyerekemnek enni valamit, az anyatejen kívül, mert ő adott a fiának túró rudit, de kiköpte. Én meg lányos zavaromban annyit bírtam kinyögni, hogy betartom a hozzátáplálási irányelveket. Ugyanez az anyuka később azon viccelődött, hogy hogy gondolja a védőnő, hogy neki bármit is megmagyaráz, hiszen neki már van egy nagyobb gyereke. Hm… azért talán nem ártott volna hallgatni rá, néha egy kicsit…
Egy óvónő ismerősöm megdöbbentő vallomása, hogy már ódzkodik jelezni a szülőknek, ha problémát lát egy gyereknél, mert sokan sértésnek veszik és felháborodnak. Mivel feltételezem egy nagyon nem kezdő óvónő látott már egy pár gyereket, talán mégis jobb lenne ha nem a homokba dugná a szülő a fejét. Továbbá belegondolna abba kivel is cseszik ki? (bocs az alpáriságért, de nem tudom és akarom szebben írni) A saját gyerekével, meg önmagával!
Továbbá vannak laikusok akik egy-egy adott témában sokat olvastak vagy hallottak más anyáktól és bátorokodnak szólni egy anyukának, hogy “talánesetlegelképzelhető” hogy jó lenne ha látná ilyen-olyan szakember a gyereket, csak a biztonság kedvéért. De az önérzetes anyuka nem reagál! Hogy nem tud, vagy nem akar különbséget tenni az értelmetlen piszkálódás és a teljesen jóindulatú tanács közt az egy jó kérdés. Hogy miért jó hosszú hónapokig úgy csinálni mintha nem lenne probléma, úgy csinálni, mintha ura lenne a helyzetnek, miért csinálni úgy, mintha nem létezne a probléma azt ő tudhatja, de szerintem már ő sem. Értem én hogy nehéz beismerni hogy imádott gyerekünkkel probléma van, de azért annak az elgyászolási időnek is végesnek kell lenni.
Persze én itt a másik parton állok, mert kelletlen kénytelen voltam más sokszor belátni, hogy ide szakmai segítség kell. Talán már szuperfejlesztő anyuvá avanzsáltam (ez pedig nem dícséret, inkább irónia) vagy paramami vagyok és túl nagy jelentőséget tulajdonítok bizonyos dolgoknak, de még mindig azt az elvet vallom, inkább egy felesleges kör egy vizsgálaton, mint többéves kiesés a fejlesztésben/terápiában. Itt ugye nem is a bizonytalan anyukákkal van a gond, hanem a szó szerint vakító önbizalommal, de inkább önfejűséggel megáldott édesanyákkal. Szép dolog, hogy a saját gyereked a legtökéletesebb számodra, hogy bízol benne, meg magadban, hogy rendben lesz, nem is volt semmi baja stb., de ha másért nem, akkor azért vidd már el a gyereked nevelési tanácsadóhoz, gyógypedagógushoz, pszichológushoz, szakorvoshoz, hogy nyugtázhasd, semmi baja és az orra ál dörgöld a szakvéleményt a másiknak, miszerint rémeket látott. Legalábbis reméljük, hogy csak rémeket látott mindenki, a védőnő, a gyerekorvos, az óvónő, az ismerős anyuka a nagymama és mindenki más is…

Ha úgy gondolod van olyan anyuka aki homokba dugja a fejét ahelyett, hogy elindulna és a megfelelő kivizsgálásra elvinné a gyerekét oszd meg ezt a cikket, hátha jobb belátásra tér…

És készüljetek, mert most finom voltam és nőies, de a folytatásban bekeményítek! Csak ne felejtsétek el, hogy a gyerekekért teszem!

MEGOSZTOM FACEBOOKON

 

Ha pedig mégtöbb anyukáknak szóló, de nem szokványos témában olvasnál, iratkozz fel a hírlevelemre és azonnal megkapod az Anyaságról cukormáz nélkül e-bookot!



 

 

Ez nem mentesség! Ez gyűlölködés!

Miért kell nekem egy olyan face oldalról írnom amelyik gyerekellenes? Igen, nem mentes, hanem ellenes! Legalábbis szerintem.
Először is, én teljesen elfogadom azt, hogy valaki úgy dönt, nem vállal gyereket. Pont ezért is, nem szeretem az “életem értelme” kifejezést sem használni a gyerekre. Természetes számomra, ha valaki tudatosan nem vállal gyereket és sosem akarnám meggyőzni az ellenkezőjéről. Annál is inkább, mivel láttam már pár szülőt, aki khm… finoman szólva is érdekes, de nem azért, mert a gyereke rákvörös fejjel hisztizik a boltban. (hozzátenném, az ilyen hisztiket a szülőnél jobban senki nem gondolja kellemetlenebbnek). Nem gondolom, hogy a gyerekesek körül kell forogni a világnak, pláne nem, hogy az én gyerekeim körül kellene a világnak vagy rajtam kívűl bárki másnak forognia! Nekünk nyilván elsődlegesen helyen vannak, akinek meg nincs, annak nyilván más van kiemelt helyen az életében!
Ha nekem saját akaratomból vagy azért, mert úgy alalult volna, hogy nem lenne gyermekem valószínűleg vágynék olyan szórakozásra a facen is, ami garantáltan gyerekmentes. Nem jönnek fel cuki babás videók, nem kérdezi senki hol akciós a pampers stb. Sőt! Anyaként baromira jó lenne, ha olyan helyet kapnék virtuálisan, ami gyerekmentes, mert az KIKAPCS lenne így csupa nagybetűvel! Azonban a szóban forgó oldal a legkevésbé sem gyerekmentes, hanem gyerekellenes vagy kockáztassam meg a gyerekgyűlölöt?! Volt/van egy két vicces mém, mint az “ez a gyerek egy igazi kis angyal – Lucifer is az volt” sőt egy-egy anyuka ismim is jókat derült egyes posztjaikon. Azonban egyre inkább csak osztják az észt arról, hogy kellene vagy nem kellene gyereket nevelni, milyen sz@r a gyerekesek élete, háborognak a családi kedvezményeken, na, meg azon, hogy lépten-nyomon neveletlen, hisztis, ordító kölykökbe botlanak, nap mint nap, akiket ők biztos megnevelnének egy-két atyai pofonnal, ha épp nem az “agyonverés” kifejezést használják. A legkisebb gyerek, értsd: csecsemő is idegesítő, mert mi a francért sír és különben is hallgattassa már el a “kölykét” és akkor még finom voltam és nőies mert nem a lárva kifejezést használtam, pedig az az egyik kedvencük! Természetesen minden ésszerű magyarázat, például, hogy a hiszti természetes, az idegrendszeri fejlődés része, hülyeség. És különben is, miért nem lehet normálisan megmagyarázni egy kétévesnek valamit…
Drágáim! Az effajta gyűlölködés, mert ez már jóval túlmegy a mentességen, élet és emberiség ellenes! Azért utálni egy csecsemőt vagy egy kisgyereket, mert életkori sajátosságánál fogva olyan, amilyen elfogadhatatlan és beteges! Utálhatjátok a szülőt az adókedvezmény miatt, utálhatjátok, mert szerintetek szarul neveli vagy nem neveli, -mondjuk azért előtte jó lenne ha legalább egy kib@szott neveléssel kapcsolatos könyvet vennétek a kicsi kezetekbe-, de utálni egy ártatlan (igen röhöghettek, de egy gyerek ártatlan, legalábbis morálisan éretlen és mivel sok esetben nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, azért még nem kis szörnyeteg) gyereket, pláne csecsemőt egyszerűen alantas! És nem árt belegondolni, hogy az utált gyermek felnő talán orvos vagy tűzoltó lesz és megmenti az életetek!
Utálni, azt aki egykoron voltatok és aki olyan lesz (reméljük nem teljesen ugyanolyan), mint ti, egyszerűen életellenes! Ugyanúgy, ahogy az időseket sem ildomos bántani, amiért gyönge, feledékeny, lassabb, rosszul hall vagy lát stb. Jóllehet az idősebb generáció, a nyugdíjasok már sokszor kikérik magunkak a velük szembeni gyűlölködő hangnemet. Ők meg tudják védeni magukat vagy épp a generációjuk tagjait. A gyerekek viszont nem.
Elemi szinten, zsigerből gyűlölködni nagy divat. Főleg a facebookon. Gratulálni tudok azoknak akik a frusztrációjukat és a gyűlöletüket gyerekeken töltik ki. Még ha csak gondolatban is, de azért sokakban ott lapul a pszichopata. Lárvának nevezni egy csecsemőt? Magát(vagy a szüleit, a barátai szüleit) minek fogja nevezni ha megöregszik és magatehetetlen lesz? Vén szarnak?

Lehet utálni bármit és bárkit gátlástalanul, mindenkinek szive joga, én például a karalábét utálom. De az, hogy napi szinten azon tobzódik valaki, hogy utálata tárgyáról olvasson, kommenteljen, hogy egyáltalán foglalkozzon azzal, amit utál, na, az elég beteges viselkedés! Kb. mintha mindennap karalábés kaját főznék és bizonygatnám, hogy ez szar és ehetetlen és hülye aki megeszi. Minden bizonnyal hamar úgy gondolná a környezetem, hogy ez hibbant.

Nem kell szeretni a gyereket, cukinak gondolni, hasraesni tőle stb. csak emberszámba venni, mert pont annyi joga van az élethez, mint másnak!
Vagy sértőnek, bántónak idegesítőnek találjátok, ha a gyerekemről beszélek? Érdekes én nem gondolom ezt, ha valaki a munkahelyi problémájáról, a beteg szüleiről vagy a cuki kutyájáról beszél.

És csak egyetlen kérdésem maradt, mint Colombonak. Vajon őket hogy nevelték fel, hogy ilyen egészségtelen lelkű, avagy lelkifogyatékos felnőttek lettek? Magamban csak mentegetem őket: sz@rul bántak velük gyerekkorukban, úgy ahogy nem érdemelték meg, ki voltak téve fizikai és lelki bántalmazásnak, sebzett a lelkük. Lehet nevetni, de egy ismerősöm azt mondta, ép lelkű kutya nem támad gyermekre. Akkor miért támad egy értelmes felnőtt? Mert sérült a lelke!?

Az a fránya cumi

A cumizással kapcsolatban eléggé megosztóak a vélemények. Egyesek óvva intenek tőle, míg mások engedékenyebbek.
A fogorvosok fogják a fejüket, a szánkba rágják, hogy ez nem jó, közben a cumira rá van írva hogy “fogszabályozós” jelentsen ez bármit is! Aztán arra gondolok, hogy egy fokkal mégiscsak jobb, mint az évekig tartó ujjszopás…
Volt olyan anyuka, aki egy baba-mama klubban mesélte, hogy ő nagyon csalódott volt, amiért a kisbabája cumira szokott. Annyit mondtam, szerintem a cumit babáknak találták ki. Na, meg ugye a gyereknevelés során megtapasztaljuk, hogy az elvek kámfor-módra illékonyak.
Nekem volt szerencsém cumis és nem cumis gyereket is nevelni.
Tulajdonképpen egyáltalán nem akartam a lányomnak cumit venni, sőt nem is vettem, bőven volt a repicuccok közt. Aztán néha a gyerek szájába adtam, már egész korán, de nem igazán igényelte. Aztán történt egyszer úgy 2 hónapos korában, hogy éjjel fél 11-kor még elaltatni próbáltam, de valahogy sehogy nem akart a beste kölke aludni, csak sírt, sírt. Én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve a szájába adtam a cumit. Ordítás Off. Szunya On. Onnantól társa volt a cumi kb 2,5 éves koráig.
A fiam inkubátorba került születése után. Kértél, hogy vigyek be neki cumit. Azzal nyugtatta magát, az anyai érintés hiányában. Otthon nagyon kevés ideig kellett neki, 1-2 hónapig talán. A lányom nagyon édes volt, ahogy szaladt a cumijáért, mikor sírt a kicsi, adta a szájába hogy ne sírjon. A kicsi meg köpte ki, persze. Szóval a cumi nem kellett, néha szopta az ujját, de nem igényelt leszoktatást.
A két gyerekem példája alapján meg vagyok győződve arról, hogy van gyerek (baba) aki igényli és van amelyik nem. Kár rágódni rajta. Persze amikor este 10-kor az 5 szájbatekert pusztulat cumiból egyet se találunk és már tizedjére nézünk át minden kis zugot, ahová a legutóbb is dugta a gyerek, akkor szidjuk magunkat, hogy mi a jó büdös francnak adtuk a gyerek szájába anno és hogy a fenéért nem találnak még ki olyan cumit amin valami nyomkövető van, mert bombabiztos siker lenne. Vagy amikor éjszaka keresgetjük a telefonfényével, hogy ne verjük fel vele mégjobban a gyereket, vagy az alvó tesót, mert hiába f@szom világítós cumi, hajnal kettőre elszállt belőle a foszforeszka és ugyanúgy tapogatva keressük, mintha más, mezei, világítás nélküli cumit. Én egyszer a gyerek hálózsákjában találtam meg. Olyan is volt, hogy eltűnt egy cumi. 2 nap múlva meg a gyerek kutatott az egyik szekrényben aztán már csak azt láttam, hogy az etűnt cumival a szájában parádézik…
Sokan azért vannak a cumi ellen, mert ha nincs, nem kell leszoktatni a gyereket, egy idegbajjal kevesebb. Szerintem erre is meg kell érni, de mint ahogy az általában lenni szokott a szülő ráfeszül a témára, amivel jól keresztbe tesz a dolognak. Tippeljetek ki kapott agyérgörcsöt, mert aszonták márpedig szoktassa le a gyereket a cumiról, mert amiatt nem beszél… (igen, én!) Utólag visszatekintve mégis szépen sikerült, bár a felmerülő tényezők (leejtette az udvaron és hangyák másztak rá, szöszös lett a plédtől) kétségtelenül a kezünkre játszottak abban, hogy a gyerek megundorodjon tőle és ne érdekelje tovább.
Cumi? Igen vagy nem? Ha igen meddig stb. Kérdések amelyekre választ csak a gyerek egyénisége és igényei tudnak majd választ adni. Ez sem egy könnyű menet és néha igazán túl van a csillámpónin!

Kütyüt a gyereknek karácsonyra?

Kezdődik a mit vegyek a gyereknek karácsonyra című őrület. Különböző csoportokban együtt lehet ötletelni, ám van, akinek elég konkrét elképzelése van és már csak a konkrét típus kiválasztásában kér segítséget. Így akadtam bele abba a posztba, amelyben anyuka azt kérdezte milyen tabletet vegyen 5 éves gyereknek? Gondolom mondanom sem kell, hogy elkezdték oltogatni, hogy mi a fenének egy 5 évesnek tablet? Egy kommentelő egyenes azt állította, hogy a kütyüzés miatt mindenféle kárt fog szenvedni a gyerek…

Mi a helyzet a kütyükkel? Mennyire és hány éves korban engedjük a gyereknek? Ez nem a szakértő válaszol rovat. Ez annál lazább lesz és a csillámpóni folytatásában is kivesézem majd.

Alapjában véve azt gondolom elég széles a skála aközt, hogy csak alvásnál bírom kicsavarni a gyerek kezéből a tabletet, telefont, meg aközt, hogy totálisan tiltom neki a kütyüzést. Tulajdonképpen ez is olyan, mint az egészséges étkezés. Hiába akarom én, hogy a gyerek belapátolja a spenótot, ha én hamburgert eszek sültkrumplival. Hiába nem akarom, hogy kütyüzzön a gyerek, ha én sem bírok leszakadni róla és mondjuk könyvet az életben nem lát a kezemben. A másik pedig az, hogy kütyüzéssel tanulni is lehet. Jó, persze mi is tanultunk kütyük nélkül, felnőttünk stb. De az akkor volt, most meg most van. Másrészt, anno totál ki voltam készülve, hogy a lányom 2 évesen nem tudta a formaberakót. Napi 20 perceket gyakoroltuk, de azt kurva kört se találta meg hova kell dugni! Én már a hajam téptem, amikor jött az ötletem, hogy formaberakós játékot töltök le és játszatok vele telón. (Egyébként én nem pártolom a „kössük le mindig digitálisan a gyereket csak csendben legyen” programot. Nem szoktak kütyüzni, de tv-t nézni igen, nem álszenteskedem) Szóval a lányom és a telós formaberakó: a kezdeti nehézségek ellenére, hamar belejött. Amikor láttam, hogy jól megy, elővettem a hagyományos formaberakót. És ment neki! Tudta, értett csinálta, örült neki, eljátszott vele. Atelefonos játékot nem sokkal később töröltem, de nem is vinnyogott érte a gyerek. Mindenki azt szűr le ebből, amit akar, de egyértelmű volt számomra, hogy egy kis digitális segítség kellett a gyereknek. (Nem, nem tudom mi lett volna 30-50 évvel ezelőtt, valószínűleg felnőtt korában megpróbálná a kocsi hátsóülésére gyömöszölni a 160×200-as matracot)

Az ominózus poszt alatt, nagyon okosan megjegyezte valaki, hogy a mostani helyzetben, 6-7 évesek digitálisan tanultak/tanulnak otthonról. Miért ne lehetne a gyereknek ismerkedni a technikával már 5 évesen? Milyen igaz, erre nem is gondoltam.

Az, hogy mikortól vesz a szülő kütyüt a gyereknek, úgyis az ő döntése (az ajánlásokat figyelembe véve, vagy figyelmen kívül hagyva) ahogy az is az ő döntése lesz, mikor és mennyit hagyja kockulni a gyereket. Igazából ez akár egy jó gyakorlása lehet a szabályok meghozatalának és betartásának, a határok meghúzásának. Ha továbbmegyünk akkor a jogok és kötelességek ízlelgetésének (tabletezhetek x ideig, de csak miután megtettem azt, ami a kötelességem).

Csemetéink szinte óhatatlanul a digitális világban nőnek fel. Nem nevelünk kockazombit azért, mert néha engedjük a digitális szórakozást. Nem tudjuk kiiktatni teljesen, kivéve, ha kiköltözünk tanyára vagy egy lakatlan szigetre, ahol petróleummal világítunk. Ahelyett, hogy teljesen kihagynánk az életükből, inkább a helyes használatára tanítsuk meg őket! Hogy 2 évesen kezded egy formaberakóval vagy 5 évesen egy logikai játékkal az meg rajtad, meg a gyereken áll.

 

Anyatest – avagy miért számít pár plusz kiló?

Az anyaság testi változásokkal jár. Kinek nagyobb, kinek kisebb nyomot hagy a testén. De egyre inkább úgy érzem, ezeket a nyomokat, konkrétabban a plusz kilókat illik eltüntetni. Persze az ember lánya anyaként is jól akarjon kinézni, ledobni a terhesség alatt felszedett pluszt, csinos és nőies maradni. Van már mindenféle projekt meg mód az áhított testforma elérésére. De van egy pont, amikor, véleményem szerint, egyesek nagyon átcsúsznak a túlidealizálásba. Arra gondolok, hogy láttam már olyan előtte-utána anyuka fotókat, hogy elszégyelltem magam, hogy én még megboldogult lánykoromban sem voltam ilyen bombanő és valószínűleg már nem is leszek soha. Nem azért, mert lusta vagyok, nem azért mert… és itt sorolhatnék fel sok mindent, aminek egy része kifogásnak tűnne, a másik meg tényleg az lenne, de egyszerűen azért, mert nem vagyok hülye és látom, hogy abba a testbe mekkora meló van fektetve. Mennyi sport, mennyi diéta, mennyi kőkemény meló, és a jelenlegi életemmel ez kb. összeegyeztethetetlen. Mivel itt nem csak arról van szó, hogy ledobsz 20-30 kilót vagy többet és beleférsz a régi farmerba. 

 

De álljunk meg egy pillanatra! Miért is kellene 1-2-3 vagy akárhány gyerek után fitneszmodellnek kinézni? Pont ugyanúgy véglet, mint 80-100 kiló plusszal zárni mondjuk a harmadik terhességet. Miért kell nekem, vagy bárki más mezei édesanyának, akik dolgoznak, háztartást vezetnek, gyereket nevelnek és uram bocsá’ olyan egyszerű hobbijuk van (ha van rá idejük egyáltalán) mint az olvasás, (írás) varrás, vagy bármi, ami nem sport, miért kell nekünk mezei anyáknak fitneszmodell címért küzdeni? Miért baj, ha a legjobb értelemben véve átlagosak vagyunk vagy attól kicsit fel, vagy le eltérünk? Miért baj az, ha marad egy kis felesleg csípőn, popsin, combon, hason akárhol, ha lesz egy kis narancsbőr?  A szoptatástól megereszkedett mellekről már ne is beszeljünk, mert azt meg pláne nem olyan egyszerű visszaállítani. Miért baj, ha nem tökéletes a testünk? Egyáltalán, mi van azokkal, akiket úgy ismer és szeret meg életük párja, hogy molettek? Ha egyébként nagyjából egészségesen étkezünk, még valamicskét mozgunk is és egészségügyileg is pipálhatunk, akkor miért kell hajszolni egy álomképet? Mert sokan vannak ám akiknek sem az idejébe, sem a pénztárcájába nem fér bele, hogy címlaplány-szerűen nézzenek ki. 

És nem arról van szó, hogy nyugodtan tespedjünk, együnk szemetet és sajnáltassuk magunk, hogy szar a genetikánk. De vajon tényleg bombanőnek kell lenni? Mondjuk jó én az vagyok, mert kerek vagyok… 

Túlidealizált képek ömlenek ránk a médiumokból, a közösségi oldalakon, és a magazinokban. Persze talán motivációnak szánják, hogy megmutassák, hogy el lehet érni a céljaikat, vágyaikat. Körbevesznek a neked is sikerülhet típusú szlogenek. 

Vagy ott van a “Nekedmiakifogásod?” szlogenű Maria Kang, egy háromgyereket nevelő édesanya, aki úgy feszített a 3 fia mellett (a legkisebb 8 hónapos volt akkor), hogy a sok modell is elbújhat mögötte. Azt állította napi 8 óra munka mellett, bébiszitter nélkül, személyi edző stb. nélkül pusztán az egészséges életmódnak és a sportnak köszönheti kinézetét. Később persze lehullt a lepel és kiderült az ominózus fotózást megelőzően turbó fokozatban nyomta a diétát és a kardiót, fotózás előtti nap pedig vízhajtózott, nem beszelve a fodrásznál és körmösnél tett látogatásáról, bár ez elég alap egy fotózás előtt. Kang végül saját gödrébe esett, nem tudta összeegyeztetni az összeegyeztethetetlen és be kellett ismernie ez túlontúl túlzás volt. Esete kiváló példája annak, hogy ténylegesen elérhetetlen dolgokra próbáljak rávenni az anyukákat.

Maria Kang Fotó forrása: wmn.hu
Maria Kang Fotó forrása: wmn.hu

Mert ne dőljünk be a hangzatos ígéreteknek. Heti pár alkalommal végzett, 20-30 perc mozgás/edzés, otthoni kis videótornák, miközben nem próbáljuk lerúgni a körülöttünk sertepertélő gyereket plusz az, hogy nem zabálunk össze mindent, netalántán tudatosan étkezünk (én mindig, én mindig tudok róla, ha eszem) attól még nem leszünk modell-kinézetűek, feszes izmokkal és olyan sima bőrrel, hogy a photoshopot is elfelejthetjük. De ha éppen elég ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, akkor miért kellene magasabbra tenni a lécet? És valljuk be, sokunknak már ez is a fittség és az egészséges életmód netovábbja lenne, sokszor csak álmodozni tudunk róla… 

És mi van velem? Kb. 16 éves korom óta iktatok be az életembe fogyókúrákat. A csillámpóni megírásakor felszaladt rám néhány kiló, majd erre rájöttek a karanténkilók és most kezdek ébredezni, hogy össze kellene kapni magam, mert utálom, hogy nem férek bele a kedvenceimbe (mivel engem, sok nőtársammal ellentétben, legalább bottal kell elhajtani ruhát vásárolni saját részemre). Egyébként, aki olvasta a csillampónit és tetszett, az nyugodtan átvehet 30 grammot tőlem, az eladást figyelembe véve meg is szabadulnék az összes felesleges 15-16 kilómtól. 

Jelenleg keresem az utat, ami járható. Talán megtalálom egy Élj egészségesen, a saját szabályaid szerint című könyvben, amit egy amerikai jógaoktató, Tara Stiles írt. Taraval nincs sok közös bennünk első ránézésre. Ő vegán és nincs gyereke én megrögzött húsevő vagyok és hát ugye van két lurkóm. Mégis a könyvét olvasva az az érzés járt át, hogy valahol rokonlelkek vagyunk. Nincs benne erőltetés, a jelszó, hogy bárhogy is csinálod jó lesz, bárhogy sikerül megpróbáltad. Szerinte a ránk erőltetett divatdiétáktól és edzésektől nem érünk el tartósan semmit és még be is feszülünk. Jó, sok újat nem mondd azzal, hogy ide biza életmódváltás kell, nem időről időre fellángoló rapid és vészhelyzeti fogyókúrák. Mégis ezt az új utat úgy tárja fel, hogy szívesen tartok vele, jobban mondva ő csak elindít, hogy a saját, nekem megfelelő módszer meglegyen. És ha jól érzem magam a bőrömben, testben és lélekben egyaránt az az igazi egészség. A többi meg csak szemfényvesztés! 

Fotó forrása: moly.hu

Tudtál szülni? És akkor mi van?!

Tudom, hogy vannak olyan anyukák, akiket nem kavart fel a császármetszés, sőt valakit meglep, hogy más nehezen birkózik meg lelkileg ezzel. Főleg az elején. De akár később is gyomorszájon-vágás szerű érzést válthat ki, egy-egy anyatárstól az a mondat, ami megkérdőjelezi a császár létjogosultságát: „…én mégis tudtam szülni.” A mondat eleje opcionális, lehet, hogy az ő babájának is a nyakán volt a köldökzsinór, lehet farfekvéses volt a gyerek, nagyobb volt a babája az átlagnál stb. A lényeg, hogy aláássa és megkérdőjelezi, azt, hogy nálatok miért is volt szükség a műtétre, ami életmentő és számomra a szülés egy formája.

Ha legközelebb valaki azt mondja, ő mégis tudott természetesen szülni, akkor nyugodtan kérdezz vissza: „És? Akkor mi van?” Azon túl, hogy kismillió cikk van arról, hogy miért nem optimális a császár, hogy a számomra „kedvenc” kifejezésem használjam, hogy tudjuk eleve csak hátrányból indulhat az, akit nem természetesen, unikorniskacaj közepette hoznak világra és még ragozhatnám, de vissza kell kérdeznem: És akkor mi van, ha neked sikerült? Mert szerintem pont semmi! Gyenge vagyok?  Egy császárosnak könnyű dolga volt, nem szenvedett, azt gondolod? Túl azon, hogy sok esetben a császárt vajúdás előzi meg, egy 10-12 centis vágással jár a műtét, miközben szó szerint szétszedik az anyuka izmait, hogy a vészkijáraton ki tudják venni a kisbabát. Így kell ellátni egy babát, felkelni, pelenkázni stb. 6-12 órával azután, hogy felvágtak. Sőt, néha még otthon betársul a nagytesó is. Vakbélműtét után meddig is tart a lábadozás? 4-5 hétig fizikai kímélet javasolt. Császár után erre kb. esély sincs. Nem, mindennek nevezhetsz csak gyengének nem. A gyermekem hátrányból indul? (Mekkora hátrányból indulna, ha természetesen születik meg, de mondjuk oxigénhiánnyal?) Állok elébe! Majd behozzuk, mert nem vagyok gyenge, ezt már fentebb vázoltam. Hogy császár után nem lesz teje az anyukának az meg szerintem csak városi legenda. Szóval szültél, természetesen, olyan helyzetben, ami másnak császár lett, ügyes vagy, büszke lehetsz magadra. Még büszkébb lehetnél, ha ezt nem dörgölnéd egy császáros orra alá, különben meg vissza fog kérdezni, hogy: „És akkor mi van?!”

Bogyó és gombaszezon! Te tudod melyik mérgező és melyik nem az?

Ősz van. Bogyó és gombaszezon. Nem árt tisztában lenni mi és mennyire mérgező, ha esetleg úgy alakulna, hogy a csemete lelegelte. És ha már megette azt a bizonyos valamit a gyerkőc, akkor hová is forduljunk? Ezt nem papolásból írom, sajnos a saját bőrünkön tapasztatuk meg. Annyit elmondanék elöljáróban, hogy az udvarunkon megjelenő Csattanó maszlagot (Datura stramonium) állandóan írtom, mivel nem kicsit mérgező. A minap egy gomba jelent meg az udvaron. Rákerestem mi lehet az. Nem mérgező gyapjas tintagomba (Coprinus comatus), egye fene, nem pusztítalak el. 

Október 23.-a volt. Nekem egy ideig nemcsak a nemzeti ünnepről lesz nevezetes. Egyik percben még azt videóztam, hogy játszanak a gyerekeim az udvaron. Aztán bementem. A lányom pár perccel később utánam, árulkodni, hogy az öccse mit csinált. Ahogy kimentem, azt láttam, hogy a fiam valami sötétkék bogyót tesz a szájába. Hiába nyúltam már a szájába, lenyelte. Ezután a lányom azt is elcsacsogta öcsike találta ki, hogy együnk ilyen bogyót. Mintha gyomorszájon vágtak volna. Mi ez? Meredtem kérdően az előttem álló növényre, amit eddig nem vettem észre. Ugye nem nadragulya, (Atropa bella-donna) ugye nem? Ráguglizok. Nem, nem az! Uh, akkor nem lehet akkora baj! Mondjuk fogalmam sem volt, hogy mentőt hívjak vagy merre fussak. Írtam ismerősnek, írtam szakmai csoportba fotóval, vajon mi lehet ez? Fekete csucsor (Solanum nigrum), azt írták mérgező! Remek. Remegve hívtam az ügyeletet. A lányom levágta, hogy baj van és elkezdett sírni, hogy meg fog halni (mostanában nagyon foglalkoztatja ez a téma). Ügyelet, felveszik a telefont, majd azt mondják irány a Heim Pál kórház toxikológiája. Isteni. Gyorsan összepakolok néhány dolgot, biztosra vettem, hogy bent maradunk, gyomormosás stb. Leszakítottam a növényből is, bogyót, levelet, biztosra menjünk mi is az. Mivel aznap nem aludtak napközben a kicsi be is aludt a kocsiban. Fogtam végig a pulzusát, hallgattam, hogy lélegzik, már amikor a nagy nem csacsogott. Többször rámjött a sírás. Hogy lehetek ilyen szaranya? Miért nem vettem észre azt a szart? Miért mentem be? Biztos leb@sznak majd, hogy mi a lófüttyöt csináltam addig míg a gyerekeim mérgező bogyót legeltek. Közben hallotta a nagy, hogy szipogok.

– Anya te sírsz? Kérdi a lányom

– Igen!

– Miért? Elterelődik a szó. Tovább csacsogott, de olyanokat mondott, hogy egyszerre robbant ki belőlem a sírás és a nevetés.

– Anya te most sírsz vagy nevetsz?

– Már magam sem tudom. – válaszoltam mosolyogva, de még a könnyeim törölgetve. Megérkeztünk a Heim Pálba. Maszkot fel. Nagyon-nagyon kedves volt mindenki még akkor is mikor mondtam, hogy a taj-kártya otthon maradt (van lehetőség utólagos bemutatásra).  Nem csesztek le, elvégre nem érdekük, hogy a gyerek azt élje meg, hogy anyu-apu kapja az ukázt, stresszelnek és ez az ő kis lelki világára is hatással legyen. Kiderült tényleg Fekete csucsor, de az érett bogyók nem igazán mérgezőek, jó sokat kellett volna enni belőlük, hogy baj legyen, a zöld, éretlen bogyók és a zöld részek viszont annál inkább. (Egyébként évekkel ezelőtt állítólag a fekete csucsort, mint fekete áfonyát árulták.) Még szerencse, hogy a sötét színű bogyók vonzóbbak a gyermeki szemnek. Vizsgálat és kb. 1,5 óra megfigyelés után hazaengednek minket, telefonszámmal, ha legközelebb ilyen van, először hova telefonáljunk. (Heim Pál toxikológia elérhetősége: ITT) Aznap mi voltunk a hatodik gomba vagy bogyóevő gyerekkel érkező család. Szerencsére egyik sem volt komoly. Ősz van, szezon van. Nem lehetünk mindig résen, még akkor sem, ha azt gondoljuk, hisz én magam is meg voltam győződve arról, hogy nincs semmi ártalmas számukra az udvarunkon. 

A nébih oldaláról letölthető ehető-mérges gomba párosító ismertető: (ez alapján senki ne játssza a gombaszakértőt, számomra pusztán tájékoztató jellegű) Letölthető pdf: ITT

Mérgező vs. ehető bogyók: ITT  – szintén tájékoztató jelleggel!

És egy „PlantNet” alkalmazás aminek a segítségével meggyőződhetünk arról, milyen növénnyel állunk épp szemben (androidra és IOS-ra is letölthető)

Bár sosem voltam cserkész, de a cserkész jelmondat, ” Légy résen.” most úgy érzem nagyon igaz. 

Szeretnél még több anyukáknak szóló dologról olvasni? Iratkozz fel hírlevelemre és mindig megkapod a legfrissebb cikkeket:

Néma gyereknek… avagy a beszédfejlődésről és -fejlesztésről

A blogposzt apropóját az adta, hogy az „Ugye, Anyu?” facebook csoportba egy anyuka fejlesztős játékot akart venni a kisfiának. Aztán előkerült a megkésett beszéd, am nekem történetesen az egyik vesszőparipámmá vált, nem véletlen, hiszen nagyobbik gyerekemnek 3 éves kora után indul be a beszéde.

Szinte hallom a fülemben csengeni a nyugtató emberek táborát, hogy „minden gyerek egyéniség, nemegyformán fejlődnek, szabad játékot mindenkinek, nincs semmibaja, majd fog beszélni, legyél türelmes” blablabla. Csakhogy ez nem teljesen így van!

A Családinet oldalon olvashatóak a beszédfejlődés szakaszai és az is, hogy bizony 10 hónapos elmaradásnál már gondok lehetnek. A fiúknál itt is elnézőbbek. Régen azt mondták a fiúk lustábbak. Ez azonban nincs így, csupán éretlenebb idegrendszerrel születnek (ez az oka a kisfiúk ördögi módon tomboló hisztijének, már akinél, ugye), és ezért mindenben késhetnek egy „picit”.

A mi megpróbáltatásainkról bőven írok az Anyaság a csillámpónin túl könyv, „Mit tud már a baba?” fejezetben. Voltam én túlfejlesztő anyutól, a gyerek rovására háztartást vezető szaranyuig minden. (mert amúgy, ha nem esz meg a kosz, meg van főtt kaja az tényleg hátrány…). Megkaptam azt is, hogy a gyerek hülyének néz, nyilván egy két és féléves elég okos ilyen gondolatokhoz. „Ne értsd meg!” – mondták sokan. Könyörgöm, soha ne csináljátok amikor a gyerek valamit komolyan kér valamit. A lányom szürcsöléssel jelezte, ha szomjas volt. Ezen felhorkant egy rokonom, hogy ő ugyan tuti nem adna neki, míg szépen kér. Hát persze, mert ha porzik a torka majd megered a nyelve…

Jártunk gyerekprogramok­ra, volt mondókázás, gyerektorna, bár ez utóbbiról kinéztek az anyukák. Konkrétan úgy néztek ránk, mintha valami nagy baj lenne a gyerekemmel, és az övéik el ne kapják a lányomtól a fur­csaságot. Na, és ott volt édesanyám. Mikor mondtam, hogy ide vagy oda viszem a lányomat, ezzel vagy azzal a szakemberrel be­széltem, mindig visszakérdezett: „És mit mondott? Hogy majd beindul magától?” Hát nem, senki nem mondta ezt. Amikor be­töltötte a három évet, ötven szó volt a szókincse. Azaz egy kétéves gyerek szintjén volt. A szívem szakadt bele, mert láttam, hogy mindenféle gondolata van, de nem tudja kifejezni magát.”

 

Páran kérdeztétek, mit csináljatok, merre induljatok, ha felmerül a megkésett beszédfejlődés gyanúja? Nem vagyok szakember, csak a saját tapasztalatainkat tudom elmesélni nektek.

Mi anno TSMT tornával kezdünk. A gyógytornász javaslatára mentünk fül-orr-gégészhez. Konkétan 3 szakembernél is jártunk. A TB-s ellátás kutyfütty, letudta annyival, hogy hisztis a gyerekem, nem tudja megvizsgálni. Érdekes módon a magándokik meg tudták vizsgálni… Savós fülgyulladás és nem meggyógyult arcüreg gyulladás. Ezek így mind némán, se láz, se egyéb jele nem volt. Gyógypedagógus is megnézte e gyereket értelmileg rendben találta, viszont renyhének látta a szájizmokat. Ja, és nem jó mesekönyveink voltak. A gyógyped az Anna, Peti, Gergőt ajánlotta. Ekkor szembesültem vele, hogy ezek aranyárban vannak. Na meg ott van Boribon. Sokan finnyognak rá, de és nagyon szerettem és egy 2-3 éves gyereknek pont a szintjén van. Vagy az is megoldás, ha elmeséli az ember a napját neki. (végül is Bartos Erika se csinált mást az APG könyvekben). A renyhe arcizmokat Dévényes kúrálta ki. Maga a TSMT torna nem használt, nem ott volt a bibi, de igazából hálás voltam, hogy oda mentük, mert onnan jutottunk el mindenfelé.

Amiket még bevetette, a beszédfejlődésért:

  • Mondókázás, ahogy a csövön kifér! Személyes kedvencem a Kerekítő könyvek CD-vel. Simizős, csikizős hőcögtetős mondókák.
  • Hintázás, egyensúlyérzékelésre ható játékok, mint Bilibo vagy a séta az egyensúlyozó félgömbön. Van varázspalló és egyensúlyozó tölcsér ezek ára borsosabb, a tölcsér pedig soka helyet is foglal. Az egyensúlyozós feladatok pedig elvileg a szobatisztaság fejlődésére is hatnak.
  • Falatkák csak szájjal evése. Malackodásnak tűnik, de míg kis alganyaló módra leeszi a gyerek a tányérról a falatot, fejlődnek a beszédizmai.
  • Ugyanúgy izmot fejleszt: buborék vagy gyertyafújás (önmagam védelmében leírom, hogy soha ne hagyd egyedül a gyereket égő gyertyával) puszi dobás és fújás, köpés megtanulása (fürdőkádban)
  • Állathangok utánzása, kártyákkal, a gyerekek nagyon szeretik.
  • Figyeld meg a hallását! Tényleges hallásvizsgálatra nagyon nehéz bejutni, a rosszul halló gyerekek pedig nagyon hamar szájról olvasnak. Halk utasítások, kérések, amikor háttal vagy neki, hirtelen zajok produkálása, figyel-e rá, vagy csak felhívod a környezetben hallható hangokra a figyelmet, esetleg utánozzuk a madarakat, méhecskét, autót.
  • Beszédindításhoz könyvek: Látogatás a beszéd birodalmába (szilvialogopedia) és a Beszédindító könyv Egresi Erikától. utóbbi sok „kézügyesítő” gyakorlatot tartalmaz. Nem véletlen ugyanis…
  • A finommotorikára is érdemes odafigyelni, gyurmázás, vágás (én babaollót adtam nekik 2 éves koruktól, azon kívül, hogy sikerült mindkettőnek egy-egy nadrágot kivágni nem volt sosem baj), homokozás (ez más szenzoros fejlesztés) Szuper gyurmarecepteket és gyurmázó lapokat találsz ITT , de  a Pinteresten is találsz ötleteket.
  • Tanuló kutyus vagy kutyus hugi kislányoknak. Énekel, színeket, testrészeket tanít. Nem mintha ezt egy édesanya nem tudná, de egy színes, világító, zenélő kutyus talán nagyobb vágyat kelt a gyerkőcben a beszédre. (ez csak az én ötletem, végső kétségbeesésemben adtam neki egy esélyt)

Ami a legfontosabb (szerintem): ha te úgy érzed, hogy el van maradva bármiben a gyereked, vidd szakemberhez.

Én azt mondom, inkább keressünk fel feleslegesen egy szakembert, mint hogy figyelmen kívül hagy­junk egy fejlődési problémát.”

És ami ennél is fontosabb: tartsatok ki! Én személyesen egy csodának éltem meg amikor beindult a beszéde. Mintha felszállt volna a gonosz varázslat és a királylány meggyógyult!

 Tudom, hogy unod már hallgatni, hogy csak türelem kell, meg majd beindul a beszéd (vagy bármi más). Hogy a fenébe lehet türelmesnek lenni, amikor nem tudja, hogy meddig kell várni, és azután mire számítson? Tudom, hogy olyan érzésed van, mintha a mélyből próbálna a felszínre úszni, de nem tudod, nem látod, mennyi van még hátra. Néha csak kétségbeesetten vergődünk, és sírni van kedvünk (és meg is tesszük). Tartsatok ki! És bízzatok a gyermekeitekben!

 

Szeretnél még többet olvasni anyukás témában? Iratkozz fel a hírlevelemre: 

Rémisztő mesék

A minap beszélgettem a barátnőmmel arról a bizonyos mesekönyvről. Aztán megjegyezte, hogy azért a magyar népmesék se semmik. Egyáltalán nem a hétfejű sárkány lefejezésére gondolt, vagy boszorkányokra, ördögökre, mert ezek a szereplők bőven fellelhetőek  a magyar népmesék világában. Konkrétan azon botránkozott meg, hogy a két idősebb testvér levágta a fejét a legkisebbnek. Ilyet hogy lehet? A jelenet a Rókaszemű menyecskében volt. Azonban elkezdtem összeszedni milyen rémisztő, szinte horrortörténetnek beillő magyar népmesét láttam már. Hozzátenném, nagyon szeretem a magyar népmeséket, különösképpen ha Szabó Gyula a mesélő. Személyes kedvenceim: Pinkó, A kőleves, A sündisznó, A kiskondás, Mindent járó malmocska, Macskacicó, Holló Jankó.

 

De ismerjük be, van jónéhány mese ami több mint rémisztő, még azon túl is, hogy a gonosz megérdemli a méltó büntetést, vagy hogy a halál megjelenítése elfogadható a mesékben (pontos okát nem tudom, olyan mondta ezt aki ért hozzá), bár nem vagyok gyerekpszichológus, döntsétek el ti, ezeknek ott lenne-e a helye a mese-repertoárban!
Spoiler!
A pulikutya: egy házaspárnak hosszú idő után születik gyermeke. Az Úr megáldja  a gyermeket (mert koldus képében öltözve befogadta a gazda), hogy a gyermek bármit kíván az teljesül. Ezt a János nevű szolga meghallja. Elrabolja a kisbabát az anya mellől, az asszony száját vérrel keni be, hogy azt higyjék, megette a gyermeket. A szolga gazdag lesz, az asszonyt pedig élve temetik el. Évekkel később  a fiú megtudja mi történt. Azt kívánja változzon János pulikutyává és faluról falura járva keresi a szüleit és minden vendégadójánál tüzes szénnel eteti a pulikutyát. A befejezés természetesen jó (az élve eltemetett asszony 17 év után élve száll ki a koporsóból), bár tovább gondolkodva ez még a legenyhébb mese.
A szegény ember hegedűje:
Epret szednek a királykisasszonyok az erdőben. Az anyjuk azt ígéri, aki a legtöbbet szedi, az kapja meg a piros szoknyáját. A legkisebb szedi a legtöbbet, a nővérei féltékenyek lesznek, megölik a húgukat. Egy arra járó vak embertől elveszik a hegedűjét és beleteszik a testvérük holttestét (feldarabolják?) és elrejtik egy odvas fába…
A történet vége szintén jó, a legkisebb királykisasszony a hegedűből feltámad amikor édesanyja hegedül. Kőműves Kelemenék akár tanulhatnak is belőle..
A két aranyhajú fiú:
A király elvesz egy szép leányt, aki azt ígéri, aranyhajú fiút szül neki. Amikor a szülésre kerül a sor, a király háborúban van. A gonosz bába asszony, aki azt szerette volna, hogy az ő csúf lánya legyen a királyné, elveszi a két aranyhajú csecsemőt, megöli és elássa őket a tó partján, helyükre pedig 2 kutyakölyköt tesz. A királynak megüzenik a történteket, aki azt parancsolja vessék a cethalas tóba a királynét. A fiúk valami úton-módon mégis tovább élnek (aranykörtefa, aranyszőrű kecsekeollók stb.) A mese végén visszatérnek és édesanyjukat is kiszabadítják 17 év után a cethal gyomrából. A bábát a lányával lófark után kötettik,  végighúzzák az országon, majd felnégyelik.
Cerceruska
 Úgy kezdődik mint a Jancsi és Juliska, csak a testvérek lányok.  Az erdőben bolyongva a kicsi őzgidává változik az erdőben. Királyfi vadászat közben meglátja, le akarja vadászni, végül meglátja a szép Cerceruskát is, szerelmes lesz, elveszi feleségül, majd a palotában ott él velük az őzike is. A királyné megszüli szépséges gyermekét. A bába kicsalja a királynét a tóhoz, majd belelöki és a saját lányát fekteti a helyére. Azt mondja a királynak, aki vadászni volt, hogy a szüléstől változott meg az asszonya (bűnronda lett). Aztán a kisbaba igazi anyja szellemként szoptatni jár. Mikor az őzike majdnem lebuktatja a a bábát meg a lányát, kitalálják, hogy tettesse magát betegnek a bába lánya és mondja azt, hogy csak az őzike húsától gyógyul meg. (Tehát a királynak nem tűnik fel, hogy az asszony elméletileg a saját testvérét akarja levágni meg megenni) Az őzike leszalad a tópartra kéri a nővérét segítsen rajta. Ekkor kell életre Cerceruska. A vége ugyanaz lófarok  meg felnégyelés.
Azért közben beugrott, hogy anno a Dragon ballt levették a délutáni meseblokkból és késő estére tették, bár az eleve hülyeség volt, mert a japán animék eleve felnőtt férfiaknak készülnek. Persze a TV-ben van 12-es karika, mondjuk a videónézőn ez pont nincs…
Egyébként minden mesében zavar, hogy elsőre beleszeretnek egymásba és 1,5 perc múlva hozzámegy/elveszi feleségül. Értem én hogy rövid mese, de mondhatnák azt is 1 évig udvarolt a lánynak. Jó  amikor megküzd a sárkánnyal előbb az már más  bár ott is úgy adják veszik a királylányokat mint bótban a krumplit. Mintha nem is lenne döntési joguk, a királyfi elintézte a sárkányt, hozza kell menni punktum. Hát na a magyar népmesékbe nem tudott bekúszni a feminizmus meg az emancipáció.
És, hogy néhány szóban szóljak az ominózus mesekönyvről, A Meseország mindenkié című kötetről, amiről a neten vagy ódákat zengenek vagy kriminalizálják.
Először is baromira zavar, hogy kontroll nélkül osszák a cikkeket az emberek. Mindenki azt ami a zsánere. Elárulok egy titkot: senki véleménye nem fog megváltozni azért, mert pont az ellenkezőjét olvassa annak, amit a témáról addig gondolt, ellenben a posztolóról valószínűleg megváltozik a véleménye. Akinek a véleményére én kíváncsi lettem volna az Kádár Annamária, de ő nem vállalta a nyilatkozattevést, amit abszolút megértek, mert a mai újságírás arról szól, hogy nekünk tetszetősre formáljuk az inetrjúadó szavait, itt megvágva, ott elvéve, majd innen hozzátéve.
Másodszor bizonyos könyvesboltok honlapján már a megjelenés előtt sz@rtig volt csillagozva a könyv. Tehát anélkül értékelték, hogy legalább belelapoztak volna a könyvbe. Bravó! A hasraütök alapon véleményeket inkább nem minősíteném, se az egy-, se az ötcsillagos értékelést, pláne, hogy az egycsillagosak azon oknál fogva születtek, hogy homoszexualitásról szóló meséket is tartalmaz a kötet.
Mert aki nyíltan fújjog, meg bedarál, az nyilván nem tudja, hogy számos fontos és tabutémát feszeget a mesekönyv, így például az örökbefogadásról is van benne mese.
  Harmadszor egy értelmes szülő elolvassa a meséket előre és ha úgy ítéli meg,  nem olvassa fel a gyerekének. Mert tudok olyan kislányról aki fél a Piroska és  a farkastól és sír  mert a végén megölik a az ordast. Persze felmerül a kérdés, mi van a már olvasni tudó csemetével? Először is örülj, hogy olvas, aztán örülj, hogy megkérdez, ha olyat olvas amit nem ért. Egyébként nem muszáj elérhető helyen hagyni. Továbbá, ha valaki úgy gondolja veszélyes, ártalmas stb. ne vegye meg! Ez továbbra sem kötelező!
Végül pedig gratulálok a marketingeseknek és kérném az Anyaság a csillámpónin túlra is rendeljenek már köpködő embereket, mert ennél nagyobb reklám a világon nincs! Van benne tabu, mint az egyedülálló anyaság, szülés utáni depresszió és képzeljétek még arról is írok milyen a szex, immár szülőként! Bizony mert a tesók nem szűznemzéssel fogannak ám. Na, csak gondoltam szólok!
És most felmerült bennetek, vajon megfogom-e venni a mesekönyvet? Találjátok ki!

Ezek a mai öregek… akinek nem inge, ne vegye…

Sokszor halljuk a kifejezést, ezek a mai fiatalok, ezek a mai gyerekek és néha azt is: ezek a mai anyukák, ezek a mai szülők… Engem eleve zavar az általánosítás, ezért is tettem a cím végére, hogy akinek nem inge ne vegye magára. (Ezt a végén még tovább ragozom)

Szóval 2018-19 még nincs koronavírus járvány. Szállnék fel a buszra babakocsistól, nagytesóstól, jegyem nincs. Itt elő is áll az a hülye helyzet, hogy ahhoz, hogy buszjegyet (tömbjegyet) tudjak venni, előbb buszra kell szállnom. Kikészítem az aprót pontosan. És igen, vagyok annyira pofátlan, gyökér maianyuka, hogy megkérek valakit, hogy vegye meg a jegyem, hogy felszállhassak hátul a babakocsival. Mert egyébként kétfajta szar forgatókönyv van:

A) feltolom hátul a babakocsit, meg a nagyot felültetem, leszállok, előre rohanok jegyet venni, majd megint leszállva hártarohanok, remélve, hogy nem csukja be a sofőr a buszajtót és integethetek a gyerekeimnek, vagy átverekszem magam a tömegen, miközben az antiszoc fiamnak mondogatják, milyen cuki kisfiú vagy

B) a babakocsit lent hagyom, felszállok elől, jegyet veszek, majd hátul megpróbálom feltolni a babakocsit a képződött tömegbe, a fejemben obszcén szavak kíséretében és az utasok szájhúzogatása közepette, hogy miattunk indul 30 másodperces késéssel a busz.

Szóval ezek helyett megkérek egy kedvesnek tűnő embert, hogy vegye már meg nekem a jegyet, kikészítve a pontos összeget, hogy csak át kelljen adnom előre, hogy abból vegyen jegyet, megkockáztatva, hogy lelép a 300 forintommal és jegy nélkül utazok, de ugye ez azért túlzás. Általában segítenek is, sőt idősebb utcánk béli hölgy, akivel összespanoltam, már magától ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyet. De ezen a napon nem volt ott. Odaléptem egy jólszituált idősebb hölgyhöz, elnézést kérve, a zsebemben csörgetve az aprót, hogy megvenné-e a jegyet nekem… eddig jutottam a mondókámban, mert elfordulva közölte, hogy nem. Én pedig ott álltam teljesen megsemmisülve és nem bírtam kinyögni, hogy nem azt kértem, hogy fizesse ki, csak, hogy vegye meg! Most komolyan, ennyire csórónak nézek ki? Van autónk, csak egyrészt nem mertem vezetni, másrészt nem ártott a gyerekeknek, hogy lett valami fogalmuk a közösségi közlekedésről. Ok.

Lépjünk tovább. Nénivel szóba elegyedek a buszon. Kint élnek Hollandiában a gyerekei. Ég és föld a két ország. Valamelyik országrészt Mordorhoz hasonlította egy ismim, a Gyűrűk ura alapján, ecsetelem vicceskedve.  A néni: “Nem tudom miről van szó, nem nézek TV-t” Én megsemmisítő csapást mérve: ” Én a könyvre gondoltam.”  Úgy mefagyott a levegő, hogy hálát adtam, hogy a következő megállónál pont leszálltunk.

Másik eset. Kicsi busz egy hellyel ahová kerekesszéket vagy babakocsit lehet parkoltatni. Beülnek a lehajtható ülésre, pedig van máshol is hely. Nem szólok csak nyelek. Lenyelem a rajtunk való nyilvánvaló átnézést, azt, hogy mások szájhúzogatva kerülgetnek leszálláskor, mert az egyetlen helyet ahová leállhatnék a babakocsival, épkézláb emberek foglalták el, más üres ülések ellenére.

Megint más. Tömött déli busz. Beállnak a kurva babakocsi piktogramos helyre huzikocsival, nem baj, immár edzett vagyok, elég egy tekintet és félrehúzódnak annyira, hogy legyen helyünk. De még egy nénike felfarol a huzóstankjával. Mondom, fentebb van még hely, segítek feltenni a kocsit. Úgy néz rám, mintha meg akarnék lépni a Lidlis akciós farháttal, amit a huzikocsiba rejtett, vagy minimum aranyból lenne a fogantyú és a piszkos maianyuka kezem rá mertem tenni. Végül sikerült meggyőzni, hogy fentebb parkoltassa a járgányt és a sajátmagát is. Kiakadtam, írtam is egy verset. Ahogy egy ismim fogalmazott nem “polkorrekt”, nem is nagyon mutogattam eddig.

Ezért előtte jöjjön a ragozás: imádtam nagyanyám! Anyám mellett volt anyám. Sajnos az én gyerekeim már nem ismerhették a dédszüleiket. De a szomszéd nénivel jóban vagyunk, kicsit mintha a jó Isten kárpótolna pótdészülőkkel. Tisztelettudóan viselkedem az idősebb generációval, (még akkor is amikor elémtolakodtak a boltban vagy a patikában). De ez… ez a vers az utolsónak felvázolt buszos eset apropóján kijött. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ezek a mai öregek…És gyanítom, hogy a maifiatalok, maigyerekek szófordulatokkal leginkább azok dobálóznak, akik “maiöregek”…

 

A buszon

Tele van a déli busz,

Nem fér fel már még egy szusz

Sem. Anya babakocsival

Nyuggerek meg banyatankkal.

A piktogram hát hiába,

Mehetek a csudába!

Hiába keresi kis szemem,

A helyünket nem lelem

A másik meg leülne

Huzikocsival, ha menne.

“Néni kérem segítek,

Amott feljebb leülhet!”

Néz rám vaj’ mit akarok?

A banyatankkal elfarolok?

Alig meri elengedni,

Hisz könnyű lenne lelépni

Gyerek mellől, tömött buszról,

Mindig is gurulós szatyorról

Álmodtam. Amikor már elhaladt,

Morgok egyet orrom alatt.

Én még mindig útban vagyok!

“Ezek a mai fiatalok…”Kezdené az egyik tankos,

Nem érdekel milyen koros!

“A kép szerint az én helyem!”

Csattanok fel fejemben.

Írok majd a Volánnak,

Kicsi a busz sokunknak!

Kellene egy különjárat,

Banyatankos társaságnak!