Szülői kiégés kérdőív elemezgetése

A szülői kiégés kérdőív kitöltetése sajnos nem lett olyan sikeres, mint az Énidős kérdőívé összesen 442-en töltötték ki! Bár úgy gondolom, ha már beharangoztam, meg egyébként a válaszokból leszűrve érdemes foglalkozni vele, akkor miért ne írjak róla egy kis elemzést. Pláne ahogy korábban már írtam, a Gyerekpszichológia magazin is foglalatoskodott a témával. Tulajdonképpen míg február környékén nem olvastam a cikküket én magam sem tudtam, hogy létezik ez a fogalom, habár a „tüneteket” jómagamon is tapasztaltam. Illetve még valami, amit kivesézek majd a folytatásban. Egy kedves nagyinak személyesen adtam át a könyvem, a lányának vette. Kicsit diskuráltunk:

  • Kedvesem, maga fiatal, régen volt ilyen fogalom, de hallott maga a GYES-betegségről? – kérdezte a nagymama, én meg pislogtam, mint hal a szatyorban- Nézze, nekem csak egy gyerekem volt, de nem volt segítségem és bizony a harmadik otthon töltött év végére nagyon kivoltam. Nem olyan egyszerű ez.

Lenyűgözött a nagymama. Nem azzal jött, hogy régen mennyivel nehezebb volt, most meg könnyebb, a francot sírnak, hogy nem csillámpónis az anyaság. Őszinte volt és bevállalós. Nem volt benne „bezzeg a mi időnkben” hangnem vagy bármi más rosszallás. Ez a bizonyos GYES-betegség, pedig gyanítom, hogy a kiégésre hajazott…

A 442-ből a többszörös feleletválasztós tünetekre vonatkozó kérdésnél, 320 édesanya válaszolt azt, hogy lelki és fizikai kimerültséget tapasztalt a gyerekneveléssel összefüggésben és 274 saját szükségletek háttérbe szorítása, túlzott megfelelési és bizonyítási kényszer,” tünetet jelölte be (csak ez utóbbi jóval több, mint 50%!)

Ha már százalék: 51,1% gondolja úgy a gyerek(ek) 0-3 éves kora közt következik be és 38,2% azt, hogy független az életkortól, szemben a 2,9 %-kal (13 emberke) aki szerint a szülői kiégés nem létezik.

Amint egyszer egy pumpafelmenős posztomban írtam,

a Google közel 68 ezer találatot ad a szülői-kiégés szópárra.

Tehát ez igazából nem is kellene, hogy kérdés legyen, de megadtam az esélyt erre a válaszra is. Jelenleg úgy érzem a szülői kiégés és a szülés utáni depresszió karöltve járnak. Van, hogy egyikükben sem hisznek a tökéletes anyukák, és mégis megkeserítik (a normál nem félistennő) anyák és gyermekeik napjait. Meddig nem beszélünk még ezekről nyíltan? És igen bassza meg, vérszemet kaptam, mint a császármetszés, a szülés utáni depresszió vagy a szoptatás sikertelensége miatt ekézett anyák esetében! Mert ami rossz az anyának az a babának, gyermeknek is rossz, legyen ez a nem létező depresszió vagy kiégés vagy bármi más!

Nagyon merészen feltettem egy kérdést amire nem találtam választ, de a kitöltők 42,2% szerint a 30-50%-ban érinti az szülőket a kiégés szindróma. Ha csak a 30%-ra koncentrálok, az minden harmadik anya… rohadt sok, ah belegondolok, hogy van, aki ráadásul szemet akar hunyni felette!

Na, és mit lehet tenni a kiégés ellen? Ez egyénileg megfogalmazott válaszadás volt. Több mint 10% írta be az énidőt, kikapcsolódást, miidőt, szabadidőt (18%)!

Volt olyan, aki azt írta csináljon végig kilencszer lombikot és ne lesz ilyen problémája. Hát egyrészt őszintén gratulálni tudok a kitartáshoz, de mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb, és ebben sajnos folyamatosan szemet hunyunk! És bocsánat, de semmiképpen nem kívánnám egy nőnek, egy anyának sem azt, hogy ilyenen menjen keresztül (megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé hozzáállás… szörnyű) Tudok olyan lombikos anyukáról, aki a végletekig kimerült és összeesett a másfél éves ikrei mellett és fogalma sem volt meddig volt kiütve (20-30 percre tippelt). A testi és lelki tünetetek pedig elválaszthatatlanul együtt járnak.

Erre a kérdésre adott nekem tetsző és igencsak felhomályosító válaszok (itt szögezzük le, mivel a kérdőív anonim fogalmam sincs ki, mire, mi válaszolt és nem e szerint válogatok):

„Többször kellene a környezetnek azt kérdezni, hogy ’miben segíthetek?’, mint ítélkezni vagy jobb esetben segítséget ajánlani, de nem olyan formában, ahogy az anyukának jó. (Pl. Elviszem délután a gyereket, de ő akkor pont aludna, így este nyűgös lesz, szóval nem segítség.)”

„Megteremteni a kikapcsolódást, elsajátítani a meditációt, elcsendesülést.” Na, ez azért tetszett mert én is próbálkozom vele. El tudjátok képzelni? Tréanyu jógázik meg meditál, tiszta őrület!

„Tájékozottság, biztatás, pozitív visszajelzés akár szakember részéről is (védőnő, nagyobb gyereknél iskola pszichológus) hogy jól csináljuk, másnál is előfordul, mit kell/lehet tenni.
Plusz én idő!”

„Apák, de akar a társadalom edukálása, érzékenyítése a témában, baba-mama csoportok akar védőnői szervezésben, anyukák önismereti támogatása” – hoppá, hoppá a társadalom edukálása, nem aszondja hogy szaranya vagy meg nincs is kiégés!

„Az a baj, hogy akinek még nincs gyermeke, vagy akinek nem mostanában volt kicsi a gyermeke, az el sem tudja képzelni, hogy milyen érzés ez. Hogy milyen az, hogy évek óta alig volt közös programunk a férjemmel. Hogy milyen állandóan nevelni, fegyelmezni, amikor már legszívesebben csendben maradnék, mert utálom a hangom.”

„Nem kell mindent alárendelni a gyermeknek. Egy picit “önzőnek” kell tudni maradni.”

„Nem szabad kritizálni senkit azért, hogy hogyan neveli a gyerekét, és ezzel egymásról vennénk le a terheket, és a megfelelési kényszert. Nem szabadna túlzottan a társadalomnak a gyereket a középpontba helyeznie”

”Elismerni, hogy attól hogy van gyerekünk, még vannak szükségleteinek és az teljesen normális ha valaki tölt egy kis időt a gyerekei nélkül.” – Ez az énidőben is szorosan megállja a helyét!

Annyira fantasztikusakat írtak, hogy eltörpülnek a mintaanyák válaszai amelyek (nagyon) nem tetszettek illetve, hát fogalmazzunk úgy, elég érdekesek voltak:

„Sztem ez baromsag! Mi az hogy kiéges? Persze , nem egyszeru , foleg az első 3 év , de hogy kiéges! A gyermek ajándék, nem adjak ingyen. Meg kell érte dolgozni. Az a baj, hogy sokan a régi életüket akarják a gyerekek mellett. Meg kellene érteni, h ez mar nem ugyanaz,sosem lesz a régi. Új irányba kell nyitni ás kihasználni amíg a gyerekek kicsik ,mert most kell az alapokat megépíteni ,később mar nem lehet.” A gyermek ajándék résztől még talán egyet is értenék, de ettől, még nem kell cáfolni a szülői kiégést. Avagy néha pont azzal kapunk a nyakunkba, hogy a kívánságunk teljesül?

„Összeszedni magukat a szülőknek, hiszen tudatosan vállalták ezt a szerepkört. Nem fér bele a rinya!” Először is a kiégés nem rinya! Másodszor a sima rinya miért nem fér bele? Belefér a párkapcsolatba, a munkahelyi problémába, vagy hogy nem kapod meg a drogériába a kedvenc rúzsod vagy parfümöd, de a gyereknevelésbe, ami 110%-ot vesz ki belőled, a társadalom, meg anyósod, na és Mrs. szuperanyu a játszótéren árgus szemekkel figyel, abba miért is nem fér bele a rinya!? Légyszi szólítsatok Rinyanyunak ha ezen múlik!

„Csak a szeretni <3  !!!!”  Te túl sokat nézted a Jégvarázst?  Amúgy Magadat is szeresd légyszi! (és semmi huncutságra nem gondolok) Talán néha pont az okozza a kiégést, hogy túlzottan szeretünk, itt visszautalnék korábbra „274 válasz, saját szükségletek háttérbe szorítása, túlzott megfelelési és bizonyítási kényszer” A túlzott szeretet én vagyok a legjobb anya, mindent elébe helyezek is kiégést okoz! Csókoltatlak!

„Normálisan kell vélekedni mindenről!!!” (a válaszadó szerint nincs szülői kiégés) Igen azt kellene mindenkinek! Annak akinek csak szülés utáni boldogsága van és elképzelése sincs a szülés utáni depresszióról, annak például például nem kellene állítani, hogy az orvostudomány által is elfogadott és kezelt betegség nem létezik Ugyanez igaz a szülői kiégésre, ami sokak szerint szintén nem létezik…

Az összes választ excelben ezen a linken megtaláljátok:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1MPCs_PArXFjkIqLBRkMGUMl6-ishmk_dKxndSQ8YRHM/edit#gid=1382570580

Ha még nem töltötted ki a kérdőívet, de szeretnéd, megteheted itt:

A gyerekvállaláshoz nem kell indok! Azt zsigerből kell érezni!

Nem kell és nem lehet senki rábeszélni arra, hogy gyereke legyen. Az, hogy valaki szeretne-e a szülőség hol örömteli, hol pedig rögös útjára lépni, az mindenkinek legyen csak a saját nagy döntése. A régmúlt hozománya, hogy az az élet rendje, hogy megállapodsz és családot alapítasz. Ez az élet rendje, amennyiben tényleg azt érzed csontig hatolva, hogy te, ezt akarod. És lehet másképp is dönteni. Hiába vagyok szülő, hol a fejemet csóválva, hol a számat huzigálva olvasom, vagy hallgatom azt, hogy egyik ember a másikat rá akarja beszélni, hogy egy nő legnagyobb értéke, ha anya lehet. Egyszerűen nincs jó indok és mód arra, hogy meggyőzzünk valakit, hogy gyereket vállaljon, ha zsigerből nem érzi ezt. Úton-útfélen belefutok az indokokba, amiket jóformán csak cáfolni lehet.

A kedvencem a “majd nem lesz aki öreg korodban rád nyitja az ajtót, vagy kicseréli a pelenkát alattad”.  Álljunk meg egy kicsit! Én baromira nem azért vállaltam gyereket, hogy ha megöregszem, lerobban az egészségem, akkor én elvárjam, hogy gondozzon, mert én is kivakartam babakorában a kakiból. Nem, én ennél jobb és szebb sorsot szánok a gyerekeimnek. Totálisan önző dolog “öngondoskodás” miatt gyereket vállalni! Anno egy pap mondta, hogy a szülő, soha nem róhatja fel a gyerekének, hogy megszülte, felnevelte, taníttatta stb., mert ha vállalt a gyereket, aki ugye nem maga kéredzkedett a világra, akkor ez a minimum, hogy tisztességgel felneveli és nem vár érte semmi! Lehet hőzöngeni, hogy ez milyen dolog, ez nem így működik, de drágáim így működik, a gyermek csak vendég nálunk. Nem tartozik nekünk a “szolgálatainkért”. Más kérdés, hogy egészséges szülő-gyermek viszonyba beleszövődik a hála, hogy azt mondom, ahol én vagyok, ott mindig jut legalább egy tányér étel anyámnak.

A másik nagy kedvencem, a gyerek az élet értelme. Igen is, meg nem is. Ha van, akkor minden bizonnyal gyakran mondja ezt az ember (bár én kimondottan nem szeretem használni) és bizony ha tragédia történik és valaki elveszíti a gyermekét tényleg azt érzi, nincs tovább értelme az életének. Azonban nagyon sok ember van, akinek nincs gyereke és mégis van értelme az életének. Sőt, mi anyák gyakran annyira a sokadik helyre tesszük magunkat, hogy az anya-házvezetőnő-feleség háromságba, nem bírjuk beleszuszakolni magunkat, kifejezni, urambocsá önmegvalósítani, mert akkor már karrierista ribik leszünk és különben is a te életed értelme a gyerek, ne is keress mást. Pedig hacsak nem 100% organic ősanya vagy, fel lehet őrlődni abban, hogy soha nem vagy önmagad, kitörve a többi szerepedből.

Önzőség nem vállalni gyereket. Hát az önzőséggel kapcsolatban ugorjunk vissza egy bekezdésnyit arról ki az igazán önző? Az aki nem vállal, vagy az aki igára kötelezné vénségére a gyerekét…

Anyagilag jól jársz. Ha szülő vagy, akkor ezen valószínűleg jól kiröhögted magad, mert a Földön nincs olyan támogatás, aminek a dupláját nem vernéd el a gyerekre.

És amikor már van egy, kettő, de rá akarnak beszélni még egyre, mert hátha fiú lesz vagy pont lány, ahol felnőtt x, ott x+1 is felfog. Hát régen, lehet, hogy így volt. Nem is igen volt választása a nőknek a családtervezésre vonatkozóan, a nagyja nevelte az apraját és nem voltak olyan prioritások mint manapság. Az x.-edik gyerek után is érzi az ember lánya, hogy vágyik még egyre, vagy gömbölyű az életük már így!

Vállalj gyereket, mert később megbánod, hogy nincs. Egyszer a fodrászommal beszélgettem erről a témáról. Hogy micsoda hülyeség már, hogy minden nőnek gyereket kell szülni, őt is mennyit piszkálták ezzel. Mondtam, persze hogy butaság, ez egyszerűen nincs így! Aztán ahogy folyt a beszélgetés, valahogy az bukott ki belőle, hogy igen, csinálhatta volna másképp, talán néha elgondolkodik azon, mi lett volna, ha másképp dönt, más dolgokat helyez előtérbe. Ugye, ha én lennék ősanyu 1.0, akkor ráolvashattam volna a fejére, hogy na látod kicsúsztál az időből, ez van, én meg boldogan megyek haza életem értelmeihez. De én inkább vagyok tréanyu, vagy szaranyu aki ezerszer megkérdőjelezte már saját anyai kompetenciáit, akit nyúznak és húznak, aki néha csak túlélésre játszik és bár nálunk is be szokott robbanni a cukiságbomba, amikor könnybe lábadt szemmel figyelem csemetéim, de vannak pillanatok, amikor egy pár órácskára visszakérném a gyermektelen életem, csak úgy elszöknék, hogy szemernyi felelősség se legyen rajtam (mert ugye jól tudjuk, ha anya vagy, még alvás közben is van rajtad felelősség). Bumm! Leírtam! Ott állt egymással szemben két nő és egy kicsit mindkettő a másik életére vágyott, csak néhány órára. Aztán mindketten hazamentek és visszazökkenve a valóságba, próbáltak boldogok lenni, de ott csenget a fülükben a régi Piramis dal: Ha volna két életem!

“Ha volna két életem, nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem, nevetnék mindenen!”

Felhomályosítás császáros témakörben

Sok butaságot na és talán direkt piszkálódást hallottam és olvastam már a császármetszés kapcsán. Való igaz, két császár után az ilyenektől falnak megyek vagy olyan leszek mint a bika, aki előtt lengetik a vörös posztót. Most jöjjön egy kis felhomályosítás a témakörben.

Akit császároztak az nem szült. -Ennek az állítasnak jogi oldalról mennék neki. Az anya személyét ugye nem lehet megkérdőjelezni. A gyermek születési-anyakönyvi kivonatában pedig az van, hogy született, vagyis valaki megszülte. Ez a valaki pedig, csak az anyja lehet, hiszen akkor ha nem ő szül, hanem az orvos, akkor sok gyereknek a szülészek lennének az anyukái, akkor is ha férfiak, az meg végképp hülyén nézne ki…

Mindenki tud szülni, csak akarni kell! – Vannak esetek amikor alapból kontraindikált a természetes szülés. Például egy cukorbetegségnél. Továbbá olyan is előfordulhat, hogy vajúdás közben derül ki, van valami baj, mert durván esik a baba szívhangja. Ilyenkor a baba egészsége érdekében is kell császármetszést alkalmazni. Mellesleg én akartam… aki nem hiszi járjon utána

A császármetszés mindig altatásban történik. – Ma már nem. Sürgősségi császárnál altatnak, egyébként ha az nem indokolt, ébren van az anyuka.

Császár után napokig fogsz feküdni! – Egy műtét után a vérrögképződés elkerülése érdekében minnél korábbi mobilizáció szükséges. A fiam délután 5kor sírt fel. Éjszaka 11 óra magasságában, felkeltettek, hogy egy kicsit sétáljak. És mi van a vizeletes zacsival? A lábamhoz volt kötve.

A császármetszés nem fáj. – Kezdjük ott, hogy a gerincbe adnak érzéstelenítőt és nem mindenki olyan szerencsés mint én, aki meg se pisszentem ezalatt. Sokaknak sokadjára sikerül, és később is fáj a helye. A második császárom… hú… az orvosom mondta hogy nehéz lesz, mert húztam előtte az időt (merhogyéntermészetesenszülök) konkrétan azt éreztem a műtőasztalon, hogy megrángatnak. Még mindig bennem van az “élmény”, de ugye, magamnak köszönhettem. Az érzéstelnítő okozta remegés pedig szintén nem a kellemes dolgokhoz sorolható még ha nem is fáj hivatalosan. Na és amikor elmúlik a hatása… mit gondoltok, miért adnak kábító hatású fajdalomcsillapítót? Szóval én nem mondanám, hogy nem fáj!

Császár után nem lesz tejed! – Lesz! Ha inger éri a mellet, még akkor is ha ez órákkal vagy akár egy nappal később van (a fiamnál például úgy alakult), akkor be fog lövelni. 22 hónapig szoptattam… A császár nem egyenes út a tápszerhez és a természetes szülés sem a szoptatáshoz!

Az aranyóra pótolhatatlan és nem fog kötődni a kisbabád. – Most komolyan! Tedd a szívedre a kezed… nem inkább a fejedre tedd, mert ott az agyad. Tényleg elhiszed ha “elcsesződött” a gyerek első 2 órája akkor az örökre tönkrevágja az életét meg a kettőtök kapcsolatát? Ugye hogy nem valószínű?! Másrészt! A fiam inkubátorban kezdő baba volt. Még másfél évesen is taknyosra sírta magát utánam. Bújós kis manó. Sokkal bújósabb, mint a testvére. Egyebként vannak helyek ahol apuka tölthet aranyórát a picivel. Nyilván ez sem pótolja teljesen az anyás aranyórát, alapvető anatómiai különbségek miatt.

Ha császárral szülsz, nem lehet bent a párod/férjed, nem lehet apás szülés. – Intézményfüggő! Nálunk bent ülhetett a fejemnél, majd lőtte az első sztárfotót a gyerekekről.

Egy császáros szülés soha nem szállhat versenybe egy természetes szüléssel! – Mégis minek versenyezni? Sem ebben sem az anyaság más kérdésköreiben nem kell versenyezni.

A császármetszés nagyon rossz a babának – Persze. Sokkal jobb lett volna neki ha oxigénhiányos állapitban születik meg… már ha egyáltalan túléli a szülést.

Ha először császárral szültél, másodjára sem lehet másképp. – De, lehet. Én megpróbálhattam és ismerek olyat aki a második szülése, (ami az első császára volt) után elő volt jegyezve programcsászárra, de a baba másképp gondolta és épp hogy bértek a kórházba.

A császáros babák nem küzdöttek meg a világrajövetelért. Az életben, mindig hátrányból indulnak majd. – Mindenkinek aki ezt mondja a nyaka köré dobnék egy kötelet aztán 2 percenként rászorítanék egyet, hogy megnézzük mennyire küzd. Amúgy biztos nagy előny puncin kinyomódni… nyilván vannak kutatások, felmérések, amelyek azt bizonyítják hogy… de mindenre van ellenpélda. Én azt mondom szinte mindent be lehet hozni vagy pótolni!

A sztárok mind így szülnek. – Vagy mindenki sztár, aki császárral szül. Természetesen nem minden sztár szül így, bár ha sztár vagy celeb hozza világra így a gyerekét akkor egyből nekiugranak. Nyilvá egy színész, egy énekes vagy egy modell osztja az észt az orvosoknak és senki nem akar természetesen szülni mert sztár…. ja nem! Normális ember nem gondolja komolyan, hogy valaki “nagyzolásból” választ a természetes szüléshez képest rizikósabb, nagy hasi műtétet.

Fejlesszünk? Ne fejlesszünk?

Az egyik nap láttam egy face hirdetést, egy 2-3 éveseknek szánt fejlesztő lapcsomagról. Gondoltam megnézem a kommenteket. Az egyik anyuka azt írta, ők köszönik szépen, megvannak e nélkül, a gyerek szuper ügyi, segít a házimunkában stb. Más is írta ez mekkora hülyeség, nem kell az ilyen a gyereknek, hisz már rég tudja mindenki, a szabad játék, meg a meseolvasás a nonplusultra.

Bár én nem gondolnám, hogy a mindenféle szinező, vonalhúzogatós, egyszerű feladatmegoldós füzetek a fejlesztés mekkáját jelentik. Egyébként a lányom kimondottan szereti, hozza, hogy csináljuk együtt. És bevallom, nem titkolom, nagyon vártam már ezt az időszakot. Én jómagam is, igaz csak kisiskolás koromtól, de  nyüstöltem a Dörmögő Dömötör feladatait, csak akkor még nem tudtam, hogy ez akár fejleszthet is. A másik dolog az hogy a lányomnak 3 éves kora után már volt logopédiás füzete, mert neki segítség kellett a beszédhez. Úgyhogy igen én nagyon nyomattam a fejlesztést ha így tetszik. A logopédushoz járáshoz két dolog vetett véget: az időhiány és az, hogy a gyerekem nem volt hajlandó otthon azt gyakorolni ami elő volt írva. Igen elég furán hangzik, hogy 3 évesnek gyakorló füzet meg feladatok és vállalom a szitkokat, hogy hülye vagyok, beindult volna a beszéde magától is. És mivel a megkésett beszédfejlődésű gyerekeknél fokozottabb a dislexia esélye, tuti elébe megyek a problémának, ha elég idős lesz hozzá (mivel már dislexia prevenció is van). Persze ezt sem és a logopédiai fejlesztést sem úgy kell gondolni, hogy szenvedünk az asztalnál a gyerekkel, akinek sírásra görbül a szája, mert az anyja már megint szivatja és ő inkább szabadon játszana. Minden játékos, képes, mesés, mondókás formában van. Tehát gyerekhez igazodva. Vagy hétköznapi dolgokba is be lehet ültetni ezt. Például hogy figyelek arra, hogy amikor a kakaót teszi a tejábe akkor mindg balról jobbra tegye, apróság, de vésődik neki hogy merről merre haladunk. A fent említett önkéntes játékok, sehol sincs az angol nyelvű ovihoz, a percre pontosan beosztott napirendhez, hogy legyen tánc, lovaglás, torna, úszás, edzés stb. Egyébként, aki megvan arról győzödve, hogy ezekkel biztosíthatja be a gyereke jövőjét, annak szive joga.  Hol van az arany középút? Fejlesszünk? Ne fejlesszünk? Hiszen már annyiféle játékosan fejlesztő dolog van. Olyan játékok, tevékenységek amelyek közben a gyerek észrevétlenül, mókázva, játszva fejlődik. Ha azt vesszük maga a meseolvasás is fejlesztés, mert a gyerek nyelvi készségeit fejleszti, persze a meséken belül is vannak különböző területkre irányuló mesék (félelem legyőzése, érzelmi inteligencia fejlesztő). Na, meg az hogy a gyerek segít anyának például kiteregetni és használja  csipeszt, az kiváló finommotorika fejlesztő, a borsófejtés szintén, konyhai műveletekkel, például panírozásnál is trenírozzuk a lurkót, mert tanulja a sorrendiséget, plusz a különböző anyagok tapicskolása szenzrosan fejleszt. Igazából, ha kicsit is odafigyelsz a gyerekedre és nem egésznap (de tényleg egésznap) a TV előtt lóg, ha bevonod a házimunkába, ha mesélsz, ha énekelsz, ha mondókáztok fejleszted. Én ezt kiegészítem szinezős, rajzolós, feladatmegoldós lapokkal, mert szeretik. Ötleteket veszek pinterestről, vagy bárhonnan. Játszanak szabadon, játszanak irányítottan. Amíg mindenki élvezi úgy gondolom, hogy nincs baj. Persze nem én találtam fel a spanyolviaszt és nem mi vagyunk a követendő példa! De azt érzem, a fejlesztés már-már szitokszónak számít kisgyermekkorban. Pedig nem ilyen egyszerű, nem fekete vagy fehér. Szóval ha úgy gondoljátok, hogy játékosan fejlesztettek, vesztek valami füzetecskét, irányítottan játszottok akkor tegyétek, nem lesztek rossz (hajcsár) szülők ha a gyerkőc is játéknak fogja fel és élvezi. Ha pedig úgy gondoljátok, megvagytok ilyenek nélkül, akkor is jók vagytok és nem vagytok hanyagnak nevezhetőek. Mindenki alakítsa a dolgokat magának, illetve a gyereke igényeinek megfelelően!  A többi, jön magától!

Ne bámulj! A hiszti nem ingyencirkusz!

A minap a vonaton egy anyuka 3 gyerekkel utazott hazafelé. A két nagyobbik olyan kisiskolás forma, a kicsi kb. a fiammal egyidős dackorszakos 2-3év közötti. Vett neki az anyukája egy duplo legot. Szeretett volna vele játszani, de az anyja azt mondta majd otthon (ami jogos is, mert ha kibontják valószínűleg a vonaton is marad belőle). Ahogy közeledtünk az állomáshoz ahol leszálltak, el is pakolta az anyuka a legot és elkezdett öltöztetni. A kicsi rákezdett, de torka szakadtából. Az én fiam se piskóta, ha hisztiről van szó, de ez tényleg a torka szakadtából sírás volt.  A velem szemben ülő nő, szinte le sem vette róluk a szemét. Igen ő őket bámulta, én lopva őt figyeltem. Nem sok híja volt, hogy odaszóljak a bámészkodónak. Anyuka eközben a legnagyobb nyugalommal tette a dolgát. Vártam mikor szól be a bámészkodó hölgy, hogy de el van kapatva az a gyerek, vagy hogy pofozza fel stb. De nem is kellett mondania, szinte az arcára volt írva a felháborodás, az értetlenség, az ítélet. Mert teljes megrökönyödéssel figyelte a 2 éves hisztist meg az anyukát, aki tette a dolgát. Kereste velem a szemkontaktust, legalább nekem tudta volna mondani, hogy így meg úgy, meg még ilyet meg hogy a mai gyerekek balblabla! Én szándékosan az ablakon kifelé néztem, ha felém fordult.  Pontosan tudtam, hogy, ahogy letolja az anya a gyereket a babakocsival a vonatról, elmúlik a hiszti. Lehet fáradt, frusztrált, csalódott, mert szeretne játszani. Nem érti még, hogy mikor lesz az, hogy otthon lesznek, nem érti, most miért nem lehet. Plusz melege van, mert anya öltözteti hisz menni kell. Na meg a kocsiba is berakja, ő mást akar. Leszállnak ott ahol én is. A kicsi megnyugszik. Legszívesebben gratuláltam volna az anyukának, mert én nem bírtam volna ennyire nyugodtan kezelni a helyzetet.

Tudom milyen az, amikor egy vagonnyi utazóközönség bámul. Üzenem nekik, a hiszti nem ingyencirkusz!

Ne bámulj, ne ingasd a fejed, pláne ne adj tanácsot. Akkor, se ha te sokszoros szülő, vagy nagyszülő vagy.

Ne ítéld el az anyukát, akinek hisztizik a gyereke, életkori sajátság!

Ne ítéld el azt, aki a síró picit nem tudja megnyugtatni, mert néha baromi nehéz kitalálni mit akar?!

Ne ítéld el, ha megemeli a hangját, mert lehet ma már ezer alkalommal volt türelmes.

Ne ítéld el, ha sír, ha szomorú, ha elnyúzott, mert lehet nincs segítsége.

Ne bámulj, ne ítélkezz, hogy te jobb lennél, te jobban tudnád.

Ha mégis úgy látod, érzed „közbe kell avatkozni” akkor csak egyszerűen, lazán kérdezd meg, segíthetsz-e?

Hogyan készíts ki egy friss anyukát?

Veszélyesen ironikus írás!

Először is, ha tudod, hogy császárral szült, ecseteld neki a saját természetes szülésed, sajnálgatva hogy miről is maradt le. Ha tápszereznie kell a babáját, akkor az anyatej jótékony hatásait emlegesd és azt, hogy milyen csodálatos kötelék alakul ki a szoptatott csecsemő és az anyja között. Ha nagyon durva vagy és soha többet nem akarsz beszélni az anyukával, akkor jelentsd ki, hogy akit császároznak és tápszerezik az lusta. (Ekkor valószínűleg ki fog dobni a házból. De ugye ezt akartad elérni.)

Ha természetes szülése volt és/vagy szoptatni is tud az anyuka, már nehezebb dolgod van. Ilyenkor vedd elő a Jolly Jokert, ami az éjszaka átalvása. Jegyezd meg, hogy milyen karikás az ifjú anyuka szeme és sajnálkozzál, hogy rossz babája van. Mindenképpen ezt a jelzőt használd a babára! Majd regéld el, hogy a te gyerekeid első perctől átaludták az éjszakát, jó babák voltak. (A jelző használat ismét fontos). Ekkor, ha még mindig azt látod az anyukán, hogy sziklaszilárd és megrendíthetetlen, akkor várd meg a pelusozást. Nézd végig és közben okoskodj, hogy nem jól csinálja, lehetőleg tartsd is fel, míg a gyerek le nem pisili az anyját, vagy a nyakába húzott ruhát. Eztán persze jegyezd meg, hogy milyen könnyű a mai anyukáknak, nem elég a papírpelus, de még automata mosógép is van. Ha mosható pelust használ, akkor még vitathatod a popsitörlő és a szerinted flancos, márkás popsikrémek használatának jogát.

Ha a gyerek sír, mindenképpen próbáld meg rábeszélni arra az anyját, hogy hagyja egy kicsit sírni, mert különben elkapatja. Ha sír a ded és nem tudja megnyugtatni, akkor beszél neki arról, hogy ez a sírás, stresszt és helyrehozhatatlan károkat okoz a babában és látszik az anyukán, hogy nagyon kezdő még, nincs ezzel baj, de azért neked csípőből ment az anyaság.

Ezután tegyél félreérthetetlen megjegyzést a terhességtől megváltozott alakjára. Ha topformában van, firtasd azt, hogy mikor van neki edzeni ideje, de jó dolga van!

Mindenképpen néz körül alaposan a házban és vitasd olyan tárgyak használatát, mint a légzésfigyelő, sterilező, cumi, mellszívó, bébiőr (pláne ha kamerás) stb.

Ezután adj minél több tanácsot, függetlenül attól, hogy érdeklődően hallgat-e az anyuka, vagy az idegtől már piros a feje. Majd kérdezd meg mit fog csinálni majd a szabadidejében a gyerek mellett, erre vonatkozólag esetleg adj tippet, például rakjon le egy litván felsőfokú nyelvvizsgát.

Ha mindvégig nyugodt tudott maradni az anyuka, akkor vagy zen buddhitsa volt korábban, vagy olvasta az Anyaság a csillámpónin túl című könyvet és magasról le tudja tojni a hülyeségeidet!