Ilyenek voltak a könyvbemutatóim

December 3.-án a parkvárosi baba-mama klubban, november 28.-án az érdi sóbarlangban volt könyvbemutatóm.

A sóbarlagban ismerős terep fogadott, hisz nem egyszer voltam ott a gyerekekkel. A résztvevő anyukák is ismerősök voltak, akadt aki már olvasta is a könyvem. Felolvastam, aztán egy fergetegesen jó beszélgetés kerekedett. A könyvemben is írt témákat boncolgattuk személyes tapasztalatok alapján. Volt akinek beszóltak a császármetszés miatt, volt aki ezen meglepődött, mert őt soha nem érte bántás emiatt. Volt akinek dőlt a tej a szoptatás időszakában, volt aki hiába tett meg mindent az anyatejes táplálásért. Úgy éreztem, a korábbi csalódásokon, ahogy kibeszéltük magunkból, végre túl tudtunk lépni és pont ez az egyik dolog, amiért megírtam a könyvemet. Nevetgéltünk, sztoriztunk, jól éreztük magunkat, épp csak a roséfröccs hiányzott. A gyerkőcök közben eljátszottak a sóban. Köszönöm Bettiéknek a lehetőséget!

A parkvárosi közösségi házban még nem voltam. Ölvedi Rékának innen is köszönöm a szervezést és a fuvarozást. Több résztvevő volt és Rékán kívűl mást nem ismertem. Bemutatkozás, majd felolvasás és ismét egy jó kis beszélgetés. Számos téma, amelyről a könyvemben is írtam, spontán merült fel, aminek szívből örültem, mert így éreztem, hogy mennyire jó, hogy egy könyvbe összeszedtem ezeket a dolgokat.  Szóba jött többek között az elvárások, magunktól, mint szülőtől. Milyen nehéz túljutni azon, hogy a kőbe vésett elveinket a baba simán átírja. Akadt, akit a szoptatás sikertelensége miatt piszkáltak az ismerősei. Vagy azt nehezményezte, hogy sokan csak dumálnak arról, hogy pihenjen az anyuka a gyerek mellett, beígérik a  segítséget, aztán mondva csinált ürüggyel elpárolognak. Volt akiben felmerült, hogy a babázós történetben, amit ugyancsak élvez, hol marad ő mint nő? A társadalom csak mantrázza, hogy nincs más dolgod csak a babázás, anya vagy. De ez nem így van. Anyák vagyunk, feleségek és ezen kívül, szükségünk van egy szeletre, amiben csak mi magunk lehetünk, megkötések nélkül. A résztvevők is jól érezték magukat, jól sikerült kis program volt!

Ha bárki szeretné, hogy valahol, de főleg Érden összejöjjünk egy könyvbemutatós, kötetlen beszégetős eseményre keressen nyugodtan!

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *