Anyatest – avagy miért számít pár plusz kiló?

Az anyaság testi változásokkal jár. Kinek nagyobb, kinek kisebb nyomot hagy a testén. De egyre inkább úgy érzem, ezeket a nyomokat, konkrétabban a plusz kilókat illik eltüntetni. Persze az ember lánya anyaként is jól akarjon kinézni, ledobni a terhesség alatt felszedett pluszt, csinos és nőies maradni. Van már mindenféle projekt meg mód az áhított testforma elérésére. De van egy pont, amikor, véleményem szerint, egyesek nagyon átcsúsznak a túlidealizálásba. Arra gondolok, hogy láttam már olyan előtte-utána anyuka fotókat, hogy elszégyelltem magam, hogy én még megboldogult lánykoromban sem voltam ilyen bombanő és valószínűleg már nem is leszek soha. Nem azért, mert lusta vagyok, nem azért mert… és itt sorolhatnék fel sok mindent, aminek egy része kifogásnak tűnne, a másik meg tényleg az lenne, de egyszerűen azért, mert nem vagyok hülye és látom, hogy abba a testbe mekkora meló van fektetve. Mennyi sport, mennyi diéta, mennyi kőkemény meló, és a jelenlegi életemmel ez kb. összeegyeztethetetlen. Mivel itt nem csak arról van szó, hogy ledobsz 20-30 kilót vagy többet és beleférsz a régi farmerba. 

 

De álljunk meg egy pillanatra! Miért is kellene 1-2-3 vagy akárhány gyerek után fitneszmodellnek kinézni? Pont ugyanúgy véglet, mint 80-100 kiló plusszal zárni mondjuk a harmadik terhességet. Miért kell nekem, vagy bárki más mezei édesanyának, akik dolgoznak, háztartást vezetnek, gyereket nevelnek és uram bocsá’ olyan egyszerű hobbijuk van (ha van rá idejük egyáltalán) mint az olvasás, (írás) varrás, vagy bármi, ami nem sport, miért kell nekünk mezei anyáknak fitneszmodell címért küzdeni? Miért baj, ha a legjobb értelemben véve átlagosak vagyunk vagy attól kicsit fel, vagy le eltérünk? Miért baj az, ha marad egy kis felesleg csípőn, popsin, combon, hason akárhol, ha lesz egy kis narancsbőr?  A szoptatástól megereszkedett mellekről már ne is beszeljünk, mert azt meg pláne nem olyan egyszerű visszaállítani. Miért baj, ha nem tökéletes a testünk? Egyáltalán, mi van azokkal, akiket úgy ismer és szeret meg életük párja, hogy molettek? Ha egyébként nagyjából egészségesen étkezünk, még valamicskét mozgunk is és egészségügyileg is pipálhatunk, akkor miért kell hajszolni egy álomképet? Mert sokan vannak ám akiknek sem az idejébe, sem a pénztárcájába nem fér bele, hogy címlaplány-szerűen nézzenek ki. 

És nem arról van szó, hogy nyugodtan tespedjünk, együnk szemetet és sajnáltassuk magunk, hogy szar a genetikánk. De vajon tényleg bombanőnek kell lenni? Mondjuk jó én az vagyok, mert kerek vagyok… 

Túlidealizált képek ömlenek ránk a médiumokból, a közösségi oldalakon, és a magazinokban. Persze talán motivációnak szánják, hogy megmutassák, hogy el lehet érni a céljaikat, vágyaikat. Körbevesznek a neked is sikerülhet típusú szlogenek. 

Vagy ott van a “Nekedmiakifogásod?” szlogenű Maria Kang, egy háromgyereket nevelő édesanya, aki úgy feszített a 3 fia mellett (a legkisebb 8 hónapos volt akkor), hogy a sok modell is elbújhat mögötte. Azt állította napi 8 óra munka mellett, bébiszitter nélkül, személyi edző stb. nélkül pusztán az egészséges életmódnak és a sportnak köszönheti kinézetét. Később persze lehullt a lepel és kiderült az ominózus fotózást megelőzően turbó fokozatban nyomta a diétát és a kardiót, fotózás előtti nap pedig vízhajtózott, nem beszelve a fodrásznál és körmösnél tett látogatásáról, bár ez elég alap egy fotózás előtt. Kang végül saját gödrébe esett, nem tudta összeegyeztetni az összeegyeztethetetlen és be kellett ismernie ez túlontúl túlzás volt. Esete kiváló példája annak, hogy ténylegesen elérhetetlen dolgokra próbáljak rávenni az anyukákat.

Maria Kang Fotó forrása: wmn.hu
Maria Kang Fotó forrása: wmn.hu

Mert ne dőljünk be a hangzatos ígéreteknek. Heti pár alkalommal végzett, 20-30 perc mozgás/edzés, otthoni kis videótornák, miközben nem próbáljuk lerúgni a körülöttünk sertepertélő gyereket plusz az, hogy nem zabálunk össze mindent, netalántán tudatosan étkezünk (én mindig, én mindig tudok róla, ha eszem) attól még nem leszünk modell-kinézetűek, feszes izmokkal és olyan sima bőrrel, hogy a photoshopot is elfelejthetjük. De ha éppen elég ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, akkor miért kellene magasabbra tenni a lécet? És valljuk be, sokunknak már ez is a fittség és az egészséges életmód netovábbja lenne, sokszor csak álmodozni tudunk róla… 

És mi van velem? Kb. 16 éves korom óta iktatok be az életembe fogyókúrákat. A csillámpóni megírásakor felszaladt rám néhány kiló, majd erre rájöttek a karanténkilók és most kezdek ébredezni, hogy össze kellene kapni magam, mert utálom, hogy nem férek bele a kedvenceimbe (mivel engem, sok nőtársammal ellentétben, legalább bottal kell elhajtani ruhát vásárolni saját részemre). Egyébként, aki olvasta a csillampónit és tetszett, az nyugodtan átvehet 30 grammot tőlem, az eladást figyelembe véve meg is szabadulnék az összes felesleges 15-16 kilómtól. 

Jelenleg keresem az utat, ami járható. Talán megtalálom egy Élj egészségesen, a saját szabályaid szerint című könyvben, amit egy amerikai jógaoktató, Tara Stiles írt. Taraval nincs sok közös bennünk első ránézésre. Ő vegán és nincs gyereke én megrögzött húsevő vagyok és hát ugye van két lurkóm. Mégis a könyvét olvasva az az érzés járt át, hogy valahol rokonlelkek vagyunk. Nincs benne erőltetés, a jelszó, hogy bárhogy is csinálod jó lesz, bárhogy sikerül megpróbáltad. Szerinte a ránk erőltetett divatdiétáktól és edzésektől nem érünk el tartósan semmit és még be is feszülünk. Jó, sok újat nem mondd azzal, hogy ide biza életmódváltás kell, nem időről időre fellángoló rapid és vészhelyzeti fogyókúrák. Mégis ezt az új utat úgy tárja fel, hogy szívesen tartok vele, jobban mondva ő csak elindít, hogy a saját, nekem megfelelő módszer meglegyen. És ha jól érzem magam a bőrömben, testben és lélekben egyaránt az az igazi egészség. A többi meg csak szemfényvesztés! 

Fotó forrása: moly.hu

Tudtál szülni? És akkor mi van?!

Tudom, hogy vannak olyan anyukák, akiket nem kavart fel a császármetszés, sőt valakit meglep, hogy más nehezen birkózik meg lelkileg ezzel. Főleg az elején. De akár később is gyomorszájon-vágás szerű érzést válthat ki, egy-egy anyatárstól az a mondat, ami megkérdőjelezi a császár létjogosultságát: „…én mégis tudtam szülni.” A mondat eleje opcionális, lehet, hogy az ő babájának is a nyakán volt a köldökzsinór, lehet farfekvéses volt a gyerek, nagyobb volt a babája az átlagnál stb. A lényeg, hogy aláássa és megkérdőjelezi, azt, hogy nálatok miért is volt szükség a műtétre, ami életmentő és számomra a szülés egy formája.

Ha legközelebb valaki azt mondja, ő mégis tudott természetesen szülni, akkor nyugodtan kérdezz vissza: „És? Akkor mi van?” Azon túl, hogy kismillió cikk van arról, hogy miért nem optimális a császár, hogy a számomra „kedvenc” kifejezésem használjam, hogy tudjuk eleve csak hátrányból indulhat az, akit nem természetesen, unikorniskacaj közepette hoznak világra és még ragozhatnám, de vissza kell kérdeznem: És akkor mi van, ha neked sikerült? Mert szerintem pont semmi! Gyenge vagyok?  Egy császárosnak könnyű dolga volt, nem szenvedett, azt gondolod? Túl azon, hogy sok esetben a császárt vajúdás előzi meg, egy 10-12 centis vágással jár a műtét, miközben szó szerint szétszedik az anyuka izmait, hogy a vészkijáraton ki tudják venni a kisbabát. Így kell ellátni egy babát, felkelni, pelenkázni stb. 6-12 órával azután, hogy felvágtak. Sőt, néha még otthon betársul a nagytesó is. Vakbélműtét után meddig is tart a lábadozás? 4-5 hétig fizikai kímélet javasolt. Császár után erre kb. esély sincs. Nem, mindennek nevezhetsz csak gyengének nem. A gyermekem hátrányból indul? (Mekkora hátrányból indulna, ha természetesen születik meg, de mondjuk oxigénhiánnyal?) Állok elébe! Majd behozzuk, mert nem vagyok gyenge, ezt már fentebb vázoltam. Hogy császár után nem lesz teje az anyukának az meg szerintem csak városi legenda. Szóval szültél, természetesen, olyan helyzetben, ami másnak császár lett, ügyes vagy, büszke lehetsz magadra. Még büszkébb lehetnél, ha ezt nem dörgölnéd egy császáros orra alá, különben meg vissza fog kérdezni, hogy: „És akkor mi van?!”

Bogyó és gombaszezon! Te tudod melyik mérgező és melyik nem az?

Ősz van. Bogyó és gombaszezon. Nem árt tisztában lenni mi és mennyire mérgező, ha esetleg úgy alakulna, hogy a csemete lelegelte. És ha már megette azt a bizonyos valamit a gyerkőc, akkor hová is forduljunk? Ezt nem papolásból írom, sajnos a saját bőrünkön tapasztatuk meg. Annyit elmondanék elöljáróban, hogy az udvarunkon megjelenő Csattanó maszlagot (Datura stramonium) állandóan írtom, mivel nem kicsit mérgező. A minap egy gomba jelent meg az udvaron. Rákerestem mi lehet az. Nem mérgező gyapjas tintagomba (Coprinus comatus), egye fene, nem pusztítalak el. 

Október 23.-a volt. Nekem egy ideig nemcsak a nemzeti ünnepről lesz nevezetes. Egyik percben még azt videóztam, hogy játszanak a gyerekeim az udvaron. Aztán bementem. A lányom pár perccel később utánam, árulkodni, hogy az öccse mit csinált. Ahogy kimentem, azt láttam, hogy a fiam valami sötétkék bogyót tesz a szájába. Hiába nyúltam már a szájába, lenyelte. Ezután a lányom azt is elcsacsogta öcsike találta ki, hogy együnk ilyen bogyót. Mintha gyomorszájon vágtak volna. Mi ez? Meredtem kérdően az előttem álló növényre, amit eddig nem vettem észre. Ugye nem nadragulya, (Atropa bella-donna) ugye nem? Ráguglizok. Nem, nem az! Uh, akkor nem lehet akkora baj! Mondjuk fogalmam sem volt, hogy mentőt hívjak vagy merre fussak. Írtam ismerősnek, írtam szakmai csoportba fotóval, vajon mi lehet ez? Fekete csucsor (Solanum nigrum), azt írták mérgező! Remek. Remegve hívtam az ügyeletet. A lányom levágta, hogy baj van és elkezdett sírni, hogy meg fog halni (mostanában nagyon foglalkoztatja ez a téma). Ügyelet, felveszik a telefont, majd azt mondják irány a Heim Pál kórház toxikológiája. Isteni. Gyorsan összepakolok néhány dolgot, biztosra vettem, hogy bent maradunk, gyomormosás stb. Leszakítottam a növényből is, bogyót, levelet, biztosra menjünk mi is az. Mivel aznap nem aludtak napközben a kicsi be is aludt a kocsiban. Fogtam végig a pulzusát, hallgattam, hogy lélegzik, már amikor a nagy nem csacsogott. Többször rámjött a sírás. Hogy lehetek ilyen szaranya? Miért nem vettem észre azt a szart? Miért mentem be? Biztos leb@sznak majd, hogy mi a lófüttyöt csináltam addig míg a gyerekeim mérgező bogyót legeltek. Közben hallotta a nagy, hogy szipogok.

– Anya te sírsz? Kérdi a lányom

– Igen!

– Miért? Elterelődik a szó. Tovább csacsogott, de olyanokat mondott, hogy egyszerre robbant ki belőlem a sírás és a nevetés.

– Anya te most sírsz vagy nevetsz?

– Már magam sem tudom. – válaszoltam mosolyogva, de még a könnyeim törölgetve. Megérkeztünk a Heim Pálba. Maszkot fel. Nagyon-nagyon kedves volt mindenki még akkor is mikor mondtam, hogy a taj-kártya otthon maradt (van lehetőség utólagos bemutatásra).  Nem csesztek le, elvégre nem érdekük, hogy a gyerek azt élje meg, hogy anyu-apu kapja az ukázt, stresszelnek és ez az ő kis lelki világára is hatással legyen. Kiderült tényleg Fekete csucsor, de az érett bogyók nem igazán mérgezőek, jó sokat kellett volna enni belőlük, hogy baj legyen, a zöld, éretlen bogyók és a zöld részek viszont annál inkább. (Egyébként évekkel ezelőtt állítólag a fekete csucsort, mint fekete áfonyát árulták.) Még szerencse, hogy a sötét színű bogyók vonzóbbak a gyermeki szemnek. Vizsgálat és kb. 1,5 óra megfigyelés után hazaengednek minket, telefonszámmal, ha legközelebb ilyen van, először hova telefonáljunk. (Heim Pál toxikológia elérhetősége: ITT) Aznap mi voltunk a hatodik gomba vagy bogyóevő gyerekkel érkező család. Szerencsére egyik sem volt komoly. Ősz van, szezon van. Nem lehetünk mindig résen, még akkor sem, ha azt gondoljuk, hisz én magam is meg voltam győződve arról, hogy nincs semmi ártalmas számukra az udvarunkon. 

A nébih oldaláról letölthető ehető-mérges gomba párosító ismertető: (ez alapján senki ne játssza a gombaszakértőt, számomra pusztán tájékoztató jellegű) Letölthető pdf: ITT

Mérgező vs. ehető bogyók: ITT  – szintén tájékoztató jelleggel!

És egy „PlantNet” alkalmazás aminek a segítségével meggyőződhetünk arról, milyen növénnyel állunk épp szemben (androidra és IOS-ra is letölthető)

Bár sosem voltam cserkész, de a cserkész jelmondat, ” Légy résen.” most úgy érzem nagyon igaz. 

Szeretnél még több anyukáknak szóló dologról olvasni? Iratkozz fel hírlevelemre és mindig megkapod a legfrissebb cikkeket:

Néma gyereknek… avagy a beszédfejlődésről és -fejlesztésről

A blogposzt apropóját az adta, hogy az „Ugye, Anyu?” facebook csoportba egy anyuka fejlesztős játékot akart venni a kisfiának. Aztán előkerült a megkésett beszéd, am nekem történetesen az egyik vesszőparipámmá vált, nem véletlen, hiszen nagyobbik gyerekemnek 3 éves kora után indul be a beszéde.

Szinte hallom a fülemben csengeni a nyugtató emberek táborát, hogy „minden gyerek egyéniség, nemegyformán fejlődnek, szabad játékot mindenkinek, nincs semmibaja, majd fog beszélni, legyél türelmes” blablabla. Csakhogy ez nem teljesen így van!

A Családinet oldalon olvashatóak a beszédfejlődés szakaszai és az is, hogy bizony 10 hónapos elmaradásnál már gondok lehetnek. A fiúknál itt is elnézőbbek. Régen azt mondták a fiúk lustábbak. Ez azonban nincs így, csupán éretlenebb idegrendszerrel születnek (ez az oka a kisfiúk ördögi módon tomboló hisztijének, már akinél, ugye), és ezért mindenben késhetnek egy „picit”.

A mi megpróbáltatásainkról bőven írok az Anyaság a csillámpónin túl könyv, „Mit tud már a baba?” fejezetben. Voltam én túlfejlesztő anyutól, a gyerek rovására háztartást vezető szaranyuig minden. (mert amúgy, ha nem esz meg a kosz, meg van főtt kaja az tényleg hátrány…). Megkaptam azt is, hogy a gyerek hülyének néz, nyilván egy két és féléves elég okos ilyen gondolatokhoz. „Ne értsd meg!” – mondták sokan. Könyörgöm, soha ne csináljátok amikor a gyerek valamit komolyan kér valamit. A lányom szürcsöléssel jelezte, ha szomjas volt. Ezen felhorkant egy rokonom, hogy ő ugyan tuti nem adna neki, míg szépen kér. Hát persze, mert ha porzik a torka majd megered a nyelve…

Jártunk gyerekprogramok­ra, volt mondókázás, gyerektorna, bár ez utóbbiról kinéztek az anyukák. Konkrétan úgy néztek ránk, mintha valami nagy baj lenne a gyerekemmel, és az övéik el ne kapják a lányomtól a fur­csaságot. Na, és ott volt édesanyám. Mikor mondtam, hogy ide vagy oda viszem a lányomat, ezzel vagy azzal a szakemberrel be­széltem, mindig visszakérdezett: „És mit mondott? Hogy majd beindul magától?” Hát nem, senki nem mondta ezt. Amikor be­töltötte a három évet, ötven szó volt a szókincse. Azaz egy kétéves gyerek szintjén volt. A szívem szakadt bele, mert láttam, hogy mindenféle gondolata van, de nem tudja kifejezni magát.”

 

Páran kérdeztétek, mit csináljatok, merre induljatok, ha felmerül a megkésett beszédfejlődés gyanúja? Nem vagyok szakember, csak a saját tapasztalatainkat tudom elmesélni nektek.

Mi anno TSMT tornával kezdünk. A gyógytornász javaslatára mentünk fül-orr-gégészhez. Konkétan 3 szakembernél is jártunk. A TB-s ellátás kutyfütty, letudta annyival, hogy hisztis a gyerekem, nem tudja megvizsgálni. Érdekes módon a magándokik meg tudták vizsgálni… Savós fülgyulladás és nem meggyógyult arcüreg gyulladás. Ezek így mind némán, se láz, se egyéb jele nem volt. Gyógypedagógus is megnézte e gyereket értelmileg rendben találta, viszont renyhének látta a szájizmokat. Ja, és nem jó mesekönyveink voltak. A gyógyped az Anna, Peti, Gergőt ajánlotta. Ekkor szembesültem vele, hogy ezek aranyárban vannak. Na meg ott van Boribon. Sokan finnyognak rá, de és nagyon szerettem és egy 2-3 éves gyereknek pont a szintjén van. Vagy az is megoldás, ha elmeséli az ember a napját neki. (végül is Bartos Erika se csinált mást az APG könyvekben). A renyhe arcizmokat Dévényes kúrálta ki. Maga a TSMT torna nem használt, nem ott volt a bibi, de igazából hálás voltam, hogy oda mentük, mert onnan jutottunk el mindenfelé.

Amiket még bevetette, a beszédfejlődésért:

  • Mondókázás, ahogy a csövön kifér! Személyes kedvencem a Kerekítő könyvek CD-vel. Simizős, csikizős hőcögtetős mondókák.
  • Hintázás, egyensúlyérzékelésre ható játékok, mint Bilibo vagy a séta az egyensúlyozó félgömbön. Van varázspalló és egyensúlyozó tölcsér ezek ára borsosabb, a tölcsér pedig soka helyet is foglal. Az egyensúlyozós feladatok pedig elvileg a szobatisztaság fejlődésére is hatnak.
  • Falatkák csak szájjal evése. Malackodásnak tűnik, de míg kis alganyaló módra leeszi a gyerek a tányérról a falatot, fejlődnek a beszédizmai.
  • Ugyanúgy izmot fejleszt: buborék vagy gyertyafújás (önmagam védelmében leírom, hogy soha ne hagyd egyedül a gyereket égő gyertyával) puszi dobás és fújás, köpés megtanulása (fürdőkádban)
  • Állathangok utánzása, kártyákkal, a gyerekek nagyon szeretik.
  • Figyeld meg a hallását! Tényleges hallásvizsgálatra nagyon nehéz bejutni, a rosszul halló gyerekek pedig nagyon hamar szájról olvasnak. Halk utasítások, kérések, amikor háttal vagy neki, hirtelen zajok produkálása, figyel-e rá, vagy csak felhívod a környezetben hallható hangokra a figyelmet, esetleg utánozzuk a madarakat, méhecskét, autót.
  • Beszédindításhoz könyvek: Látogatás a beszéd birodalmába (szilvialogopedia) és a Beszédindító könyv Egresi Erikától. utóbbi sok „kézügyesítő” gyakorlatot tartalmaz. Nem véletlen ugyanis…
  • A finommotorikára is érdemes odafigyelni, gyurmázás, vágás (én babaollót adtam nekik 2 éves koruktól, azon kívül, hogy sikerült mindkettőnek egy-egy nadrágot kivágni nem volt sosem baj), homokozás (ez más szenzoros fejlesztés) Szuper gyurmarecepteket és gyurmázó lapokat találsz ITT , de  a Pinteresten is találsz ötleteket.
  • Tanuló kutyus vagy kutyus hugi kislányoknak. Énekel, színeket, testrészeket tanít. Nem mintha ezt egy édesanya nem tudná, de egy színes, világító, zenélő kutyus talán nagyobb vágyat kelt a gyerkőcben a beszédre. (ez csak az én ötletem, végső kétségbeesésemben adtam neki egy esélyt)

Ami a legfontosabb (szerintem): ha te úgy érzed, hogy el van maradva bármiben a gyereked, vidd szakemberhez.

Én azt mondom, inkább keressünk fel feleslegesen egy szakembert, mint hogy figyelmen kívül hagy­junk egy fejlődési problémát.”

És ami ennél is fontosabb: tartsatok ki! Én személyesen egy csodának éltem meg amikor beindult a beszéde. Mintha felszállt volna a gonosz varázslat és a királylány meggyógyult!

 Tudom, hogy unod már hallgatni, hogy csak türelem kell, meg majd beindul a beszéd (vagy bármi más). Hogy a fenébe lehet türelmesnek lenni, amikor nem tudja, hogy meddig kell várni, és azután mire számítson? Tudom, hogy olyan érzésed van, mintha a mélyből próbálna a felszínre úszni, de nem tudod, nem látod, mennyi van még hátra. Néha csak kétségbeesetten vergődünk, és sírni van kedvünk (és meg is tesszük). Tartsatok ki! És bízzatok a gyermekeitekben!

 

Szeretnél még többet olvasni anyukás témában? Iratkozz fel a hírlevelemre: 

Rémisztő mesék

A minap beszélgettem a barátnőmmel arról a bizonyos mesekönyvről. Aztán megjegyezte, hogy azért a magyar népmesék se semmik. Egyáltalán nem a hétfejű sárkány lefejezésére gondolt, vagy boszorkányokra, ördögökre, mert ezek a szereplők bőven fellelhetőek  a magyar népmesék világában. Konkrétan azon botránkozott meg, hogy a két idősebb testvér levágta a fejét a legkisebbnek. Ilyet hogy lehet? A jelenet a Rókaszemű menyecskében volt. Azonban elkezdtem összeszedni milyen rémisztő, szinte horrortörténetnek beillő magyar népmesét láttam már. Hozzátenném, nagyon szeretem a magyar népmeséket, különösképpen ha Szabó Gyula a mesélő. Személyes kedvenceim: Pinkó, A kőleves, A sündisznó, A kiskondás, Mindent járó malmocska, Macskacicó, Holló Jankó.

 

De ismerjük be, van jónéhány mese ami több mint rémisztő, még azon túl is, hogy a gonosz megérdemli a méltó büntetést, vagy hogy a halál megjelenítése elfogadható a mesékben (pontos okát nem tudom, olyan mondta ezt aki ért hozzá), bár nem vagyok gyerekpszichológus, döntsétek el ti, ezeknek ott lenne-e a helye a mese-repertoárban!
Spoiler!
A pulikutya: egy házaspárnak hosszú idő után születik gyermeke. Az Úr megáldja  a gyermeket (mert koldus képében öltözve befogadta a gazda), hogy a gyermek bármit kíván az teljesül. Ezt a János nevű szolga meghallja. Elrabolja a kisbabát az anya mellől, az asszony száját vérrel keni be, hogy azt higyjék, megette a gyermeket. A szolga gazdag lesz, az asszonyt pedig élve temetik el. Évekkel később  a fiú megtudja mi történt. Azt kívánja változzon János pulikutyává és faluról falura járva keresi a szüleit és minden vendégadójánál tüzes szénnel eteti a pulikutyát. A befejezés természetesen jó (az élve eltemetett asszony 17 év után élve száll ki a koporsóból), bár tovább gondolkodva ez még a legenyhébb mese.
A szegény ember hegedűje:
Epret szednek a királykisasszonyok az erdőben. Az anyjuk azt ígéri, aki a legtöbbet szedi, az kapja meg a piros szoknyáját. A legkisebb szedi a legtöbbet, a nővérei féltékenyek lesznek, megölik a húgukat. Egy arra járó vak embertől elveszik a hegedűjét és beleteszik a testvérük holttestét (feldarabolják?) és elrejtik egy odvas fába…
A történet vége szintén jó, a legkisebb királykisasszony a hegedűből feltámad amikor édesanyja hegedül. Kőműves Kelemenék akár tanulhatnak is belőle..
A két aranyhajú fiú:
A király elvesz egy szép leányt, aki azt ígéri, aranyhajú fiút szül neki. Amikor a szülésre kerül a sor, a király háborúban van. A gonosz bába asszony, aki azt szerette volna, hogy az ő csúf lánya legyen a királyné, elveszi a két aranyhajú csecsemőt, megöli és elássa őket a tó partján, helyükre pedig 2 kutyakölyköt tesz. A királynak megüzenik a történteket, aki azt parancsolja vessék a cethalas tóba a királynét. A fiúk valami úton-módon mégis tovább élnek (aranykörtefa, aranyszőrű kecsekeollók stb.) A mese végén visszatérnek és édesanyjukat is kiszabadítják 17 év után a cethal gyomrából. A bábát a lányával lófark után kötettik,  végighúzzák az országon, majd felnégyelik.
Cerceruska
 Úgy kezdődik mint a Jancsi és Juliska, csak a testvérek lányok.  Az erdőben bolyongva a kicsi őzgidává változik az erdőben. Királyfi vadászat közben meglátja, le akarja vadászni, végül meglátja a szép Cerceruskát is, szerelmes lesz, elveszi feleségül, majd a palotában ott él velük az őzike is. A királyné megszüli szépséges gyermekét. A bába kicsalja a királynét a tóhoz, majd belelöki és a saját lányát fekteti a helyére. Azt mondja a királynak, aki vadászni volt, hogy a szüléstől változott meg az asszonya (bűnronda lett). Aztán a kisbaba igazi anyja szellemként szoptatni jár. Mikor az őzike majdnem lebuktatja a a bábát meg a lányát, kitalálják, hogy tettesse magát betegnek a bába lánya és mondja azt, hogy csak az őzike húsától gyógyul meg. (Tehát a királynak nem tűnik fel, hogy az asszony elméletileg a saját testvérét akarja levágni meg megenni) Az őzike leszalad a tópartra kéri a nővérét segítsen rajta. Ekkor kell életre Cerceruska. A vége ugyanaz lófarok  meg felnégyelés.
Azért közben beugrott, hogy anno a Dragon ballt levették a délutáni meseblokkból és késő estére tették, bár az eleve hülyeség volt, mert a japán animék eleve felnőtt férfiaknak készülnek. Persze a TV-ben van 12-es karika, mondjuk a videónézőn ez pont nincs…
Egyébként minden mesében zavar, hogy elsőre beleszeretnek egymásba és 1,5 perc múlva hozzámegy/elveszi feleségül. Értem én hogy rövid mese, de mondhatnák azt is 1 évig udvarolt a lánynak. Jó  amikor megküzd a sárkánnyal előbb az már más  bár ott is úgy adják veszik a királylányokat mint bótban a krumplit. Mintha nem is lenne döntési joguk, a királyfi elintézte a sárkányt, hozza kell menni punktum. Hát na a magyar népmesékbe nem tudott bekúszni a feminizmus meg az emancipáció.
És, hogy néhány szóban szóljak az ominózus mesekönyvről, A Meseország mindenkié című kötetről, amiről a neten vagy ódákat zengenek vagy kriminalizálják.
Először is baromira zavar, hogy kontroll nélkül osszák a cikkeket az emberek. Mindenki azt ami a zsánere. Elárulok egy titkot: senki véleménye nem fog megváltozni azért, mert pont az ellenkezőjét olvassa annak, amit a témáról addig gondolt, ellenben a posztolóról valószínűleg megváltozik a véleménye. Akinek a véleményére én kíváncsi lettem volna az Kádár Annamária, de ő nem vállalta a nyilatkozattevést, amit abszolút megértek, mert a mai újságírás arról szól, hogy nekünk tetszetősre formáljuk az inetrjúadó szavait, itt megvágva, ott elvéve, majd innen hozzátéve.
Másodszor bizonyos könyvesboltok honlapján már a megjelenés előtt sz@rtig volt csillagozva a könyv. Tehát anélkül értékelték, hogy legalább belelapoztak volna a könyvbe. Bravó! A hasraütök alapon véleményeket inkább nem minősíteném, se az egy-, se az ötcsillagos értékelést, pláne, hogy az egycsillagosak azon oknál fogva születtek, hogy homoszexualitásról szóló meséket is tartalmaz a kötet.
Mert aki nyíltan fújjog, meg bedarál, az nyilván nem tudja, hogy számos fontos és tabutémát feszeget a mesekönyv, így például az örökbefogadásról is van benne mese.
  Harmadszor egy értelmes szülő elolvassa a meséket előre és ha úgy ítéli meg,  nem olvassa fel a gyerekének. Mert tudok olyan kislányról aki fél a Piroska és  a farkastól és sír  mert a végén megölik a az ordast. Persze felmerül a kérdés, mi van a már olvasni tudó csemetével? Először is örülj, hogy olvas, aztán örülj, hogy megkérdez, ha olyat olvas amit nem ért. Egyébként nem muszáj elérhető helyen hagyni. Továbbá, ha valaki úgy gondolja veszélyes, ártalmas stb. ne vegye meg! Ez továbbra sem kötelező!
Végül pedig gratulálok a marketingeseknek és kérném az Anyaság a csillámpónin túlra is rendeljenek már köpködő embereket, mert ennél nagyobb reklám a világon nincs! Van benne tabu, mint az egyedülálló anyaság, szülés utáni depresszió és képzeljétek még arról is írok milyen a szex, immár szülőként! Bizony mert a tesók nem szűznemzéssel fogannak ám. Na, csak gondoltam szólok!
És most felmerült bennetek, vajon megfogom-e venni a mesekönyvet? Találjátok ki!

Ezek a mai öregek… akinek nem inge, ne vegye…

Sokszor halljuk a kifejezést, ezek a mai fiatalok, ezek a mai gyerekek és néha azt is: ezek a mai anyukák, ezek a mai szülők… Engem eleve zavar az általánosítás, ezért is tettem a cím végére, hogy akinek nem inge ne vegye magára. (Ezt a végén még tovább ragozom)

Szóval 2018-19 még nincs koronavírus járvány. Szállnék fel a buszra babakocsistól, nagytesóstól, jegyem nincs. Itt elő is áll az a hülye helyzet, hogy ahhoz, hogy buszjegyet (tömbjegyet) tudjak venni, előbb buszra kell szállnom. Kikészítem az aprót pontosan. És igen, vagyok annyira pofátlan, gyökér maianyuka, hogy megkérek valakit, hogy vegye meg a jegyem, hogy felszállhassak hátul a babakocsival. Mert egyébként kétfajta szar forgatókönyv van:

A) feltolom hátul a babakocsit, meg a nagyot felültetem, leszállok, előre rohanok jegyet venni, majd megint leszállva hártarohanok, remélve, hogy nem csukja be a sofőr a buszajtót és integethetek a gyerekeimnek, vagy átverekszem magam a tömegen, miközben az antiszoc fiamnak mondogatják, milyen cuki kisfiú vagy

B) a babakocsit lent hagyom, felszállok elől, jegyet veszek, majd hátul megpróbálom feltolni a babakocsit a képződött tömegbe, a fejemben obszcén szavak kíséretében és az utasok szájhúzogatása közepette, hogy miattunk indul 30 másodperces késéssel a busz.

Szóval ezek helyett megkérek egy kedvesnek tűnő embert, hogy vegye már meg nekem a jegyet, kikészítve a pontos összeget, hogy csak át kelljen adnom előre, hogy abból vegyen jegyet, megkockáztatva, hogy lelép a 300 forintommal és jegy nélkül utazok, de ugye ez azért túlzás. Általában segítenek is, sőt idősebb utcánk béli hölgy, akivel összespanoltam, már magától ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyet. De ezen a napon nem volt ott. Odaléptem egy jólszituált idősebb hölgyhöz, elnézést kérve, a zsebemben csörgetve az aprót, hogy megvenné-e a jegyet nekem… eddig jutottam a mondókámban, mert elfordulva közölte, hogy nem. Én pedig ott álltam teljesen megsemmisülve és nem bírtam kinyögni, hogy nem azt kértem, hogy fizesse ki, csak, hogy vegye meg! Most komolyan, ennyire csórónak nézek ki? Van autónk, csak egyrészt nem mertem vezetni, másrészt nem ártott a gyerekeknek, hogy lett valami fogalmuk a közösségi közlekedésről. Ok.

Lépjünk tovább. Nénivel szóba elegyedek a buszon. Kint élnek Hollandiában a gyerekei. Ég és föld a két ország. Valamelyik országrészt Mordorhoz hasonlította egy ismim, a Gyűrűk ura alapján, ecsetelem vicceskedve.  A néni: “Nem tudom miről van szó, nem nézek TV-t” Én megsemmisítő csapást mérve: ” Én a könyvre gondoltam.”  Úgy mefagyott a levegő, hogy hálát adtam, hogy a következő megállónál pont leszálltunk.

Másik eset. Kicsi busz egy hellyel ahová kerekesszéket vagy babakocsit lehet parkoltatni. Beülnek a lehajtható ülésre, pedig van máshol is hely. Nem szólok csak nyelek. Lenyelem a rajtunk való nyilvánvaló átnézést, azt, hogy mások szájhúzogatva kerülgetnek leszálláskor, mert az egyetlen helyet ahová leállhatnék a babakocsival, épkézláb emberek foglalták el, más üres ülések ellenére.

Megint más. Tömött déli busz. Beállnak a kurva babakocsi piktogramos helyre huzikocsival, nem baj, immár edzett vagyok, elég egy tekintet és félrehúzódnak annyira, hogy legyen helyünk. De még egy nénike felfarol a huzóstankjával. Mondom, fentebb van még hely, segítek feltenni a kocsit. Úgy néz rám, mintha meg akarnék lépni a Lidlis akciós farháttal, amit a huzikocsiba rejtett, vagy minimum aranyból lenne a fogantyú és a piszkos maianyuka kezem rá mertem tenni. Végül sikerült meggyőzni, hogy fentebb parkoltassa a járgányt és a sajátmagát is. Kiakadtam, írtam is egy verset. Ahogy egy ismim fogalmazott nem “polkorrekt”, nem is nagyon mutogattam eddig.

Ezért előtte jöjjön a ragozás: imádtam nagyanyám! Anyám mellett volt anyám. Sajnos az én gyerekeim már nem ismerhették a dédszüleiket. De a szomszéd nénivel jóban vagyunk, kicsit mintha a jó Isten kárpótolna pótdészülőkkel. Tisztelettudóan viselkedem az idősebb generációval, (még akkor is amikor elémtolakodtak a boltban vagy a patikában). De ez… ez a vers az utolsónak felvázolt buszos eset apropóján kijött. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ezek a mai öregek…És gyanítom, hogy a maifiatalok, maigyerekek szófordulatokkal leginkább azok dobálóznak, akik “maiöregek”…

 

A buszon

Tele van a déli busz,

Nem fér fel már még egy szusz

Sem. Anya babakocsival

Nyuggerek meg banyatankkal.

A piktogram hát hiába,

Mehetek a csudába!

Hiába keresi kis szemem,

A helyünket nem lelem

A másik meg leülne

Huzikocsival, ha menne.

“Néni kérem segítek,

Amott feljebb leülhet!”

Néz rám vaj’ mit akarok?

A banyatankkal elfarolok?

Alig meri elengedni,

Hisz könnyű lenne lelépni

Gyerek mellől, tömött buszról,

Mindig is gurulós szatyorról

Álmodtam. Amikor már elhaladt,

Morgok egyet orrom alatt.

Én még mindig útban vagyok!

“Ezek a mai fiatalok…”Kezdené az egyik tankos,

Nem érdekel milyen koros!

“A kép szerint az én helyem!”

Csattanok fel fejemben.

Írok majd a Volánnak,

Kicsi a busz sokunknak!

Kellene egy különjárat,

Banyatankos társaságnak!

 

 

 

 

 

 

Anyaműszak

Megvan még a sláger a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ugye? A szórakozást nyugodtan kihúzhatom a listáról, de még az 8 óra alvásba is gyakran hiba csúszik. Igazából nem lehet pontosan meghatározni mikor is kezdődik, se azt, mikor végződik, mert gyakorlatilag egy állandó készültség, egy állandó ügyelet.
Reggel kel az ember lánya, vagy kelti a gyerek, aztán kapjuk össze magunkat öltöztetés, kakaó és máris indulni kell. Autó, vonat, BKV kinek mi hogy, sodródunk az árral. A melóhelyen pikk-pakk eltelik az idő vagy pont nem, hogy aztán rohanhass a gyerekért, aztán majd otthon fáradtan összeeshess, miután főztél, teregettél vagy hajtogattál, ráncba szedted a lakást, mindeközben hallgattad a csipogó gyerekeket, vagy épp megakadályoztad, hogy megöljék egymást. Apa is hazaesik valamikor, talán jut idő egy kis beszélgetésre, a közös vacsora már nonplusultra, de általában a gézengúzok tesznek róla, hogy ne legyen nyugi. Majd folytatódik az esti rutin, bekészíted a holnapra való dolgokat, hogy ne kapkodj reggel (de akkor is kapkodni fogsz), fürdetés, 10 mese és 20 altatódal után 9-re ki is nyúlnak, miközben pontosan tudod, hogy hamarabb kellene aludniuk, de sose akar összejönni. Ha nem aludtál bele az altatásba átszöksz a párodhoz egy forró randira, ha igen akkor gyanús, hogy mire felébredsz, ő már rég az igazak álmát alussza, de lehet hamarabb alszik be, mint a gyerek. Utóbbi esetben megpróbálsz valamit foglalkozni a kicsi lelkeddel (például írsz), olvasol, megnézel egy részt a sorozatodból, mindkettőbe jó eséllyel belealszol, de pár pillanatig tűnődsz hová tűnsz el mint nő, mint egyéniség. Éjszaka jó eséllyel kelt fel valamelyik, ha ők mégis alszanak neked kattog az agyad, mit kellett volna ma még csinálnod, mi lesz holnap, mikor lesz egy kis nyugi. Hétvégén? Na, persze amikor a gyerek hajnal 5-kor a fejeden ugrál… Pörgünk a mókuskerékben. (És még nem is kell egyikkel sem tanulnom.) Pici babával, meg nem is kell részleteznem a 0-24 órás szolgálatot…
Szerintem simán járhatna az anyáknak műszakpótlék. De ehelyett maradnak a cukiskodások, göndör kacajok, ölelések, összebújások, puszik, rajzok amiken anya mosolyog, “Anyaszeretlek” mondatok, (ezek leginkább elalvás előtt huszonháromszor) végeredményben van, ami kárpótol, csak épp piszok nehéz! Anyaság, én így szeretlek!

Velünk történt: Ovis baleset – megjártuk a János kórházat

Egy nyugis home-office nap vár rám, gondoltam magamban. A gyerkőcökkel eltekertünk az oviba, majd mikor visszaértem otthonunkba, már kezdtem volna a melót, amikor megcsörrent a telefonom. Az oviból hívtak. Meg is ijedtem, nemigazán hívtak még, csak nem történt valami baj? Áh nem, hessegettem el a gondolatot, biztos csak elfelejtettem berakni a táskájukba valamit. De az óvónő kétségbeesett hangja fogadott a vonal másik oldalán: – Anyuka baj van! A gyereknek beszakadt a feje, ömlik a vér! Érte tud jönni?

Hát nem pont ezt szerettem volna hallani. A nyugis nap buborék rögtön ki is pukkant a fejemben. Kocsiba be, irány az ovi.  Ott egy széken ült a kisfiam, végre sikerült elállítani a vérzést, de egy nagy vérpaca van a feje bal oldalán, a felsőjén, nadrágján itt-ott vércsöppök. De hogy történt? Az ember azt hinné, leesik a gyerek a mászókáról, vagy fejbecsapja a hinta, esetleg felborul a kismotorral, meg még van millió féle játék, ami nem rendeltetésszerű használat esetén akár balesetveszélyes is lehet. De mivel reggel volt, még nem lehettek kint az udvaron. Egyszerűen annyi történt, a nővére hátralépett egyet, meglökve a kicsit, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejével az ajtó élét találta meg és bumm, kész is volt a baj.

Azt tudni kell, aznap az oviban csőtörés volt és nem volt víz. A szülőket megkérték, aki teheti, vigye haza inkább a gyereket (ezt utólag tudtam meg). Nekem nem mondták, mert ugye dolgozom és nem mindennap otthonól,  és fel sem ajánlották, hogy vigyem haza őket. Szóval kezdtem volna az önmarcangolást, ha hazaviszem őket, akkor ez nem történik meg. Aztán arra gondoltam aminek meg kel történni az megtörténik.  Valószínűleg otthon is megtörtént volna ugyanez a baleset.

Kicsi fiam míg várt rám, rajzolt és bár könnyes volt a kis szeme, amikor mondtam, hogy elviszem a doktorbácsihoz, azt kérdezte: – De ugye visszajövünk? Oh egyem a kis szíved, gondoltam magamban.

Gyorsan megint be a kocsiba, irány a helyi “SZTK”. Viszonylag hamar sorra kerültünk a sebészeten. A gyerek még egyféle sokkos állapotban volt, furcsán nyugodt volt, simán tűrte, hogy lemossák a fejére száradt vért és bekötözzék. Röntgenre küldtek, nincs-e törés. Itt már kifejezetten hangot adott nem tetszésének a  gyerek. Hiába na, nem bírja az orvosi vizsgálat semmilyen formáját.  A váróban cuki  volt, kérdezősködött, csacsogott sőt huncutkodott is. A röntgen eredménnyel vissza a sebészetre, ahol közölték, hogy nem zárják össze a sebet, menjek el a János kórházba, ott van gyereksebész, inkább nézze meg gyereksebész (“felelősséglerázás”  10.000. szint). Pazar. Nos, ugye én rutintalan sofőr vagyok, szoktam mondani, csak Érdre érvényes a jogsim, de mivel a vonat is elég gyorsan ott van és különben sem sürgős,  mert azért ellátták a gyereket, eldöntöttem, hogy vonatozunk. Ennél nagyobb boldogsága nem is lehetett volna a gyereknek. Vonatozás! A vonaton is pörgött, sürgött, forgott, cseverészett. Az emberek azért vetettek egy-egy döbbent pillantást a bekötött fejére, pláne, hogy egy nagy barna folt is éktelenkedett a kötésen, ami jódos fertőtlenítő és nem vér, de ezt ugye ők nem tudhatták. Persze megkérdezte a velünk szemben ülő, a kalauz, meg még egy pár ember, hogy mi történt és én el is meséltem mindenkinek, mert a fiam már most tudja idegenekkel nem állunk szóba és ő ezt vérkomolyan gondolja… Volt aki megkérdezte, hogy dehát az óvónők mit csináltak, hol voltak? Totálisan jogtalan lett volna bárkit hibáztatni. Anyaságom néhány éve alatt megtanultam, van amit nem lehet megakadályozni és néha akkor sérül meg a gyerek a legjobban mikor ott állok mellette, sőt volt hogy ketten is ott álltunk mégis baj lett.

A Déli pályaudvaron vettem némi Fornettit és innivalót és jó sok aprót kaptam vissza. Egyébként a gyerek nyugija teljesen átragadt rám. Jó, persze tényleg nem volt vészes annyira a helyzet, mint mondjuk ha agyrázkódása lett volna, azt a viselkedéséből adódóan szinte teljesen kizártam. Séta közben egy pillanatban megbotlott a gyerek én meg reflexből meghúztam a kezét, mintha ezzel meg tudnám állítani az esést, de  a látványunk olyan hatást keltett, mintha húzgálná, ráncigálnám a gyereket. Aki látott gondolhatta azt is: “Szép kis anya! Szegény gyerek feje be van kötve és még ráncigálja is'” A Délitől pár megálló villamossal és rövid sétákkal a János kórház. Csakhogy az számomra egy kibaszott labirintus ( csak háromszor álltam meg segítséget kérni, merre kell menni) és lassabban tudtunk haladni, mert a gyerek nem engedte, hogy felvegyem, pedig úgy gyorsabb tudtunk volna menni. És baromi aranyos volt a cseverészése, de miközben figyelnem kellett merre menjünk, amúgy is agybajt kaptam a bandukolástól, de az aznapi hatszáztizenkettedik “De anya…” kezdetű mondattól, már lassan falra tudtam volna mászni. Aztán végre odaértünk. Épp csak előttünk volt egy másik család. Csodás, gondoltam magamban, valószínűsítettem, hamar sorra kerülünk. Töredelmesen bevallom, miután a gyerek halálnyugalommal leült rajzolni megrohamoztam a mosdót, de a női nem működött, így jobb híjján a másik nemét használtam, szükség törvényt bont alapon… Míg várakoztunk jött a másik anyuka, megkérdezte, hogy nem tudnék-e pénzt váltani, mert innivalót szeretne venni e gyerekeinek az automatából. “Oho! dehogynem, tele vagyok apróval.” Milyen jól jött most az állomáson kapott sok-sok apró. Ez után sorra is kerültünk. Persze végigordította az egész folyamatot a gyerek, merthogy őt ne piszkálják már. Egyébként éljen a modern orvostudomány, mert sem varrni, sem kapcsozni nem kellett a sebet, csak egy “szövetragasztó” anyagot nyomtak a sebbe fertőtlenítés után, ami bezárta a sebet. A doktornő, nagyon aranyos és kedves volt, de a csemetém így sem volt hajlandó ránézni, hogy egy pupillareflexet vizsgáljon, így hosszas próbálkozás után végül elengedtek, ha baj lenne, a gyerek agyrázkódásos tüneteket produkálna, akkor menjünk vissza. Ezek után kikeveredtünk a János kórház labirintusából, immár csak két ember segítéségét vettem megint igénybe., Az igazság az, hogy tájékozódásból olyan gyenge vagyok, ha részt vennék tájékozódési versenyen, a nap végén mindenki engem keresne…  Vissza a délibe, a gyerkőc kapott vigaszdíjként egy jégkrémet. Gondoltam a vonaton majd alszik egy jót… aha persze! Megint végigcsacsogta, ugrálta az utat… kicsi szívem!

Ez a nap remek példája volt annak, hogy a gyermeki öröm szivárványa, hogyan tudja túlragyogni a felnőtt idegességet és aggódást. Többször kellene gyermeki szívvel megélni a napjaink nehéz pillanatait!

Kisfiam a János kórházban, mit sem törődve a sérülésével szabadjára engedi játékosságát

 

 

 

 

 

 

Mindenki jobban tudja, hogy aludjatok

Korábban írtam már az alvásról, az újabb poszt apropóját az adta, hogy egy gyerekneveléssel kapcsolatos, egyébként általam kedvelt magazinban olvastam egy cikket arról, hogyan is kellene nevelni arra a gyereket, hogy egyedül aludjon el. Sokaknak biztos beugrik a Suttogó titkai című könyv, amely már a kezdetektől azt javasolja, hogy magától aludjon el a baba. Nos, erről annyit, amit a Az anyaság a csillámpónin túlban is említettem, hogy mivel a kisfiam inkubátorban kezdte, próbáltam a hátrányból előnyt kovácsolni, és sokszor tettem le a kiságyba, hogy magától elaludjon és egy ideig működött is. Egy ideig… 2 hónapos korától átaludta az éjszakát, úgy 4 hónapos koráig, arra pedig nem emlékszem mikor romlott el az “egyedültudokelaludni” képesség. Pedig ahhoz volt szoktatva ugye…
A fent említett magazin szerint a szülők a napközben külön töltött időt próbálják bepótolni azzal, hogy a gyerekkel alszanak. Lehet. Nekem azonban totálisan elegem van már a matracozásból és a cikk miatt elindultam abba az irányba (már nem először) hogy ennek véget vetek! Csak szarul időzítettem, mint úgy általában. A nagy karantínó után az újbóli ovi, bölcsi indulás után akartam ezt megejteni. Ami tény: amikor hónapokig otthon voltak velem, úgy hogy persze közben én dolgoztam, nemigazán zavarta őket, hogy próbáltam leválni róluk éjszakára. Sőt! Mondtam is a férjemnek, hogy kimondottan rosszul esett, hogy a végletekig anyás fiam meg se nyikkant egész éjszaka.  De mivel a lányomhoz több ízben is át kellett támolyognom éjjelente, egyik éjjel pedig sírt és közölte azt hitte meghaltam, mert nem voltam ott azonnal amikor hívott, na akkor jobbnak láttam, hogy megint mellettük aludjak. Aztán ovi, bölcsi. És az anyás kisfiam, annak rendje és módja szerint éjszakánként mindig lecsordogált hozzám az ágyáról a matracra, egyik reggel arra keltem, hogy a lábamhoz kucorodva alszik. Kinek is hiányzik a napközbeni együttlét (jobban)? Ki próbálja bepótolni a napközben bölcsi miatt kimaradt intimitást? Hát, nem én!
Hallottam már okos példálózást, hogy úgy megvan nevelve a másfél éves, ha éjszaka ébred akkor is kicsit átviszik magukhoz, max. 10 perc vigasztalás, majd vissza a kiságyba, mert ott a helye. Ne szokja meg, hogy… mit is? Hogy válaszolnak az igényeire? Ne szokja meg, ha az anyja közelségét keresi akkor megkapja még az éjszaka közepén is?(esetleg pótlólagosan a napközbeni kimaradás miatt). Közben feldob a face egy csoportot aminek kötődő nevelés vagy mi a neve, a borító montázskép egyikén meg együtt alszik egy nagyobbacska gyerek meg az anyukája. A kötődő nevelés mostanában nagyon divatos, annyira, hogy esetlegesen még egy anyaszoborba is belekötnek, amiért nem látszik kötődés, intimitás a gyerekei iránt. Áh szóval ez a kötődés (vagy legalábbis egy része), hogy ha akarod egyébként, ha nem együtt alszotok? Igen jól gondolod, most pont a másik oldalon vagyok mint az előbb. Nem hiszem, hogy mindenféle divatos nevelési elvvel rá kellene bárkire erőszakolni olyat, ami neki(k) nem jó. Avagy leszólni a másikat, hogy mekkora ribanc, mert neki csak a szex számít, azért nem alszik a gyerekeivel (megtörtént eset állítólagos “fantasztikus anya vagyok, fantasztikus gyereket nevelek” csoportban). Egyébként a szex igenis számít és attól, hogy az éjszaka nagy részét a gyerekek mellett tölti az ember lánya, azért apához is át kell a szomszéd szobába slisszanni egy forró randira. Együtt- vagy különalvás párti vagyok? Én leginkább “csináldúgyahogynektekjó” párti vagyok! Ha bármi rossz, vagy nem jó, akkor pedig biztos tud az ember változtatni, ha nem akkor pedig még nem fáj eléggé, ugye? Pszichológiai magazin, védőnő, anyós, barátnő, nembarátnő és még egy rakás ember sokféle véleménnyel, akik próbálják megmondani, hogy ahogy alszotok az éppen miért nem jó, sőt egyenesen rossz és a világ legrosszabb anyja vagy, mert nem alszol a gyerekeiddel, vagy mert pont velük, mellettük alszol. Hallgasd meg, majd engedd el az okosságot. Csak reagálj a felmerülő igényekre, de a magadéra pont annyira fontos, mint a gyermekedére. Jó éjt!

Anya a konyhafőnök- különleges kiadás

Megmondom őszintén rühellem a versenyzős főzőműsorokat. Kimondottan csak a versenyzős főzőműsorokat, azt hogy bámilyen szakács készít egy finom ételt azt szívesen megnézem.  Viszont utálom, ahogy pattognak a versenyzők idegbeteg módjára. Utálom a drámát. És legfőképpen azért utálom, mert szerintem ennyire idegesen, ilyen nyomás alatt nem igazán lehet jót főzni. Hogy hangyányit spirituális legyek, a feszkó belemegy a kajába.

Az igazi főzőverseny egyébként akkor kezdődik, amikor hazaesel a két gyerekkel munkából, és készíteni akarsz egy sima rakott bolognait. Különböző szint-nehezítésekkel. A darálthúst kivetted a fagyóból, ki is olvadt, hurrá nem kell mikrót lesni mikor olvad már annyira ki, hogy a hagymára borítva szét tudjad trancsírozni a fakanállal, mint a múltkor. Most kivetted reggel. Na, akkor kapjuk elő az edényt amiben készíteni szeretnéd. Aha. Első nehezítés: az edény amiben készíteni szeretnéd a hűtőben pihen, némi maradékkal amit már senki nem fog megenni. Oksa, semmi baj csak egy kis mosogatás. Közben egyik szemed fénye odacsörtet, hogy neki cukor kell (masodik nehezítés random kívánságteljesítés). Ám legyen, az oviban úgysem kap nasit. Na, hol tartottunk? Jah az edény. Míg kiüríted természetesen sikerül a padlóra is juttani, csak hogy érdekesebb legyen, ekkor már kipréselődik a fogaid között egy halk “fuck”. Gyors mosogatás. Hagymapucolás.
– Anyaaaaaaa! Mi ez a büdiiiii? Kiabál ki a szobából az egyik csemete
 – A hagyma szivem! Válaszolsz szemet törölgetve és azon gondolkozol ez a gyerek ugyan miért csinál úgy, mintha uri pics@ból pottyant volna ki. A gondolat végére nem látsz, a fürdőnek veszed az irányt, hogy megmosakodj és megesküszöl, hogy veszel egy búvárszemüveget hagymavágáshoz és azon gondolkodol a TV-ben miért nem könnyeznek a szakácsok? Mire visszaérsz, majdnem seggreülsz a rémülettől, mert az egyik gyerek épp a hagyma aprító kést tartja a kezében, de mire sikítanál már bedobta a mosogatóba, majd közli veled okos felnőttel, hogy a kést nem hagyjuk elől.
“Anyád!” Gondolod magadban. Edény a túzhelyen, bontod fel az olajat, de a jó édesanyjába hát nem beleszakad a teteje. Hogy anyadnak is inkább sérve lett volna helyetted! Morgod az orrod és reméled egyik gyerek se hallotta meg és nem fogja holnap viccből valamelyik ovistársának mondani. Kipiszkálod a mosogatóba dobott késsel, majd vissza is teszed a kést oda, nem akarod hogy a gyerek megint zsonglőrködjön vele. Nemsokára pirul a hagyma sínen vagyunk. De még a tésztavizet is oda kell rakni, de ekkor kicsattog megint az egyik, hogy szomjas (újabb szint nehezítő random kívánság). Kiszolgálod, közben persze a hagyma odakapódik, mindegy, szarod le jóvanazúgy, füstös íze lesz ahogy nagyanyád mondta. Tésztavízbe bele a spagetti rotyog minden, hirtelen tényleg mesterszakácsnak érzed magad amikor…
– Aaaaanyaaaa ANYAAAAA! öcsike elvette a babámat! Gyorsan rendezed a nézeteltérést majd rohansz vissza a konyhába, mert sistereg a tésztavíz a tűzhelyen. Ó hogy aza…. kutyafüle macskabajsza fejezi be egy vékonyka hang a mondatot mögötted és visszanyeled a mondatot amit a fazék, a víz és a  tűzhely szerelmi életéről meg az édesanyjukról gondoltál. Azon morfondírozol a konyhafőnök műsor picsafüst, mert nem nekik kell utána összetakarítani, meg elmosogatni. Na igen az már a jutalomjáték nekünk. Ami fűszert találsz otthon és úgy gondolod köze van az olasz komyhához azt beleszórod, nem azért vetted elvégre, hogy rádrohadjon. Tészta a szószos husival összekevre a hőállo tálban mehet rá a sajt. Oh, hogy azt a farmotoros hegyikecske anyádat! Sajt csak fagyasztott van (újabb szint nehezítés). Na, de a sajtot fagyasztani? Gondolod magadban valamelyik mesterszakács biztos beszólna erre a konyhai rémtettre, te meg azt valaszolnád ne fossá’ tesó, neked úgyse adnék belőle, nekünk meg poooont jó!  Elő a reszelővel valamennyit csak rá bírsz forgácsolni a fagyottból is…
– Óh bassz ez kurva hideg, – de ez már hangosan kicsúszott a szádon, mire odatipeg a gyerek és visszakérdez:
– Mi kurva hideg anya?
– Ööö… azt mondtam durva hideg… és a sajt az! Persze eszed ágában sincs firtatni, a kimondott szót miért nem szabad használni, mert akkor holnap tuti lesz az oviban kurva labda meg kurva kakaó. Mondjuk mázlidra még terelni sem kell:
-Kérek sajtot! – kezd nyafizni. Oh, remek ez hianyzott, hogy diplomata módra magyarázd, miért nem tudsz most sajtot adni. “Mertrohadtfagyosbaszdmeg!” De ezt ugye nem mondhatod. Valahogy lerázod a minizsarolót, fele annyi sajt sincs a spagettin mint tervezted, de “jóvanazúgy” mehet a sütőbe. Ugorhatsz neki mosogatni (bonusz-szint). Utána már csak a tálalás marad. A nagyobbik széken áll és várja hogy hűljön a kaja, mert a spagetti a kedvence persze extra adag ketchuppal, mint minden más is.
Apa is befut, mindenki éhes szájjal és hálás szemmel és gyomorral majszolja a spagettit. Ennél a zsűrinél tuti továbbjutó vagy!  Sőt! Te vagy a konyhafőnök. A nehezítettpályás nemfőzőversenyen!