Aki követi a facbook oldalam az láthatta, hogy összeállítottam egy kérdőívet a dackorszakról. Vajon miért? Mert annyi fölös időm van? Hát, nem éppen.
Először is, megadom az esélyt a könyvem folytatására. Kihagytam a dackorszakot belőle, amit utólag nagyon nem bánok. Először is akkora időszakot ölel fel és olyan változatos lehet a dackorzsak, hogy simán megér egy könyvet. Másodszor a fiam most éli, (én meg tépem a hajam) és kár lett volna a tapasztalataimat kihagyni. 
Azonban, ahogy az első könyvem sem a szokásos babás-mamás támákat írja le, itt sem a hisztikezelésről írnék. Mivel nem vagyok szakember. A kérdőívem utolsó kérdésében, volt válaszadó aki meg is jegyezte, hogy a dackorszakot pusztán a hisztire degradálni hiba volt, pláne hogy a hiszti típusait nem választottam szét, illetve magyaráztam meg. Nos, valóban lehettem volna alaposabb, de tényleg csak egy 5 perc alatt kitölthető kérdőívet akartam. De most megragadom az alkalmat, hogy bepótoljam a mulasztást.
Vida Ági Békés dackorszak hanganyagait hallgattam, közel másfél éve. Elmondása szerint kétféle hiszti van. Az akarnok, (vagy ahogy ő hívja a kis Néró hiszti) és a distressz hiszti. Előbbit nem nagyon kell magyarázni, a gyerek akarata ellenkezik a miénkkel és ez okoz problémát. Utóbbi esetben, hogy úgymondjam elpattan az a bizonyos húr a gyerkőcnél és előjön az ordítós, akár földönfetrengős, hányós hiszti. Számtalan oka lehet, például az akarrnok hiszti is átcsaphat ilyenbe. De lehet simán túlpörgött, fáradt gyerek, aki nem is igazán tudja mi a baja. Mindekttő normális egy dackorzsakban lévő gyereknél. Utóbbi viszont baromi ijesztő és kétségbeejtő tud lenni.
A kérdőívre eddig kapott válaszok alapján, a hisztikezeléssel kapcsolatos gondolataim egy része beigazolódott. Itt leginkább a megdöbbentő tanácsokra gondolok, amelyek között előkellő helyen szerepel a pofon, fenékre csapás és egyéb testi fenyítés. Ezt leginkább idősebb generációtól kapják a szülők. Sajnos a tekintélyelvű nevelés olyan mélyen beitta magát a köztudatba, hogy fel kell még jó pár generációnak nőni mire kikopik. Nincsenek tisztában azzal, hogy egy fetrengő gyerek hisztije mögött mi áll, hiszen sokszor maga a gyerkőc sem tudja, miért zajlik ez le benne. Ha nagymama és nagypapa tudnák, hogy a gyerek idegrendszere éretlen és fejlődik és nem az őrületbe akar kergetni, hanem segítségre van szüksége, aligha mondanák, hogy pofozzuk fel a csemetét. A másik a hideg víz. Hát mit mondjak? Én is kaptam azt tanácsnak, hogy a fáradtságtól ordító lányom dugjam a zuhany alá, én meg csak összeszorítottam a fogam és nyeltem egyet. Viszont a fiam… na ő más. És voltak, vannak olyan pillanatok amikor gyorsan le kellett hűteni…
Kb. 10 hónapos volt amikor annyira akart valamit, hogy a sírása öklendezésbe csapott át. Akkor mondtam a férjemnek, ez a gyerek hányásig fog hisztizni. És bejött a jóslatom (sajnos). Figyelünk, és amikor úgy látjuk, hogy ez így nem megy tovább, akkor megy zuhanyozni. Kezdünk egy kis hideg vizes arcmosással. Volt, hogy a gyerek maga kérte a csapra mutogatva (és nem épp tomboló nyár volt) hogy mossuk még vízzel az arcát. Az elmúlt hetekben azonban olyan irányba mentünk el, ami az egész család, idegrendszerét taccsra vágta. Ha előjön a hiszti, akkor a gyerek a házban szaladgál vísítozva (aki kintről hallja, minumum azt gondolhatja nadrágszíjjal verjük a gyereket, vagy nyúzzuk), semmi se jó neki, nem reagál semmire. És ez nem 5 percig tart hanem 20-30 percig. A végén teljesen rottyon voltam én is, sírtam, hogy ennek a gyereknek tuti valami baja van, ilyen nincs, a nagy nem csinált ilyet, stb. A fiamnak sem használ ez. Kedves szakember ismerőst felhívtam. Azt mondta, ne hagyjam, hogy percekig menjen a dolog. Zuhany! Nem hideg, testmeleg, nem ruhástól, leöltöztetem és zuhanyzik. Már ha olyan helyen vagyok, ahol ezt megtehetem. Ez nem büntetés a gyereknek, ez segítség! Persze első és legfonotsabb, hogy amikor látom, hogy kezdenek elfajulni a dolgok, akkor maradjak higgadt. Igen, ez a legnehezebb. Magamba kellett néznem és rájönnöm, hogy a hiszti kitörösének első jeleire vagy bepánikoltam, vagy ideges lettem. A gyerek ezt persze érzi. Csórikámban amúgy is végigmennek a maga kis folyamatai, a kis antennáival meg veszi a jeleket, hogy anya pánikol, ideges és ezzel még egy lapáttal dobunk a gyerek frusztrációjára. Szokták mondani a gyermekek tanítani jönnek le hozzánk. Jelenleg ezzel vigasztalódok, önuralmat kell tanulnom, hogy segítsek a fiamnak. Na, meg az, ha épp nincs hiszti akkor egy tündéri, okos, értelmes gyermek. Ok, huncut is, de az belefér. Komolyan, néha úgy érzem Dr. Jekyllel élek és óhatatlanul kitör belőle Mr. Hyde.
Visszakanyarodva miről tervezek írni? A hisztikezelésről, maximum néhány velünk, ismerősökkel megesett történetet írnék le, és azt sem, mint követendő példát aposztofálnék. Inkább arról írnék, mi megy végben az anyákban, hogy lehet ép ésszel, túlélni, végigcsinálni a dackorszakot. Természetesen ugyanabban a humoros, kötetlen, beszélgetős stílusban, amilyenben az első könyvem is íródott! Kiemelt téma lenne a régi, elavult módszerek, mi volt régen, mennyire szelektív a szülők memóriája a dackorszakra visszamenően (látjátok milyen hogy blogolok, ha egyszer azt mondanám az enyémek soha nem hisztiztek, csak elő kell ezt a bejegyzést szednem). Írnék még a szobatisztságról, hiszen ez is ebbe az időszakba esik és van aki tagadja, van aki bevallja nem mindig fáklyás menet az sem.
Add a Comment