10 gondolat a testvérféltékenységről

A testvérféltékenység nagyon érzékeny téma, sok anyukának okoz fejtörést és nehéz pillanatokat. Összeszedtem néhány dolgot, amit mindenképp érdemes szem előtt tartani a téma kapcsán.

1. A legfontosabb mindenek előtt, hogy elfogadd nincs olyan módszer, ami kizárja vagy egy csapásra megoldja a testvérgféltékenységet. Sokszor olvasom anyukák kommentjeit, miszerint úgy voltak szokatva, le voltak fektetve a szabályok, azokat mindenki betartotta és  ezért nincs tesóféltékenység. Szerintem meg nála, náluk működőtt a módszere, de egyáltalán ne biztos hogy másnál is fog.

 

Nincs tökéletes korkülönbség sem a tesóféltékenység megelőzésére sem. Bár sokan állítják,hogy 2 éves kora előtti dolgokra nem emlékszik a gyerek, tehát nem fog arra emlékezni, hogy ő valaha egyeduralkodó volt otthon, később a dackorszakban még vígan felütheti a féltékenység a fejét.

 

2. Megelőzés. Ezzel nem mondok sok újat, mielőtt jön a kistesó a neked szimpatikus kistesó érkezésével kapcsolatos mesekönyvet olvasgatni, felkészíteni a gyereket. Visszautalnék az első pontra: tutibiztos módszer, könyv nincs.

 

3. Azt tapasztalom a nagyszülők, rokonok figyelmét fel kell hivni arra, hogy kerüljék a „ha te nem adsz puszit a tesód majd ad” és hasonló borzalmas szófordulatokat, mert alapjában rengeti meg a gyereket.

 

4. Ugyanúgy érdemes megkérni a babalátogatóba érkezőket, hogy a nagytesónak is hozzanak valami csekélységet. Esetleg ha tudod, hogy ebben nem lennének partnerek, akkor készülj te valamivel, amit majd a nagyobbik gyerkőc kaphat.

 

5. Tudom unalomig ismételt és néha kegyetlen nehéz megoldani, de kell minőségi idő a naggyal. Ezt könnyű leírni, könnyű tanácsolni a megvalósítás és sokat siró, cicin lógó babával és egy sokat dolgozó férjjel, pláne messze lévő nagyszülőkkel már-már lehetetlen küldetésnek hangzik. Nem is mondom, hogy minden nap tölts több órát a naggyal a kicsi nélkül. 20-30 perc is elég lehet. Nincs telefon, tv a kicsi alszik csak ti ketten. Remélem sikerül megoldani!

6. Örök kérdés hogy aludjatok? Hogy lesz kevésbé féltekeny a nagy? Kicsi nagy külön, együtt, szülőkkel, nélkülük? Erre sincs recept. Alakítsátok a saját igényeitekhez, lehetőségeitekhez mérten. Míg mindenki számára eljön a tökéletes, addig biztos variáltok párszor. Aztán persze majd lesznek akik hüledeznek hogy tényleg így alszanak, alszotok? Egedd el a füled mellett. Ha nektek valami bevállt és jó, akkor nincs benne másnak vétójoga.

7. Beütött a féltékenység most mi lesz? A nagy nem bírja elviselni ha a kicsi sir, ha eteted, hogy egyáltalán létezik. Ez változó mikor üt be vagy bekövetkezik-e egyáltalán és menyire lesz durva. Akár a kórházból hazaérkezés napján, eseteg hetekkel később történik meg, amikor a gyerek realizálja,  hogy ja, „ez” ittmarad. A legfontosabb, nyugodj meg, na, nem azert mert attól megnyugszol, de tudatosítsd magadban, hogy nem a te hibád és egy teljesen természetes dolog ami törtenik, mondhatni a legjobb családban is megesik.

8. Ne hasonlíts. „A te gyereked féltékeny? Jaj hát az én szomszedomban olyan imádás van, annyira babusgatja a nagy a kicsit blablabla.” Újsagolja egy ismerősöd, miután elpanaszkodtad neki az otthoni helyzetet. Tudom, a szíved is belefacsarodik. Nem kell máshoz mérned magatokat. Szerencsére vannak facen is olyan megértő babásmamás csoportok, ahol bár jópáran leírják a testvérféltékenységes kérdésekhez hogy náluk nincs, mert és imadás van (ismét így), de azért lehet kapni együttérző vigasztaló kommenteket is.

9. Alternatív és kreatív megoldások. Sokszor csak az ösztöneidre kell hallgatni. A könyvem első részében is leírtam, lányom féltékeny volt az öccsére a szoptatás miatt. Konkrétan volt, hogy lehúzta a mellemről a kicsi fejét. Egyszer meguntam és megkérdetem: szeretnéd megkoóstolni? Naná, nem szopizott konkrétan(pedig 5 hónappal azelőtt még igen, 20 hó van a két gyerek közt) csak bekapta, megnyalogatta. Egy párszor kérte, aztán felhagyott vele. A férjem hülyeségnek gondolta, a védőnő szerint a legjobb dolgot csináltam amit lehet. Volt hogy leoltottak ezért amiért a saját példám alapján ezt tanácsoltam valakinek, mert hallott olyat, hogy 3 évesen visszaszokott a cicire (és akkor amúgy mi van). Nálunk mindenesetre bevállt, mert ezek után a nagy nem lehúzta a kicsi fejét hanem amikor elfordult inkább visszafordította a cickóra. Ahogy én te is nyugodtan hallgass az ösztöneidre és megérzéseidre konfliktuskezelésben.

10. Mert segítséget kérni! No, nem csak egy babamama csoportban. Szerencséd van ha jó védőnőtök van, akitől bátran kérhetsz és kaphatsz jó tanácsokat. Azonban nem muszáj itt megállni. Ha nagyon eldurvul a helyzet, akkor érdemes, pszichológus és családterápiás szakember segítségét kérni. Ahogy azt a könyvem második részében is írtam, valamiért kishazánkban nem nagyon dívik szakemberhez fordulni, ciki, tabu. Ne legyen az! A szakember olyat láthat amit esetleg te nem, olyan módszert, tanácsot mutathat ami nem jön zsigerből.

Hogy biztos ne maradj le egyetlen érdekes cikkről sem, iratkozz fel a hírlevelemre! Most ajándékot is találsz a köszöntő emailben! Kattints és tudd meg mi az!​

Gyerekbalesetek

Az élet illetve  a gyereknevelés velejárója, hogy adódnak kisebb nagyobb balesetek. Nem arról akarok írni, hogy óvjuk csemeténket minél hatékonyabban, mert úgysem lehet mindentől megmenteni és van amiből tanulni fog… És most nem is a nagyon komoly esetekről, hanem azokról írok, amiken később nevet az ember (még ha a pillanatnyi helyzetben együtt is sírt a gyerekkel). Amikor anyukámnak eleinte elmeséltem, hogy mikor, mi történt, hogy ütötte meg magát valamelyik gyerkőc, mindig fejcsóválva mondta, hogy jaj, hát miért nem vigyázok jobban rájuk! Én meg mondtam, hogy bakker, ez eszembe se jutott. Arról meg ne is beszéljünk, hogy én állítólag annyit estem fejre, hogy attól féltek nem fogok tudni beszélni (képzeljétek mi lett volna ha nem esek annyit).

A legbrutálisabb dolgok egyébként általában akkor történnek, amikor ott vagyok mellettük. A fiamnak egyszer úgy csattant ki belül a szája, hogy mosolyogva odahívtam magamhoz, hogy adjon egy puszit. Eltanyált, de olyan szerencsétlenül, hogy az ágy szélébe verte be a száját. Volt vér, sírás, minden. Amikor nem annyira durva az eset,  vagy nagyon kiesek a szülői szerepből, egy-egy esésen még röhögni is szoktam, mázlimra a lányom ilyenkor elfelejt sírni és ő is inkább nevet. A gyógypuszi pedig működik, már az ígérete is! A fiam 20 méterre tőlem elterült a kismotorral. Láttam ám, hogy nem volt komolya dolog, de elkezdett bömbölni. Mondom gyere ide, megpuszilom. 20 métert szaladt hang nélkül. Odaért, elkezdett sírni.Kapott egy puszit és röhögve elfutott… Ennyi. Kicsit komolyabb dolog volt, amikor (ahogy már egyszer írtam) a lányom ráugrott az öccsére és a száját beverte a kicsi fejébe. Vérzett az ínye, megmozdult a foga, ami két hét múlva ki is esett. A gyerek innentől kezdve ezzel haknizott, akárhová mentünk. De olyan szinten, hogy míg fizettem a Dikkmánban a pénztárosnak, előadta, hogy „Képzeld kiesett a fogam, ugráltunk öcsivel és bevertem a számat fejébe és kiesett, de a fogtündér hozott csatot!” Hát elég komoly pszichés nyomot hagyott gyerekben az esemény, gondoltam azért mesélte úton útfélen. Aztán a minap… ugye volt egy vicces posztom arról, hogy azt javasolják, párna csatáztunk birkózzunk a gyerekkel, mert ez jó feszültséglevezető. Jót buliztam ilyen rég, csak a gyerekek nyavalyognak, hogy nagyot ütök, meg túl erős vagyok. Hát azt hiszem működik a vonzás törvénye. Mivel tényleg csaptunk egy ilyen birkózós estét és egy pillanatban megcsúszott a kezem, amikor a gyerek zokniját akartam levenni, hogy megcsiklandozzam a talpát és a könyököm a szájában landolt. Iszonyat sírás, de mindketten. Sírt, hogy ki fog esni a foga, brühühü. Na, megnéztük, nem mozog, nem vérzik, megmarad az (még egy darabig). Aztán úgy 2-3 nap múlva jöttek nálunk kerítés készítésre a férjem munkatársai. A kis cserfes csajszim szalad kifelé és egy sziasztok után már meséli, hogy anya bevert a számba és azt is hozzá teszi, nem véletlenül, direkt. Keveri ugyanis a két fogalmat. Na, most alig várom hogy ezt a kis monológot előadja minél több embernek…. Ha magyarázkodom az a gyanús, ha nem akkor meg az…Valamikori áltsulis tanáromnak voltak igen elevenek a fiai. Konkrétan minden évre jutott csonttörés a családban. A valahányadik eset után röhögve mesélte, hogy jelezték nekik, hogy próbáljanak meg vigyázni, mert ez már bántalmazás gyanús dolog. De azért a gyerekorvos is megkérdezte mi történt, mikor úgy állítottunk be a kicsivel státuszra, hogy a nagynak volt egy pukli a homlokán. Szaladgált, megbotlott és az ajtóban kapaszkodott meg a homlokával. Kis híján kicsattant, szerintem csak azért nem, mert hamar lejegeltük. Mindenesetre, míg felnőnek lesz egy pár ilyen, sírni is fogunk együtt még párszor, meg lesz egy pár ősz hajszálam. Aztán remélem egyik sem kaszkadőr, siklóernyős vagy valami más extrém foglalkozást akar űzni…

Hogy biztos ne maradj le egyetlen érdekes cikkről sem, iratkozz fel a hírlevelemre! Most ajándékot is találsz a köszöntő emailben! Kattints és tudd meg mi az!​

Gyerünk, nézzük meg ezt a feliratkozást!

Fejlesszünk? Ne fejlesszünk?

Az egyik nap láttam egy face hirdetést, egy 2-3 éveseknek szánt fejlesztő lapcsomagról. Gondoltam megnézem a kommenteket. Az egyik anyuka azt írta, ők köszönik szépen, megvannak e nélkül, a gyerek szuper ügyi, segít a házimunkában stb. Más is írta ez mekkora hülyeség, nem kell az ilyen a gyereknek, hisz már rég tudja mindenki, a szabad játék, meg a meseolvasás a nonplusultra.

Bár én nem gondolnám, hogy a mindenféle szinező, vonalhúzogatós, egyszerű feladatmegoldós füzetek a fejlesztés mekkáját jelentik. Egyébként a lányom kimondottan szereti, hozza, hogy csináljuk együtt. És bevallom, nem titkolom, nagyon vártam már ezt az időszakot. Én jómagam is, igaz csak kisiskolás koromtól, de  nyüstöltem a Dörmögő Dömötör feladatait, csak akkor még nem tudtam, hogy ez akár fejleszthet is. A másik dolog az hogy a lányomnak 3 éves kora után már volt logopédiás füzete, mert neki segítség kellett a beszédhez. Úgyhogy igen én nagyon nyomattam a fejlesztést ha így tetszik. A logopédushoz járáshoz két dolog vetett véget: az időhiány és az, hogy a gyerekem nem volt hajlandó otthon azt gyakorolni ami elő volt írva. Igen elég furán hangzik, hogy 3 évesnek gyakorló füzet meg feladatok és vállalom a szitkokat, hogy hülye vagyok, beindult volna a beszéde magától is. És mivel a megkésett beszédfejlődésű gyerekeknél fokozottabb a dislexia esélye, tuti elébe megyek a problémának, ha elég idős lesz hozzá (mivel már dislexia prevenció is van). Persze ezt sem és a logopédiai fejlesztést sem úgy kell gondolni, hogy szenvedünk az asztalnál a gyerekkel, akinek sírásra görbül a szája, mert az anyja már megint szivatja és ő inkább szabadon játszana. Minden játékos, képes, mesés, mondókás formában van. Tehát gyerekhez igazodva. Vagy hétköznapi dolgokba is be lehet ültetni ezt. Például hogy figyelek arra, hogy amikor a kakaót teszi a tejábe akkor mindg balról jobbra tegye, apróság, de vésődik neki hogy merről merre haladunk. A fent említett önkéntes játékok, sehol sincs az angol nyelvű ovihoz, a percre pontosan beosztott napirendhez, hogy legyen tánc, lovaglás, torna, úszás, edzés stb. Egyébként, aki megvan arról győzödve, hogy ezekkel biztosíthatja be a gyereke jövőjét, annak szive joga.  Hol van az arany középút? Fejlesszünk? Ne fejlesszünk? Hiszen már annyiféle játékosan fejlesztő dolog van. Olyan játékok, tevékenységek amelyek közben a gyerek észrevétlenül, mókázva, játszva fejlődik. Ha azt vesszük maga a meseolvasás is fejlesztés, mert a gyerek nyelvi készségeit fejleszti, persze a meséken belül is vannak különböző területkre irányuló mesék (félelem legyőzése, érzelmi inteligencia fejlesztő). Na, meg az hogy a gyerek segít anyának például kiteregetni és használja  csipeszt, az kiváló finommotorika fejlesztő, a borsófejtés szintén, konyhai műveletekkel, például panírozásnál is trenírozzuk a lurkót, mert tanulja a sorrendiséget, plusz a különböző anyagok tapicskolása szenzrosan fejleszt. Igazából, ha kicsit is odafigyelsz a gyerekedre és nem egésznap (de tényleg egésznap) a TV előtt lóg, ha bevonod a házimunkába, ha mesélsz, ha énekelsz, ha mondókáztok fejleszted. Én ezt kiegészítem szinezős, rajzolós, feladatmegoldós lapokkal, mert szeretik. Ötleteket veszek pinterestről, vagy bárhonnan. Játszanak szabadon, játszanak irányítottan. Amíg mindenki élvezi úgy gondolom, hogy nincs baj. Persze nem én találtam fel a spanyolviaszt és nem mi vagyunk a követendő példa! De azt érzem, a fejlesztés már-már szitokszónak számít kisgyermekkorban. Pedig nem ilyen egyszerű, nem fekete vagy fehér. Szóval ha úgy gondoljátok, hogy játékosan fejlesztettek, vesztek valami füzetecskét, irányítottan játszottok akkor tegyétek, nem lesztek rossz (hajcsár) szülők ha a gyerkőc is játéknak fogja fel és élvezi. Ha pedig úgy gondoljátok, megvagytok ilyenek nélkül, akkor is jók vagytok és nem vagytok hanyagnak nevezhetőek. Mindenki alakítsa a dolgokat magának, illetve a gyereke igényeinek megfelelően!  A többi, jön magától!

Hogy biztos ne maradj le egyetlen érdekes cikkről sem, iratkozz fel a hírlevelemre! Most ajándékot is találsz a köszöntő emailben! Kattints és tudd meg mi az!​

Gyerünk, nézzük meg ezt a feliratkozást!

Ne bámulj! A hiszti nem ingyencirkusz!

A minap a vonaton egy anyuka 3 gyerekkel utazott hazafelé. A két nagyobbik olyan kisiskolás forma, a kicsi kb. a fiammal egyidős dackorszakos 2-3év közötti. Vett neki az anyukája egy duplo legot. Szeretett volna vele játszani, de az anyja azt mondta majd otthon (ami jogos is, mert ha kibontják valószínűleg a vonaton is marad belőle). Ahogy közeledtünk az állomáshoz ahol leszálltak, el is pakolta az anyuka a legot és elkezdett öltöztetni. A kicsi rákezdett, de torka szakadtából. Az én fiam se piskóta, ha hisztiről van szó, de ez tényleg a torka szakadtából sírás volt.  A velem szemben ülő nő, szinte le sem vette róluk a szemét. Igen ő őket bámulta, én lopva őt figyeltem. Nem sok híja volt, hogy odaszóljak a bámészkodónak. Anyuka eközben a legnagyobb nyugalommal tette a dolgát. Vártam mikor szól be a bámészkodó hölgy, hogy de el van kapatva az a gyerek, vagy hogy pofozza fel stb. De nem is kellett mondania, szinte az arcára volt írva a felháborodás, az értetlenség, az ítélet. Mert teljes megrökönyödéssel figyelte a 2 éves hisztist meg az anyukát, aki tette a dolgát. Kereste velem a szemkontaktust, legalább nekem tudta volna mondani, hogy így meg úgy, meg még ilyet meg hogy a mai gyerekek balblabla! Én szándékosan az ablakon kifelé néztem, ha felém fordult.  Pontosan tudtam, hogy, ahogy letolja az anya a gyereket a babakocsival a vonatról, elmúlik a hiszti. Lehet fáradt, frusztrált, csalódott, mert szeretne játszani. Nem érti még, hogy mikor lesz az, hogy otthon lesznek, nem érti, most miért nem lehet. Plusz melege van, mert anya öltözteti hisz menni kell. Na meg a kocsiba is berakja, ő mást akar. Leszállnak ott ahol én is. A kicsi megnyugszik. Legszívesebben gratuláltam volna az anyukának, mert én nem bírtam volna ennyire nyugodtan kezelni a helyzetet.

Tudom milyen az, amikor egy vagonnyi utazóközönség bámul. Üzenem nekik, a hiszti nem ingyencirkusz!

Ne bámulj, ne ingasd a fejed, pláne ne adj tanácsot. Akkor, se ha te sokszoros szülő, vagy nagyszülő vagy.

Ne ítéld el az anyukát, akinek hisztizik a gyereke, életkori sajátság!

Ne ítéld el azt, aki a síró picit nem tudja megnyugtatni, mert néha baromi nehéz kitalálni mit akar?!

Ne ítéld el, ha megemeli a hangját, mert lehet ma már ezer alkalommal volt türelmes.

Ne ítéld el, ha sír, ha szomorú, ha elnyúzott, mert lehet nincs segítsége.

Ne bámulj, ne ítélkezz, hogy te jobb lennél, te jobban tudnád.

Ha mégis úgy látod, érzed „közbe kell avatkozni” akkor csak egyszerűen, lazán kérdezd meg, segíthetsz-e?

Hogy biztos ne maradj le egyetlen érdekes cikkről sem, iratkozz fel a hírlevelemre! Most ajándékot is találsz a köszöntő emailben! Kattints és tudd meg mi az!​

Gyerünk, nézzük meg ezt a feliratkozást!