Nemrég jutott tudomásomra, hogy egy érdi oviban a szülők aláírást kezdtek el gyűjteni egy autista kisfiú ellen. Sérelmezték, hogy a csoportba jár az ő gyerekeikkel. Az óvoda ehhez csendben asszisztált, miközben pontosan tudták, hogy az intézmény van kijelölve a kisfiúnak.
Tapasztaltam: meghallják azt a szót, hogy Apsergeres, autista és egyből megjelenik az emberekben az előítélet. „Fogyatékos, hülye, nem normális, beteg, problémás” és akkor még csak a finomabb szavakat használtam.
Habzó szájjal és vérben forgó szemmel támadnak egy ártatlan gyerekre. „Vigyék el innen, ide ne járjon, az én gyerekemmel ne legyen ilyen egy helyen.”
Egy MÁV kalauz hölgy osztotta meg tapasztalatát az egyik közösségi médium felületén. Több utas is szólt neki, hogy egy, a gyerekével utazó anyukát szállítson le a vonatról, mert a gyerek túl hangos, elviselhetetlen, zavarja az utasokat. Egy idősebb hölgy egyenesen azzal fenyegetőzött hogy szállítsa le a gyermeket és az anyját vagy „bejelenti” a kalauznőt.
A gyerek autista volt és soha nem ült még vonaton, ezért félt és „tombolt”. A kalauz hölgy végül meg tudta nyugtatni a gyereket. Elmondás szerint a legszebb mosolyt látta akkor. Egyúttal élete legszörnyűbb élményét élte át, a többi utas viselkedése miatt.
Macedóniában az egyik iskolában, egy Down szindrómás kislányt zaklattak az osztálytársai, a szülők, pedig petíciót indítottak a 11 éves kislány ellen, hogy ne járjon a gyerekeikkel egy iskolába. A kislányt Észak-Macedónia elnöke, Stevo Pendaroski kísérte személyesen az iskolába.
„Az elnök szerint elfogadhatatlan azok viselkedése, akik a gyerekek jogait veszélyeztetik, főleg, ha a nem tipikus fejlődésű gyerekekről van szó.”
Azon tűnődöm, amikor ilyen „emberek” kivont karddal rohannak gyerekek felé, vajon mit gondolnak az érzékenyítésről?
Mivel manapság nagy divat az érzékenyítés. Sajnos csak egy divatirányzat, ami apropót ad annak, hogy egy bizonyos mesekönyv miatt acsarkodva essenek egymásnak a kommentelők, a lényeg pedig totálisan elvész. Felkapott lett egy könyv amiben van egy mese két homoszexuális királyfiról. Mindenesetre remek reklám volt az egész hacacáré, a könyv „nagyon nagyot ment” beszéltek róla sokan és sokszor, politikainézet-kérdést csináltak belőle, hangos volt tőle minden.
Mindeközben vannak könyvek az autista gyerekekhez való érzékenyítésről (Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz), de mivel nem kapott ekkora visszhangot, pont le van tojva. Meg úgy egyáltalán, a fenti példákból alapján a valóságban pont le van tojva az érzékenyítés.
Véleményem szerint a felnőtteknek először magukat kell(ene) érzékenyíteni!
A szülőket kell érzékenyíteni! Ha én azt mondom a gyerekemnek: nézd, Pistike nem egy agresszív hülye, hanem gondjai vannak és többet kell vele foglalkozni és nem az ő hibája, hogy olyan amilyen, akkor a gyerekem oda fog menni és megpróbálja megérteni Pistikét! És ez biztos, mert a lányom megtette. 6 évesen a szárnyai alá vett egy gyereket, aki a „problémás”. 6 évesen, tiszta szívvel, mert még nem rontotta el a világ, még hisz abban, hogy az ember eredendően jó és Pistikét meg tudja szelídíteni. Míg máshol felnőtt emberek gyűjtenek aláírásokat gyerekek ellen! Kit is kell akkor érzékenyíteni?
Majd ha a felnőttek magukba szállnak és képesek lesznek nem fintorral meg undorral nézni egy gyerekre aki más, mint a többiek, na, onnantól beszélhetünk arról, hogy a gyereket érzékenyítjük! Addig csak mellédumálás, vagdalkozás, sarazás megy.
A fenti esetekben tehát a legmegrázóbb számomra az, hogy szülők, akik gyerekeket nevelnek, a jövő nemzedékét, ilyen aljas dologra képesek. Mindeközben belengi a közösségi médiát és egyéb felületeket az érzékenyítés mondva csinált, hamis szele.