Egy dackorszakos gyerek képzeletbeli levele

Nem azért hisztizek, hogy bosszantsalak. Tudom sokszor azt érzed, azért hisztizem, hogy próbára tegyem a türelmed, de nem így van. Sőt, néha én sem értem miért kerülök olyan állapotba amilyenbe, ne hidd hogy nekem ez kellemes.

Sokan azt várják tőlem, egy kisgyermektől  hogy kontrollálni tudjam mindenféle érzelmi reakciómat, miközben sok felnőtt sem képes mindig arra, hogy leplezze a dühét, a csalódottságát, a fájdalmát vagy a könnyeit. Tőlem miért várják, hogy kifogástalanul viselkedjek? 
Makacs vagyok és akarnok? Nem tudom mit jelentenek ez a szavak. Azt tudom  hogy ismerkedem a világgal, nem mindig világos, hogy mit, miért nem szabad, nem tudhatom, nem értem, hogy esetleg veszélybe sodrom magam azzal ha nem fogadok szót. Mintha te egy idegen országba és ezzel együtt egy ismeretlen kultúrába csöppennél, akaratlanul is csinálnál helytelen dolgokat.  Tanulok és mint a nagy tudósok, akik elhagyják a járt utat és ezzel fedeznek fel fantasztikus dolgokat, én is megpróbálok néha az általad kijelölt útról letérni… hátha valami fantasztikus felfedezésre teszek szert (és többnyire így is történik csak általában nagy rumlival jár)
Te jelented nekem a biztonságot. Ha úgy érzed, hogy a heves érzelmi reakcióimat csak neked produkálom, akkor gondolj arra, hogy azért teszem, mert tudom, hogy megtehetem. De nem ám azért, amit sokan mondanak, hogy palira veszlek, hanem, mert tudom, hogy szeretsz és meg fogsz bocsájtani nekem. 
A hisztim nem nevelés kérdése. Nem kinevelni kell belőlem, hanem segíteni nekem. Segíteni lehiggadni, megtanítani kezelni ezeket a reakcióimat. Ez bizony nem fog menni egyik napról a másikra, ahogy az idegrendszer sem fejlődik szupergyorsan, a fejlett idegrendszer pedig szükséges a hisztik elkerüléséhez.
Ne is figyelj amikor valaki belekezd a “bezzegrégen” mondatokba! Hisz annyi minden más, mint gy generációval ezelőtt volt! Sokkal több inger ér engem, mint régebben a gyerekeket, ezért máshogy viselkedem. Neked és nekem a mostani helyzetre kell koncentrálni és ezt megoldani. Ahogy 40-50 évvel ezelőtt más volt a divat is, a gyerekek fejlődése is más már…
Picsart_22-01-08_16-52-26-047p

Ha szeretnéd megkapni a Hogyan éld túl a dackorszakot anyagomat, csak add meg neved és az e-mail címed és már küldöm is! Ráadásként most megkapod az A csillámpónin túl – Dübörög a dackorszak könyv első fejezetét is!

Novella – Benedek úr karácsonyi ajándéka

A férfi idegesen gyújtott rá a cigarettára. Toporgott a fagyott sárban és visszanézett a rogyadozó viskóra. Elegáns öltözetével nemigazán illett ebbe a környezetbe. 

– Még a kémény sem füstöl! – morgott magában. Ránézett az órájára, fél kettő, szívott még egyet a cigarettájába, majd a félig elszívott bagót eldobta és elindult a ház felé. Az ajtónál mély levegőt vett, majd bekopogott. Nem jött válasz, ezért benyitott.
– Most már nem tudok tovább várni – kezdte szigorú hangon – szedjétek a cókmókot és indulás. Odabent 3 gyermek kuporgott az édesanyja körül, válaszul csak még közelebb húzódtak anyjukhoz. A legnagyobb Izuka 10 éves, öccse Petike 7, a legkisebb Annácska csak 4 éves. Az asszony szemében könny csillogott. A férfi körülnézett, szegényes, de rendezett ház tárult elé. Egy kis komódon a gyerekek fényképei és megsárgult fénykép egy fiatalemberről, még katona korából. Az asszony erőt vett magán és szólt a gyerekeknek:
– Fogadjatok szépen szót… a bácsinak – majd zavarodottan nézett a férfira
– Benedek János, asszonyom. – mondta és biccentett a fejével.
A nő bólintott, majd nyelt egyet, könnyeivel küszködve mondta:
– Menjetek szépen!
A három gyerek sírni kezdett.
– Látja? Látja hogy nem akarnak? 
A férfi szelídebbre fogta:
– Gyerekek mi a jó itt? Vár az otthonban a puha, meleg ágyatok, kaptok meleg vacsorát, utána szaloncukrot is, gyertyagyújtás, ajándék is lesz!
– Én cak anukamat akajom! Válaszolt a legkisebb és fejét belefúrta az anyja ölébe. Még így is látszott, hogy szőke haját gondosan, féltő szeretettel fonta be édesanyja. 
– Jöjjön ki velem asszonyom, kérem!
 Az nő magára vett egy rosszacska meleg csizmát és vastag pulóverére még egy kopott kabátot. Kiment a férfival az udvarra. A férfi idegesen vett elő egy szál cigit és miközben meggyújtotta belekezdett a mondandójába:
-Nézze! Estére vissza kell vinnem a gyerekeket. Ha itt hagyom akkor azzal veszélyeztetem őket, és ezzel veszélyeztetem az én állásom is. 
– Veszélyezteti? –  kérdezte az asszony hüledezve – ha a saját anyjukkal hagyja őket az veszélyeztetés? 
– Kapjon már észhez! – csattant fel magából kikelve a férfi – Mit gondol, miért vették el magától őket? Ez a viskó mindjárt összedől, tél van és még a tűz sincs megrakva, még rendes ételt se tud adni a gyerekeknek! 
– Tüzelőm van még, csak spórolni kell vele, estére begyújtok. Egy kis hajában sült krumpli meg egy kis sült alma, talán még cukor meg fahéj is akad rá itthon. De szenteste napja van! Kérem! Csak ma estére! 
A férfi idegesen elfordult.
– Hogy juthatott idáig?
– Azt hiszi csak az én hibám? Miután a férjem meghalt a munkahelyi balesetben, tönkrementünk. A főnöke kijátszott mindenkit, semmit nem fizettek utána. Ügyvédet fogadtam, de az is csak elvitte a félretett pénzemet. Az én munkahelyem megszűnt. El kellett adni a normális házunkat és kiköltözni a ebbe a viskóba, hogy ne haljunk éhen. Munkát nem kapok. Nézzen rám!  Egy roma asszony vagyok. Senki nem akar alkalmazni! Mert én lopok, csalok, hazudok szerintük! Benedek úr! Én világéletemben nem vettem el senkitől semmit! De tőlem elvették az életem és maga most szentestére se akarja itt hagyni velem a gyerekeimet? Legyen már szíve! Én nem dohányzom – ekkor kicsit ijedten nézett a férfi kezében füstölő cigire – és nem is iszom – tette még hozzá. 
– Zavarja a füst? – kérdezte habozva a férfi.
– Nem az zavar, hanem hogy…- de nem tudta újra elmondani.
Benedek úr arra gondolt először, hány ilyen történetet hallott már, de most pontosan emlékezett a balesetre, amiről az asszony beszélt. Megírták az újságok, foglalkozott vele a híradó. A legkisebbik gyerek talán egyéves sem volt még, nem is ismerhette igazán az apját. Megint félig elszívva dobta el a cigit. Majd zavarodottan fel akarta venni a földről.
– Bocsánat! – mondta az asszonyra nézve.
– Hagyja csak! – mondta maga elé meredve a nő.
 – Nemsokára visszajövök. – mondta Benedek úr, azzal beült a kocsiba, elővette a mobilját és elkezdett telefonálni, majd elhajtott.
Néhány órával később egy platós autó fordult be a ház elé, fával megpakolva. Az asszony kiment szólni, hogy biztos rossz helyre jöttek, de ekkor megállt mellette Benedek a kisbusszal. Egy manósapkás, szemüveges fiatal nő ült az anyósülésen. Nagy vigyorral pattant ki a férfi mellől. 
– Jó napot kívánok! Terike vagyok – nyújtotta a kezét a meglepett nő felé – maga biztos a három Horváth gyerek anyukája! Terike zöld kabátjával és bordó szoknyájával, mintha egy egészen más univerzumból csöppent volna ide. Az asszony egy darabig a kezét sem engedte el, majd eszébe jutott, hogy válaszolni illene.
– Igen, bo-bo-bocsánat – kezdte dadogva az asszony –  Horváth Józsefné, Kati vagyok.
Addigra Benedek úr is kiszállt az autóból. Kinyitotta a csomagtartót majd azt mondta a megpakolt táskákra nézve:
– Akkor talán pakoljunk be! 
– Hé! Mikulás! – kiabált a teherautó sofőrje, arra utalva, hogy Benedek úr ősz hajával és szakállával pont úgy néz ki, mint a Mikulás – a fát hová tegyük? 
– Csak pakolja a ház elé, majd elrendezzük, válaszolt Benedek, majd az asszony szólalt meg a kocsiban lévő temérdek dologra nézve.
– Ez mégis mi?
– Elég élelmiszer, amivel kihúzzák a karácsonyt, de után el kell vinnem őket – emelte fel szigorúan a mutatóujját férfi!
– Van szaloncukor is és egy kis fenyőfát is hoztunk, meg díszeket – mondta mosolyogva Terike. 
– De én nem, én nem – kezdett szabadkozni az asszony.
– Pakoljunk mielőtt meggondolom magam! – dörmögte a fogai közt a férfi.
A gyerekek nagyon meglepődtek, ahogy Terike beperdült a fenyőfával az ajtón
– Sziasztok! Na, segítettek nekem? A gyerekek egyszerre pattantak fel, hisz Terikét igencsak szerették, ismerték az otthonból a mindig kedves, mosolygós lányt. Míg bepakoltak Horváthné nem tudta abbahagyni a sírást, még rá is mordult Benedek, hogy vegyen már magán erőt. Mikor végeztek, szólt, hogy Terike üljön be a kocsiba, majd az asszonyhoz fordult. 
– 26-án a gyerekekért jövök – majd egy kis szünet után így folytatta – Megüresedett egy takarítói állás az otthonban, januártól kezdhetne.
– Az nagyon jó lenne – csillant fel a nő szeme, aztán elkomorodott, – de hogy járjak be dolgozni, az 80 km innen? 
– Lenne egy alkalmazotti szoba is. Ott lakhatna és mindennap találkozhatna a gyerekeivel is, ameddig össze nem szedik magukat.
– Istenem, – csuklott el az asszony hangja – ezt el se merem hinni! 
– Higgye csak el! Akkor újévben meg magáért jövök. Majd beszállt az autóba és elindult. Terike széles mosollyal integetett neki. 
Az asszony bement a házba. A gyerekek a karácsonyfa körül énekeltek, ő maga pedig sírva rogyott le a kis komód elé, amin a fotók volt. A gyerekek mind odaszaladtak hozzá és átölelték anyjukat. 
– Józsi, hallottad Józsikám! Minden rendbe fog jönni, Józsikám! – zokogta miközben levette a képet amin az egykor fiatal katona, a férje volt. Magához ölelte, könnyel áztatta, míg egyre csak ismételgette, “minden rendbe fog jönni Józsikám!” 
 
A gyermekotthon már elcsendesedett, Terike halk suhanása alig hallatszott a folyosón. Bekopogott  az egyik irodába. Bentről egy szigorú “Igen” hallatszott. Terike benyitott:
– Igazgató úr! Indulhatunk? – kérdezte. Ha későn kell hazamennie, a Benedek úr viszi haza, úgyis útba esik neki és nem is túl jó a környék, így mégis biztonságosabb. 
Benedek lecsukta a laptopját, majd vette a kabátját. 
– Még elszívnék egy szál cigit, ha nem haragszik érte.
– De igazgató úr… – kezdte a fiatal lány.
– Majd új évtől lemondok Terike, nem változhat meg minden egyetlen nap alatt!
Terike kuncogott, majd annyit mondott magában: Dehogynem! Minden megváltozott!

Iratkozz fel most a hírlevelemre és azonnal megkapod  a Karácsony könnyedén e-bookot, mely egy tündéri útikalauz egy stresszmentes karácsonyhoz!

December 1-től pedig indul az adventi naptár! Minden nap emailben kapsz egy szép képet egy kedves, elgondolkodtató, szívhez szóló vagy éppen vidám, vicces idézettel vagy történettel. Már alig várom hogy megosszam veled! 

És ezzel még nincs vége! Az emailben megtalálod másik két e-bookom az Anyaságról cukormáz nélkül és az anyukáknak szóló túlélőkalauz letöltési linkjét is!

Hírlevél

Láttam egy anyát, aki…

“Láttam egy anyát, aki…”

Újra és újra belefutok az ilyen kezdetű mondatokba. Posztban vagy kommentszekcióban feljön a téma “Láttam egy anyát, aki ezt és ezt csinálta és de sajnálom a szegény gyerekét, milyen borzasztó anyja van, hogy tehetett ilyet stb.” Újra és újra gratulálni tudok azoknak az anyáknak akik a nap egyetlen pillanatából le tudnak vonni messzemenő következtetéseket. Kérdésem az lenne, ha már ennyire okos vagy, vajon láttad-e azt az anyát máskor? Láttad mennyit aludt, hányszor kelt? Láttad aggódva számolni a pénzét az édességes vagy a játékos polc mellett? Tudod mit tervezett el mára és tudod, hogy a felénél sem tart és szívja miatta a fogát? Láttad, hogy a most cuki és tüneményesnek tűnő gyerek egyébként már brutál hisztiket nyomott le ma? Láttad ezt az anyát sírva elaludni, kétségek közt vergődni, de újrakezdeni minden nap? Nem? Mégis rásütöd a szaranya bélyeget! Ráadásul sunyi és alattomos módon, hogy ő ne tudjon védekezni, az internet népe elé tárod, hogy a szuperanyu barinőiddel fröcsöghess rajta. Ha egy cseppnyi jóérzés lenne benned odamennél és megkérdeznéd segíthetsz-e? Tudod, olyan finom úrinő módjára. Ha tényleg azt gondolod valamit rosszul csinál és segítség kell neki, miért nem segítesz? Azzal nem fog semmi megoldódni, hogy a háta mögött ócsárolni kezded, ezen gondolkodtál már? Nem, persze, hogy nem, hiszen nem vagy úrinő, neked marad a kedvenc tevékenységed, az önfényező fröcsögés, hogy mást sz@rnak, magad meg szupernek állítsd be! Pedig minden vagy csak nem szuper! 
Láttam egy anyukát aki… aki türelmetlen volt, aki felemelte a hangját, aki odacsapott, aki bocsánatot kért, aki nem tudott megnyugtatni, megvigasztalni, aki inkább bekapcsolta a TV-t, édességet adott, csakhogy csend legyen. Láttam egy anyukát aki sírt, mert úgy érezte túl farasztó a mindennapos küzdelem és a világ legrosszabb anyjának gondolta magát. Láttam, ahogy a sírás után megmosta az arcát és nagyot sóhajtva visszanézett rám a tükörből.
Láttál egy anyukát aki…? Nézz tükörbe kérlek mielőtt ítélkezel!

Töltsd le ingyen az e-bookjaimat!

A cukormázat hagyd a sütire, de az anyaságról beszéljünk őszintén!
 Töltsd le az Anyaságról cukormáz nélkül e-bookot amiben az anyasággal kapcsolatos, tabut feszegető témákról többek között:
-mi van ha nem földöntúli, átszellemült boldogságban éled meg a várandósságot?
 tévhitek a császármetszésről
-szülés utáni nemi élet
– szülés utáni érzések, búskomorság és depressszió. Te tudod hány %-ban érinti az anyákat?
– szoptatás, ami messze áll a magazinok idilli képeitől 

– rossz anya vagy ha sokat sír a kisbabád? 

-anyákhoz előszeretettel vágják hozzá, hogy manapság milyen könnyű. Te is így gondolod? 

Összeállítottam egy kis e-bookot egy pár olyan dologról, amelyek valamiért kimaradtak a felkészítő könyvekből. Tapasztalatom szerint azonban jó, ha beszélünk ezekről a dolgokról, még jobb, ha ezt fesztelenül és őszintén tesszük. Néhány hasznos tipp, egy-két történet és jónéhány poénos dolog  az anyaságról, kicsit másképp!

Néhány dolog amiről írtam:

  • túl van tolva  a kelengyelista és a kórházi csomaglista
  • mi a helyzet a cumival? 
  • vajon tényleg “el lehet kapatni” egy kisbabát? 
  • babanapirend? mennyire kell komolyan venni?
  • humorszösszenet: milyen a szex a baba érkezése előtt és után?

Szoptatás vs. tápszer – ahogy még nem olvastál róluk

Az egyik követőm kérte, hogy keveset beszélünk a szoptatás hátrányairól. Jó lenne erről is több szót ejteni. Ne pontosan erről szól ez az írás, hanem mindenféle tudományt nélkülözve, pusztán élvezetből összehasonlítottam, milyen problémákkal néznek szembe a  szoptató vs. a tápszerező anyák. 

SZOPTATÁS

Csesztetni fognak amiért nem választod le egy idő után – “Adjál már neki inkább tejet!”

Előfordul, hogy fáj a mellbimbó és hosszan tartó szoptatástól megereszkedik a melled

Csesztetnek hogy azért olyan “nagy” a babád mert túl sokat adod neki a cickót – “Nem kell minden nyikkanásra mellre tenni.”

Csesztetnek, hogy azért nem hízik elég jól a babád, mert nem elég zsíros a tejed – “Adjál neki inkább pacalt!”

 

 

Előfordulhat tejláz, stressz vagy hormonális változás, ami miatt kevés lesz a tejed

Nem mindegy mit eszel, mert fájhat, görcsölhet a baba hasa, sokáig is eltarthat mire kitalálod, melyik élelmiszer okozza és lehet, hogy diétáznod is kell

Egyesek szerint:

-Önző vagy és csakis a te érdekeid szolgálja az, hogy nem választod le x évesen

 

-Lusta vagy és inkább szoptatsz ahelyett, hogy 3 hónaposan elkezdenéd a hozzátáplálást

-Túlságosan magadhoz láncolod a szoptatással

TÁPSZER

Csesztetni fognak a kezdetektől egészen addig amig tápszert kap “Adjál már neki inkább tejet!

Fáj a pénztárcádnak és hosszan tartó tápszerezéstől lesoványodik.

 
Csesztetnek, hogy azért olyan nagy a babád mert a tápszer felfújta – “Nem kell állandóan a cumisüveget a szájába tömni!”
 

Csesztetnek, hogy azért nem hízik elég jól a kisbabád mert a tápszer rossz, nincs benne semmi – “Adjál neki inkább rántotthúst

Előfordulhat, hogy az egyetlen tápszer ami bevált hiánycikk lesz

Néha sokáig tart mire találsz egy olyan tápszert, amit nem sugárba hány vissza, nem fáj tőle a hasa és nem visz csődbe
 

Egyesek szerint:

-Önző vagy, mert nem igyekeztél, hogy szoptatni tudj.

-Lusta vagy, mert nem is akartál szoptatni, mert aki akar az tud

-Elidegeníted magadtól a tápszerrel, nem fog kötődni.

Tanulság: bárhogy is eteted a kisbabádat, garantáltan lesz aki beszól, aki megkérdőjelezi a szoptatás vagy a tápszert létjogosultságát, aki jobban tudja mit, mikor, hogyan tegyél a kisbabáddal, akkor is ha most látja életében először. (Sőt ha előtte csak TV-ben látott kisbabát).  Mi anyák pedig csak annyit tehetünk, hogy összetartunk és segítünk egymásnak átvészelni a nehéz napokat, annak tudatában, hogy akár szoptat akár tápszerezik anyatársunk, valamilyen szinten ugyanazokkal a problémákkal néz szembe, mint mi magunk.
 
Ha szívesen olvasnál nem a megszokott szemlélettel baba-mama témában, akkor töltsd le az Anyaságról cukormáz nélkül című e-bookot! 
Az e-mail címed és a neved megadása után, automatikusan kapsz egy emailt a letöltési linkkel!
 
 

Töltsd le most az Anyukáknak szóló mini túlélőkalauzt!

Összeállítottam egy kis e-bookot egy pár olyan dologról, amelyek valamiért kimaradtak a felkészítő könyvekből. Tapasztalatom szerint azonban jó, ha beszélünk ezekről a dolgokról, még jobb, ha ezt fesztelenül és őszintén tesszük. Néhány hasznos tipp, egy-két történet és jónéhány poénos dolog  az anyaságról, kicsit másképp!

Néhány dolog amiről írtam:

  • túl van tolva  a kelengyelista és a kórházi csomaglista
  • mi a helyzet a cumival? 
  • vajon tényleg “el lehet kapatni” egy kisbabát? 
  • babanapirend? mennyire kell komolyan venni?
  • humorszösszenet: milyen a szex a baba érkezése előtt és után?
SŐT! Most egy extra ajándékot is kapsz az e-mailben! 🎁🥳🤩
 

Az e-mail címed és a neved megadása után, automatikusan kapsz egy emailt a letöltési linkkel!

A gyerek csak vendég nálunk

A gyerek csak vendég nálunk! Sokszor, sok helyen olvastam már ezt a mondást, különbözőféleképpen kiegészítve, szárnyak meg gyökerek adásáról, hogy a szülők, hogy s miként engedik útra csemetéjüket a képzeletbeli batyuval, aminek a tartalma az otthonról hozott értékeket szimbolizálja, a magokat amiket zsenge gyermekkorunkban ültettek szívünkbe, szeretetet, összetartozást, olykor persze némi terhet is visznek magukkal. 

Útra engedtek, de visszavárnak. Csakhogy vannak olyan szülők, akik nemcsak hogy várnak hanem elvárnak, sőt, egyenesen követelnek! És itt most a kezdeti romantikát átfordítom egy kijózanító írássá. Sokszor mondogattam (írogattam) azt, hogy nem ildomos az anyák panaszkodására azt felelni, hogy “Te akartad a gyereket!” Azt az esetet kivéve, amikor egyes szülők úgy gondolják, nekik joguk van felemlegetni azt, hogy ők megszülték, felnevelték, taníttatták, útjára indították hamuba sült pogácsa helyet, minden földi és/vagy lelki értékkel a csemetét. Sőt, cserébe elvárják, hogy a gyerek, az csak a gyerekük legyen 30-40-50 évesen, családdal és gyerekekkel is és a végletekig hálás legyen a szüleinek. Mert ez nekik jár! Én pedig azt gondolom, hogy egy normálisan felnevelt gyerek, nem fordul el a szüleitől (mert nincs oka elfordulni) és megmarad egy egészséges szülő-gyermek viszony ami a szeretetre épül és nem elvárásokra. 
Egyesek csak beszélnek arról a szárnyadásról, de mégis magukhoz láncolnák a gyereküket…
Face posztok alatt sokszor alakult már ki parázs vita a szülő-gyerek viszony kapcsán és erre reflektálva, itt most bizony rálépek egy-két tyúkszemre. Sokan ítélkeznek azok felett akik “bedugják” egy öregotthonba, idős, beteg hozzátartozóikat. Ítélkeznek anélkül, hogy mélyebbre vagy magukba néznének. Jönnek az “Anyád is kicserélte alattad a pelenkát, te miért nem teszed meg ezt érte?,” meg az “Addig persze jó volt anyád míg segített!” fordulatok, folyamatosan generálva a lelkiismeretfurdalást a “gyerekben”.
Itt álljunk meg és térjünk vissza a szárnyakhoz, meg hogy a gyerek csak vendég nálunk… óh és ja a Te akartad kezdetű mondathoz! Mert igen, aki akarta a gyereket annak kötelessége tisztességesen felnevelni és nincs joga ezt bármikor számon kérően felemlegetni vagy a szemére hányni. 
Továbbá senki, mondom SENKI ne vállaljon gyereket azért, hogy idős korában legyen aki gondozza, aki rányitja az ajtót, aki kicseréli alatta a pelenkát, ha sajnálatos módon odáig fajul a helyzet! Ezért gyereket vállalni az önzőségnek és egoizmusnak egy igen magas foka. Édesanyám soha de soha nem vetette a szememre, hogy mit meg nem tett értem, pedig letett néhány dolgot azt asztalra, vagy mondhatnám még az asztalt is ő hozta. És már évekkel ezelőtt megmondta, hogy ő bizony ha megöregszik és leesik a lábáról, nem akar a terhemre lenni. Én pedig már most azt mondom történjen bármi nem várom el a gyerekeimtől azt a bizonyos pelenkacserét, mert nem olyan sorsot szánok nekik, hogy a szárnyukat lenyesve, magam mellé láncolva, házirabszolgát csináljak belőlük. Különben eleve bugyutaság egy pár kilós gyerek, meg egy 75 kg-os felnőtt pelenkacseréjét egy lapon említeni. Valamint az öregotthonba bedugni, meg az olyan intézményt keresni neki ahol megfelelő ellátást kap, amit a gyereke nem tud és nem pedig nem akar neki megadni, között hatalmas különbség van.
Sokan azt gondolják a gyermeknek a szülőért áldozatot kell hozni, a szeretet és a hála nevében. Szerintem nem kell. A gyökerek célja, -amiket adnak a gyerekeknek- nem az, hogy visszarántsa őket, hanem, hogy biztonságot és támaszt nyújtson. Hogy tudja visszatérhet, amikor úgy érzi vissza kell térnie, hálával telt szívvel, szeretettel és nem kényszerből. 
A hálát nem lehet követelni vagy elvárni,  annak azokból a magból kell fakadni, azokból az útravalókból amiket magunkkal viszünk a szülői házból vagy amit továbbadunk a gyermekeinknek. Azt szeretném, ha kinyílna előttük majd a világ és ebben nincs helye az én önző elvárasaimnak…

Mozogj a gyerekkel!

Nekünk anyáknak nem egyszerű megoldani a testmozgást, főleg ilyen ínséges időkben, amikor kezdődik a harc a “karanténkilók” ellen. Töredelmesen bevallom mikor tavalyi nagy bezárás alatt bizony szépen felszaladt rám jó pár kiló. Bár én amondó vagyok, hogy napi fél óra jár(na) az anyáknak arra, hogy sporttal karban tartsák a testüket, nem mindig egyszerű megoldani, néha lelkiismeretfurdalásunk is van miatta, nem beszélve arról, hogy a gyerekek nagy vehemenciával követnek minket és ők is edzeni akarnak velünk. Persze így már nem egészen lesz olyan az mozgás, ahogy elképzeltük. Nálunk volt olyan, hogy konkrétan lerúgtam az egyik gyereket, mert hiába lestem a szemem sarkából, az egyik percben itt volt, a másikban amott, vagy csak simán betotyogott mögém halálos csendben és bumm. Na, azóta jobban figyelünk, én is és ők is.

Van azonban olyan edzés amiben a gyerek kimondottan az edzőpartnered lehet! Ez pedig Péntek Enikő Zónakid edzése. Szerintem 3 éves kortól már lehet próbálkozni a gyakorlatokkal.

Mindig bemelegítéssel kell indítani és nyújtással zárni, ami hozzátartozik a DVD programjához. 

Változatos mozgások, összesen 8 féle videó (a bemelegítésen és nyújtáson kívül) amit akár kedvetek szerint kombinálhattok, vagy követhetitek az edzésprogramot. Személyes kedvenceim a gyereksúlyzó, -mondjuk ezt a törpök is nagyon csípik, mert lehet a hátamon fetrengeni, meg kapaszkodni- pacsiparti, comb-popsi, a gyerekek pedig imádják a labdajátékot. Ha egy edzést csináltok meg, akkor kb. 25 percre jön ki, ha kombináljátok 35-40 perc körül. Amikor pedig éppen hajlandó volt normálisan mérni a miband4 aktivitásmérőm, akkor 250 körül kalóriaégetést mért, ami szerintem egész jó.
Mire jó az edzés? Nyilvánvalóan fittebb leszel, a gyereknek is fejlődik a mozgáskoordinációja, megtanulja milyen csapatban dolgozni és mindketten jól érzitek magatokat, összekötitek a kellemest a hasznossal! Mindezt pedig a bulis zene teszi még jobbá, kellemesebbé, hogy ne veszítsd el a motivációd. 
 
Enikő elmondja, hogy ez a gyerekkel való edzés egy baba-mama tornából a Fittmama DVD-ből nőtte ki magát. Ezt ugyan nem ismerem, de mivel Enikő jónéhány tornájára mozogtam már, szerintem abba is belerakta az elvárhatót! Szóval, ha még babával vagy otthon, akkor ebbe vágj bele!
Hajrá!
 
 
 

Tíz dolog, amit senki nem mondott el neked az anyaságról

Vannak dolgok amikre nem lehet felkészülni. Gondolom te is belevetetted már magad mindenféle olvasmányba, ami az anyaságról szól! Senkit nem akarok megijeszteni, de van amire nem lehet felkészülni! Mert mindnyájan mások vagyunk, másképp éljük meg a  várandósság szépségeit és nehézségeit, ahogy a szülést és a szülés utáni állapotot. Hibát követnek el, amikor általánosítanak, pláne amikor nem beszélnek a nehézségekről vagy elbagatellizáljak azt!

Pregnancy flat icon set with pregnant women attributes for child and health vector illustration
1. A kismama lét is már felhőtlen öröm… vagy aggódás, az eleje, rosszullétekkel tarkított a közepe (vagy az egész) és félelemmel teljes várakozás a vége. Mégis azt várják, hogy rózsaszín ködben lebegjenek a kismamák. Pedig nem kell! 
 
2. A szülést meg kell tervezni! Igen meglehet, csak körülbelül annyira rugalmasnak kell maradni, mint amikor felújítás van a metróvonalon, de a villamos is kiesik, mert felpúposodott a nyári melegben a sín, pótlóbusz lófütty, mert fele annyi ember sem fél fel rá, közben letörik a cipőd sarka,  a taxis nem fogadja el a bankkártyádat, a telód lemerült és… hát tudod amikor semmi nem úgy jön össze, de természetesen mindig van B verzió és minden megoldódik, de lehet nem úgy, ahogy terveztük.
 
3. Szülés után = boldogság a köbön! Igen valóban az, míg nem szembesülsz a fizikai nehézségekkel és a  hormonális változások is gondoskodnak az érzékeny hangulatról. Nem veled van a baj! Sőt! Senkivel sincs! Azzal sem, aki a kórház folyosóján táncikál és azzal sem akin erőt vesznek a törékenynek tűnő állapottal kapcsolatos érzések.
 
4. A szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, meg a legegyszerűbb is… ja, nem. Néha kicsit nehézkes, mire úgy beindul, hogy elég a babának és közbejöhetnek nehézségek, mint a tejláz, de erről csak nagyvonalakban írnak. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy mi történik velem. Lázas voltam, amit nehezen viselek, a mellbimbóm hólyagosra volt szívva, a mellem masszíroztam, borogattam, már fejre is álltam volna, ha valaki azt mondja az segít. Szakmai csoportban kértem segítséget, már azzal sem törődtem hány férfi kolléga olvassa a nyűgöm. Amikor egy kolleganő írt, hogy ő szoptatási tanácsadó is, még a mellbimbóm is lefotóztam és elküldtem neki, nem-e bleb-em van… amikor egy vadidegen nőnek küldözgetsz ilyen képet, azért már elég kétségbe lehetsz esve… 
 
5. Ahogy tápszert adsz a babának rögtön elkezd apadni a tejed. Vannak esetek amikor szükségszerű valamilyen pótlás én tapaszaltam mindkét gyerekemnél. A lányomnál tápszerrel, a fiamnál lefejt tejjel pótoltam. Egyszerűen hiába raktam a fiam egyik cickóról a másikra, nem aludt, sírt. Na, elő a cumisüveggel. Mire az utolsó kortyokhoz ért már aludt, 22 hónapig szoptattam. Persze szép dolog, hogy mellre teszed amikor kéri, de van, hogy nem ELÉG akárki akármit mond! De az, hogy alkalomadtán pótolsz, nem fog a sikeres szoptatás útjába állni.
 
6. A sírás stresszhormon dömpinget és helyrehozhatatlan károkat okoz a babának. Ezt részben  igaz is, meg nem is. Akkor okoz károkat ha szándékosan és rendszeresen (nevelési célzattal) sírni hagyod és meg sem próbalod megnyugtatni. Hány anyuka tudna mesélni a hosszú körökről, amikor mindent bevetnek, mégsem sikerül megnyugtatni a babát. Ettől nem vagyunk rossz anyák, pláne nem vágtuk tönkre a gyerek jövőjét!
 
7. Napirendet KELL kialakítani! Pont. Kőbevésve egyes ajánlások szerint! Hát persze, mi sem egyszerűbb, mint egy kis ösztönlényt, – akinek nincs más kívánsága, mint hogy tele legyen a pocak, tiszta legyen a pelus és anya elérhető közelségben legyen – időkorlatok közé szorítani. Inkább hallgass az ösztöneidre! A gyerekorvosunk pedig azt mondta 1-1,5 éves korukra kell kialakult bejáratott napirend… az sem kőbevésve.
 
8. Táblázatok, táblázatok mindenhol! Növekedés, gyarapodás, hozzátáplálási táblázat, percentilis kalkulátor stb. amelyek ajánlanak, nyomonkövetnek leginkább pedig az anyukák idegeire mennek. Már a lányom is túltápláltnak minősült, az egyik népszerű babaápolási márka kalkulátora szerint, a fiam adatait meg be sem mertem írni. Ki tudja ezt nyomon követni? Szerencsés vagy ha van egy rendes, aranyos védőnőd vagy egy őszinte barátnőd akik felhomályosítanak, a babák nem papírforma szerint működnek.
 
9. Nincs olyan, hogy tökéletes anya! A társadalom tesz róla. Ha még egy-egy szuperanyu ki is kiáltja magát tökéletes anyának többségünk csak valahol a sor végén kulloghat, és bármit tesz mindig hibázik valahol. Túl korán/ későn jön a kistesó, túl korán/későn mész vissza dolgozni, kezded a hozzátáplálást, bízod a nagyszülőre, veszel neki fejlesztő játékot… a végtelenségig ragozható! Én pedig azt mondom ez a gyerek téged választott Édesanyjának. És ennek oka van! Számára tökéletes vagy a hibáiddal együtt!
 

10. Az anyuka lét felhőtlen öröm.  Az anyaság csodálatos, boldognak kell lenned 0-24-ben és ne panaszkodj, mert te akartad a gyereket. Az igazság az, hogy az anyaság piszoknehéz és fárasztó tud lenni, van hogy egyre-másra jönnek a gondok és a megoldandó problémák, amitől a legkevésbé sem vagyunk csillámporos hangulatban. Ilyenkor pedig jogunk van panaszkodni vagy segítséget kérni, mint bárki másnak! Mert akármilyen életet is választottál, akármilyen hivatást, nem mindig mennek a napok szupergördülékenyen és rózsaszín csillámmal meghintve. Vajon miért várják az anyáktól, hogy mindenhez jópofát vágjanak?

Ehhez viszont nem kell jópofát vágnod, viszont annál többet derülhetsz rajta:

Töltsd le most az Anyukáknak szóló mini túlélőkalauzt!

Összeállítottam egy kis e-bookot egy pár olyan dologról, amelyek valamiért kimaradtak a felkészítő könyvekből. Tapasztalatom szerint azonban jó, ha beszélünk ezekről a dolgokról, még jobb, ha ezt fesztelenül és őszintén tesszük. Néhány hasznos tipp, egy-két történet és jónéhány poénos dolog  az anyaságról, kicsit másképp!

Néhány dolog amiről írtam:

  • túl van tolva  a kelengyelista és a kórházi csomaglista
  • mi a helyzet a cumival? 
  • vajon tényleg “el lehet kapatni” egy kisbabát? 
  • babanapirend? mennyire kell komolyan venni?
  • humorszösszenet: milyen a szex a baba érkezése előtt és után?
SŐT! Most egy extra ajándékot is kapsz az e-mailben! 🎁🥳🤩
 

Az e-mail címed és a neved megadása után, automatikusan kapsz egy emailt a letöltési linkkel!

Neked is van nemtörődöm anyuka ismerősöd?

Az Anyaság a csillámpónin túl könyvben sokszor bíztattam arra az anyukákat, hogy hallgassanak az ösztöneikre, ezzel együtt pedig számos fejezetben kiparodizáltam az örökké kötekedő embereket. Egyes helyeken talán átestem a bizonyos ló másik oldalára (talán ez leginkább olvasófüggő), bár igyekeztem mindig egyensúlyt találni.
Az igazság az, hogy tényleg sok kéretlen tanácsot és beszólást kapunk, de sajnálattal tapasztalom, hogy a jóindulatból, kedvesen megfogalmazott, gyengéd útmutatásokat is sokan inkább figyelmen kívül hagyják. Mert azért valjuk be, a kötekedős hangnemet, a piszkálódást, ami csak a bosszantásunkra megy ki vagy arra, hogy sajat magát jobb színben tüntesse fel valaki, azért az esetek többségében el lehet különíteni egy tényleg jóindulatú, segítőkész, tisztelettel megfogalmazott tanácstól.

Mire is gondolok pontosan? Például arra mikor a gyerekpulmonólógián “wellnesseltünk” a fiammal, mert 4 hónaposan tüdőgyulladást kapott, a szobatársam, akinek csKnegy pár nappal volt idősebb fia, megkérdezte adtam-e már a gyerekemnek enni valamit, az anyatejen kívül, mert ő adott a fiának túró rudit, de kiköpte. Én meg lányos zavaromban annyit bírtam kinyögni, hogy betartom a hozzátáplálási irányelveket. Ugyanez az anyuka később azon viccelődött, hogy hogy gondolja a védőnő, hogy neki bármit is megmagyaráz, hiszen neki már van egy nagyobb gyereke. Hm… azért talán nem ártott volna hallgatni rá, néha egy kicsit…
Egy óvónő ismerősöm megdöbbentő vallomása, hogy már ódzkodik jelezni a szülőknek, ha problémát lát egy gyereknél, mert sokan sértésnek veszik és felháborodnak. Mivel feltételezem egy nagyon nem kezdő óvónő látott már egy pár gyereket, talán mégis jobb lenne ha nem a homokba dugná a szülő a fejét. Továbbá belegondolna abba kivel is cseszik ki? (bocs az alpáriságért, de nem tudom és akarom szebben írni) A saját gyerekével, meg önmagával!
Továbbá vannak laikusok akik egy-egy adott témában sokat olvastak vagy hallottak más anyáktól és bátorokodnak szólni egy anyukának, hogy “talánesetlegelképzelhető” hogy jó lenne ha látná ilyen-olyan szakember a gyereket, csak a biztonság kedvéért. De az önérzetes anyuka nem reagál! Hogy nem tud, vagy nem akar különbséget tenni az értelmetlen piszkálódás és a teljesen jóindulatú tanács közt az egy jó kérdés. Hogy miért jó hosszú hónapokig úgy csinálni mintha nem lenne probléma, úgy csinálni, mintha ura lenne a helyzetnek, miért csinálni úgy, mintha nem létezne a probléma azt ő tudhatja, de szerintem már ő sem. Értem én hogy nehéz beismerni hogy imádott gyerekünkkel probléma van, de azért annak az elgyászolási időnek is végesnek kell lenni.
Persze én itt a másik parton állok, mert kelletlen kénytelen voltam más sokszor belátni, hogy ide szakmai segítség kell. Talán már szuperfejlesztő anyuvá avanzsáltam (ez pedig nem dícséret, inkább irónia) vagy paramami vagyok és túl nagy jelentőséget tulajdonítok bizonyos dolgoknak, de még mindig azt az elvet vallom, inkább egy felesleges kör egy vizsgálaton, mint többéves kiesés a fejlesztésben/terápiában. Itt ugye nem is a bizonytalan anyukákkal van a gond, hanem a szó szerint vakító önbizalommal, de inkább önfejűséggel megáldott édesanyákkal. Szép dolog, hogy a saját gyereked a legtökéletesebb számodra, hogy bízol benne, meg magadban, hogy rendben lesz, nem is volt semmi baja stb., de ha másért nem, akkor azért vidd már el a gyereked nevelési tanácsadóhoz, gyógypedagógushoz, pszichológushoz, szakorvoshoz, hogy nyugtázhasd, semmi baja és az orra ál dörgöld a szakvéleményt a másiknak, miszerint rémeket látott. Legalábbis reméljük, hogy csak rémeket látott mindenki, a védőnő, a gyerekorvos, az óvónő, az ismerős anyuka a nagymama és mindenki más is…

Ha úgy gondolod van olyan anyuka aki homokba dugja a fejét ahelyett, hogy elindulna és a megfelelő kivizsgálásra elvinné a gyerekét oszd meg ezt a cikket, hátha jobb belátásra tér…

És készüljetek, mert most finom voltam és nőies, de a folytatásban bekeményítek! Csak ne felejtsétek el, hogy a gyerekekért teszem!

MEGOSZTOM FACEBOOKON

 

Ha pedig mégtöbb anyukáknak szóló, de nem szokványos témában olvasnál, iratkozz fel a hírlevelemre és azonnal megkapod a MINI Túlélőkalauz anyukáknak e-bookot!



 

 

Ez nem mentesség! Ez gyűlölködés!

Miért kell nekem egy olyan face oldalról írnom amelyik gyerekellenes? Igen, nem mentes, hanem ellenes! Legalábbis szerintem.
Először is, én teljesen elfogadom azt, hogy valaki úgy dönt, nem vállal gyereket. Pont ezért is, nem szeretem az “életem értelme” kifejezést sem használni a gyerekre. Természetes számomra, ha valaki tudatosan nem vállal gyereket és sosem akarnám meggyőzni az ellenkezőjéről. Annál is inkább, mivel láttam már pár szülőt, aki khm… finoman szólva is érdekes, de nem azért, mert a gyereke rákvörös fejjel hisztizik a boltban. (hozzátenném, az ilyen hisztiket a szülőnél jobban senki nem gondolja kellemetlenebbnek). Nem gondolom, hogy a gyerekesek körül kell forogni a világnak, pláne nem, hogy az én gyerekeim körül kellene a világnak vagy rajtam kívűl bárki másnak forognia! Nekünk nyilván elsődlegesen helyen vannak, akinek meg nincs, annak nyilván más van kiemelt helyen az életében!
Ha nekem saját akaratomból vagy azért, mert úgy alalult volna, hogy nem lenne gyermekem valószínűleg vágynék olyan szórakozásra a facen is, ami garantáltan gyerekmentes. Nem jönnek fel cuki babás videók, nem kérdezi senki hol akciós a pampers stb. Sőt! Anyaként baromira jó lenne, ha olyan helyet kapnék virtuálisan, ami gyerekmentes, mert az KIKAPCS lenne így csupa nagybetűvel! Azonban a szóban forgó oldal a legkevésbé sem gyerekmentes, hanem gyerekellenes vagy kockáztassam meg a gyerekgyűlölöt?! Volt/van egy két vicces mém, mint az “ez a gyerek egy igazi kis angyal – Lucifer is az volt” sőt egy-egy anyuka ismim is jókat derült egyes posztjaikon. Azonban egyre inkább csak osztják az észt arról, hogy kellene vagy nem kellene gyereket nevelni, milyen sz@r a gyerekesek élete, háborognak a családi kedvezményeken, na, meg azon, hogy lépten-nyomon neveletlen, hisztis, ordító kölykökbe botlanak, nap mint nap, akiket ők biztos megnevelnének egy-két atyai pofonnal, ha épp nem az “agyonverés” kifejezést használják. A legkisebb gyerek, értsd: csecsemő is idegesítő, mert mi a francért sír és különben is hallgattassa már el a “kölykét” és akkor még finom voltam és nőies mert nem a lárva kifejezést használtam, pedig az az egyik kedvencük! Természetesen minden ésszerű magyarázat, például, hogy a hiszti természetes, az idegrendszeri fejlődés része, hülyeség. És különben is, miért nem lehet normálisan megmagyarázni egy kétévesnek valamit…
Drágáim! Az effajta gyűlölködés, mert ez már jóval túlmegy a mentességen, élet és emberiség ellenes! Azért utálni egy csecsemőt vagy egy kisgyereket, mert életkori sajátosságánál fogva olyan, amilyen elfogadhatatlan és beteges! Utálhatjátok a szülőt az adókedvezmény miatt, utálhatjátok, mert szerintetek szarul neveli vagy nem neveli, -mondjuk azért előtte jó lenne ha legalább egy kib@szott neveléssel kapcsolatos könyvet vennétek a kicsi kezetekbe-, de utálni egy ártatlan (igen röhöghettek, de egy gyerek ártatlan, legalábbis morálisan éretlen és mivel sok esetben nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, azért még nem kis szörnyeteg) gyereket, pláne csecsemőt egyszerűen alantas! És nem árt belegondolni, hogy az utált gyermek felnő talán orvos vagy tűzoltó lesz és megmenti az életetek!
Utálni, azt aki egykoron voltatok és aki olyan lesz (reméljük nem teljesen ugyanolyan), mint ti, egyszerűen életellenes! Ugyanúgy, ahogy az időseket sem ildomos bántani, amiért gyönge, feledékeny, lassabb, rosszul hall vagy lát stb. Jóllehet az idősebb generáció, a nyugdíjasok már sokszor kikérik magunkak a velük szembeni gyűlölködő hangnemet. Ők meg tudják védeni magukat vagy épp a generációjuk tagjait. A gyerekek viszont nem.
Elemi szinten, zsigerből gyűlölködni nagy divat. Főleg a facebookon. Gratulálni tudok azoknak akik a frusztrációjukat és a gyűlöletüket gyerekeken töltik ki. Még ha csak gondolatban is, de azért sokakban ott lapul a pszichopata. Lárvának nevezni egy csecsemőt? Magát(vagy a szüleit, a barátai szüleit) minek fogja nevezni ha megöregszik és magatehetetlen lesz? Vén szarnak?

Lehet utálni bármit és bárkit gátlástalanul, mindenkinek szive joga, én például a karalábét utálom. De az, hogy napi szinten azon tobzódik valaki, hogy utálata tárgyáról olvasson, kommenteljen, hogy egyáltalán foglalkozzon azzal, amit utál, na, az elég beteges viselkedés! Kb. mintha mindennap karalábés kaját főznék és bizonygatnám, hogy ez szar és ehetetlen és hülye aki megeszi. Minden bizonnyal hamar úgy gondolná a környezetem, hogy ez hibbant.

Nem kell szeretni a gyereket, cukinak gondolni, hasraesni tőle stb. csak emberszámba venni, mert pont annyi joga van az élethez, mint másnak!
Vagy sértőnek, bántónak idegesítőnek találjátok, ha a gyerekemről beszélek? Érdekes én nem gondolom ezt, ha valaki a munkahelyi problémájáról, a beteg szüleiről vagy a cuki kutyájáról beszél.

És csak egyetlen kérdésem maradt, mint Colombonak. Vajon őket hogy nevelték fel, hogy ilyen egészségtelen lelkű, avagy lelkifogyatékos felnőttek lettek? Magamban csak mentegetem őket: sz@rul bántak velük gyerekkorukban, úgy ahogy nem érdemelték meg, ki voltak téve fizikai és lelki bántalmazásnak, sebzett a lelkük. Lehet nevetni, de egy ismerősöm azt mondta, ép lelkű kutya nem támad gyermekre. Akkor miért támad egy értelmes felnőtt? Mert sérült a lelke!?

Az a fránya cumi

A cumizással kapcsolatban eléggé megosztóak a vélemények. Egyesek óvva intenek tőle, míg mások engedékenyebbek.
A fogorvosok fogják a fejüket, a szánkba rágják, hogy ez nem jó, közben a cumira rá van írva hogy “fogszabályozós” jelentsen ez bármit is! Aztán arra gondolok, hogy egy fokkal mégiscsak jobb, mint az évekig tartó ujjszopás…
Volt olyan anyuka, aki egy baba-mama klubban mesélte, hogy ő nagyon csalódott volt, amiért a kisbabája cumira szokott. Annyit mondtam, szerintem a cumit babáknak találták ki. Na, meg ugye a gyereknevelés során megtapasztaljuk, hogy az elvek kámfor-módra illékonyak.
Nekem volt szerencsém cumis és nem cumis gyereket is nevelni.
Tulajdonképpen egyáltalán nem akartam a lányomnak cumit venni, sőt nem is vettem, bőven volt a repicuccok közt. Aztán néha a gyerek szájába adtam, már egész korán, de nem igazán igényelte. Aztán történt egyszer úgy 2 hónapos korában, hogy éjjel fél 11-kor még elaltatni próbáltam, de valahogy sehogy nem akart a beste kölke aludni, csak sírt, sírt. Én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve a szájába adtam a cumit. Ordítás Off. Szunya On. Onnantól társa volt a cumi kb 2,5 éves koráig.
A fiam inkubátorba került születése után. Kértél, hogy vigyek be neki cumit. Azzal nyugtatta magát, az anyai érintés hiányában. Otthon nagyon kevés ideig kellett neki, 1-2 hónapig talán. A lányom nagyon édes volt, ahogy szaladt a cumijáért, mikor sírt a kicsi, adta a szájába hogy ne sírjon. A kicsi meg köpte ki, persze. Szóval a cumi nem kellett, néha szopta az ujját, de nem igényelt leszoktatást.
A két gyerekem példája alapján meg vagyok győződve arról, hogy van gyerek (baba) aki igényli és van amelyik nem. Kár rágódni rajta. Persze amikor este 10-kor az 5 szájbatekert pusztulat cumiból egyet se találunk és már tizedjére nézünk át minden kis zugot, ahová a legutóbb is dugta a gyerek, akkor szidjuk magunkat, hogy mi a jó büdös francnak adtuk a gyerek szájába anno és hogy a fenéért nem találnak még ki olyan cumit amin valami nyomkövető van, mert bombabiztos siker lenne. Vagy amikor éjszaka keresgetjük a telefonfényével, hogy ne verjük fel vele mégjobban a gyereket, vagy az alvó tesót, mert hiába f@szom világítós cumi, hajnal kettőre elszállt belőle a foszforeszka és ugyanúgy tapogatva keressük, mintha más, mezei, világítás nélküli cumit. Én egyszer a gyerek hálózsákjában találtam meg. Olyan is volt, hogy eltűnt egy cumi. 2 nap múlva meg a gyerek kutatott az egyik szekrényben aztán már csak azt láttam, hogy az etűnt cumival a szájában parádézik…
Sokan azért vannak a cumi ellen, mert ha nincs, nem kell leszoktatni a gyereket, egy idegbajjal kevesebb. Szerintem erre is meg kell érni, de mint ahogy az általában lenni szokott a szülő ráfeszül a témára, amivel jól keresztbe tesz a dolognak. Tippeljetek ki kapott agyérgörcsöt, mert aszonták márpedig szoktassa le a gyereket a cumiról, mert amiatt nem beszél… (igen, én!) Utólag visszatekintve mégis szépen sikerült, bár a felmerülő tényezők (leejtette az udvaron és hangyák másztak rá, szöszös lett a plédtől) kétségtelenül a kezünkre játszottak abban, hogy a gyerek megundorodjon tőle és ne érdekelje tovább.
Cumi? Igen vagy nem? Ha igen meddig stb. Kérdések amelyekre választ csak a gyerek egyénisége és igényei tudnak majd választ adni. Ez sem egy könnyű menet és néha igazán túl van a csillámpónin!