Azok a régi, szép idők(?)

Ezzel az írással valószínűleg rálépek egy pár tyúkszemre, de ha már egyszer elindultam ezen az úton akkor végigmegyek rajta.

A könyvemben van egy fejezet a régi szép időkről.

Az idősebb generáció úgy adja elő a „bezzeg régen” sztorijait, hogy szinte utópisztikus képet fest azokról az időkről. Aztán folyton az orrunk alá dörgölik, hogy régen nehezebb volt, de mégis megoldották. Néha úgy érzem, teljesen belegabalyodok a „régen minden jobb volt” és a „régen nem volt ez se, az se, milyen nehéz volt” okfejtések ellentmondásába.
Mostanában, talán a közösségi média adta lehetőségek miatt, nagy divat lett nosztalgikus posztokat írni a “varázslatos” régi, szép időkről, legyen az csak 20-30, vagy akár 50-80 évvel ezelőtti.
Ezek a posztok nemcsak, hogy fényezik azokat a boldog időket, de próbálják kicsit lejáratni, lenézni a mostani modern világot és annak hozományait. Mert régen nyilván minden jobb volt, emberközelibb, most meg itt a technológia, butulunk az okostelefontól, bezzeg anno, mikor tengerimorzsolás közben meséltek az öregek. Nos, nekem volt egy drága nagymamikám, aki sokat mesélt nekem azokról az időkről. Ezek a mesék pedig nem olyan képet festettek le, mint ahogyan azt ránk akarják erőltetni. Nehéz volt, sok munka volt, sok küzdelem, vér és veríték. Ahogy ő fogalmazott, manapság egy álom a főzés és még csak nem is a legmodernebb konyhafelszerelésre gondolt. Nem példálózott, hogy ő volt a szuperanyu, mert ez, meg az se volt, ő mégis mindent megcsinált. Vagy azzal, hogy a mai anyukák puhányok, mibden fáradnak el, könnyű nekik.
De nem csak a technológia vívmányokról van szó, ugyanis a régi idők posztjai szerint, az emberek jobbak voltak, a gyerekek is, kevésbé hisztisebbek (vagy egyáltalán nem voltak azok), tisztelték a felnőtteket. Az emberek segítettek egymásnak, szeretet, béke, boldogság, minden idilli volt. Mi van most? Felszínes kapcsolatok, tiszteletlenség, neveletlen, hisztis gyerekek, széthulló családok. Véleményem szerint mindkét véglet túlzás. Azokban régi szép időkben is voltak rossz emberek, és néha csak azért nem estek szét a családok, mert kényszerből együttmaradtak. Azt tartották, hogy egy asszony szoknyájának elég nagynak kell lennie, hogy minden alá férjen. Tehát nem kiteregették, hanem a szoknya alá söpörték a dolgokat. Az aszonyoknak volt kötelessége és halgass volt a neve. A nők helyzetét, nem is elemezném tovább. Való igaz a sok munka összehozta az embereket, e tekintetben nemigazán volt más válsztásuk. A gyerekek hisztijéről és neveletlenségéről egyrészt annyit, hogy a szülők memóriája valami csodálatos módon megszépíti az emlékeket, másrészt minden kornak megvannak a maga “mai fiataljai”.
Tehát úgy érzem csak színezve van idillire a régi szép idők képe! És hogy látom én a mai világot, a modernizációt? Általában nem a technológia a rossz, hanem az amire, vagy ahogy használjuk. Én például, baromira örülök annak, hogy szinte bármikor fotózhatom a gyerkőcöket és elküldhetem a képet anyukámnak. Rajtunk múlik, hogy a fejlődés összeköt vagy szétszakít. Mióta megírtam a könyvem és elkezdtem ismerkedni más írókkal, sok kedves és segítőkész embert sodort utamba az élet a facebookon. Igen, az is előfordul, hogy  a virtuális világ teljesen kiszakít valakit a való életéből. Nem gondolom hogy ez a fejlődés hibája. Emberek vagyunk, gyarlók is tudunk lenni, átesünk a ló másik oldalára néha. Átesünk a ebben az évszázadban is, ahogy a múlt évszázadban is átestek.
A világ fejlődik átalakul, való igaz, ez ma már szédületes tempóban megy. Lehet nosztalgiáznia a porosodó emlékeken, sőt kell is, általában a jóra szeretünk emlékezni. De milyen jó lenne ha ezek az emlékezések a “bezzeg régen”, “ma meg nem”, “régen minden jobb volt” fordulatok nélkül történnének és anélkül, hogy megpróbálnának valamiféle szégyenérzetet generálni bennünk. Csak egy egszerű, boldog-békeidős múltidézés…

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *