Császár után – Egy rész, ami kimaradt a könyből

 

 

A könyvemben őszintén beszélek a császármetszés utáni keserű érzésekről, de a végére egy humoros gyűjtést is megengedtem magamnak. Felmerülhet a kérdés, nekem szóltak-e be a császár miatt? A baba-mama szobában voltunk és az egyik szobatársam, nevezzük Juditnak, megkérdezte, hogy miért császároztak? Mondtam, hogy a gyerek nyakán volt a köldökzsinór… Erre ő félreérthetetlen hangnemben közölte, hogy az ő kisfiának is, mégis meg tudott szülni. Nyeltem egyet! Éjszaka Juditnak a kisbabája több mint egy óra hosszat sírt, úgy, hogy mellete feküdt. Én fel-fel néztem, meg voltam győzödve, hogy a másik anyuka (őt pedig nevezzük Mártinak) babája, sír azért járkál vele, ringatja. Reggel Judit rámnézett és karikás szememből megállapította, és mosolyogva közölte hogy látja, nem bírom az éjszakázást. Amikor a „természetesen szülni tudó szuperanyu” lement cigizni, Márti beavatott, hogy Judit babája sírt éjszaka. Egészen addig, amíg fel nem ébresztette, hogy „Hé, figylej már sír a kisbabád!” Kikerekedett szemem és leesett az állam! Tehát én vagyok a béna szaranya, mert nem tudtam szülni és nem bírom az éjszakázást, mert nem tudtam aludni, míg az ő gyereke sírt, de ő durmolt mellete nyugiban?!

Amikor először hazautaztunk a nagyszülőkhöz babamutogatásra – körülbelül 2 hónapos volt  a lányunk,- anyósom egy újságcikket lóbálva fogadott. A cikkben arról volt szó, hogy egy császáros anyukában benne felejtettek egy törlőt és  ebbe kishíján belehalt. Pislogtam, mert nem tudtam mit kezdjek ezzel az információval? Szaladjak vissza mégis természetesen szülni, vagy mi legyen? Annyit préseltem ki magamból, ha ez nálam is fenállna, akkor annak már rég nyoma lett volna!

A csípőszűrésen az orvos aszisztensének jutott eszébe megkérdezni , miért volt szükség császárra. Én naívan azt gondoltam, ennek valami köze van a vizsgálathoz. Azonban egy másik császáros anyuka, felhomályosított, hogy ez az aszisztens előszeretettel kérdőjelezi meg a császármetszés indokoltságát… Azt kell mondjam, a beszólásokra sajnos számítani kell. Készülj vicces válaszokkal és vegyél be egy adag lesz@rom tablettát!

Hogy biztos ne maradj le egyetlen érdekes cikkről sem, iratkozz fel a hírlevelemre! Most ajándékot is találsz a köszöntő emailben! Kattints és tudd meg mi az!​

Gyerünk, nézzük meg ezt a feliratkozást!

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *