Bogyó és gombaszezon! Te tudod melyik mérgező és melyik nem az?

Ősz van. Bogyó és gombaszezon. Nem árt tisztában lenni mi és mennyire mérgező, ha esetleg úgy alakulna, hogy a csemete lelegelte. És ha már megette azt a bizonyos valamit a gyerkőc, akkor hová is forduljunk? Ezt nem papolásból írom, sajnos a saját bőrünkön tapasztatuk meg. Annyit elmondanék elöljáróban, hogy az udvarunkon megjelenő Csattanó maszlagot (Datura stramonium) állandóan írtom, mivel nem kicsit mérgező. A minap egy gomba jelent meg az udvaron. Rákerestem mi lehet az. Nem mérgező gyapjas tintagomba (Coprinus comatus), egye fene, nem pusztítalak el. 

Október 23.-a volt. Nekem egy ideig nemcsak a nemzeti ünnepről lesz nevezetes. Egyik percben még azt videóztam, hogy játszanak a gyerekeim az udvaron. Aztán bementem. A lányom pár perccel később utánam, árulkodni, hogy az öccse mit csinált. Ahogy kimentem, azt láttam, hogy a fiam valami sötétkék bogyót tesz a szájába. Hiába nyúltam már a szájába, lenyelte. Ezután a lányom azt is elcsacsogta öcsike találta ki, hogy együnk ilyen bogyót. Mintha gyomorszájon vágtak volna. Mi ez? Meredtem kérdően az előttem álló növényre, amit eddig nem vettem észre. Ugye nem nadragulya, (Atropa bella-donna) ugye nem? Ráguglizok. Nem, nem az! Uh, akkor nem lehet akkora baj! Mondjuk fogalmam sem volt, hogy mentőt hívjak vagy merre fussak. Írtam ismerősnek, írtam szakmai csoportba fotóval, vajon mi lehet ez? Fekete csucsor (Solanum nigrum), azt írták mérgező! Remek. Remegve hívtam az ügyeletet. A lányom levágta, hogy baj van és elkezdett sírni, hogy meg fog halni (mostanában nagyon foglalkoztatja ez a téma). Ügyelet, felveszik a telefont, majd azt mondják irány a Heim Pál kórház toxikológiája. Isteni. Gyorsan összepakolok néhány dolgot, biztosra vettem, hogy bent maradunk, gyomormosás stb. Leszakítottam a növényből is, bogyót, levelet, biztosra menjünk mi is az. Mivel aznap nem aludtak napközben a kicsi be is aludt a kocsiban. Fogtam végig a pulzusát, hallgattam, hogy lélegzik, már amikor a nagy nem csacsogott. Többször rámjött a sírás. Hogy lehetek ilyen szaranya? Miért nem vettem észre azt a szart? Miért mentem be? Biztos leb@sznak majd, hogy mi a lófüttyöt csináltam addig míg a gyerekeim mérgező bogyót legeltek. Közben hallotta a nagy, hogy szipogok.

– Anya te sírsz? Kérdi a lányom

– Igen!

– Miért? Elterelődik a szó. Tovább csacsogott, de olyanokat mondott, hogy egyszerre robbant ki belőlem a sírás és a nevetés.

– Anya te most sírsz vagy nevetsz?

– Már magam sem tudom. – válaszoltam mosolyogva, de még a könnyeim törölgetve. Megérkeztünk a Heim Pálba. Maszkot fel. Nagyon-nagyon kedves volt mindenki még akkor is mikor mondtam, hogy a taj-kártya otthon maradt (van lehetőség utólagos bemutatásra).  Nem csesztek le, elvégre nem érdekük, hogy a gyerek azt élje meg, hogy anyu-apu kapja az ukázt, stresszelnek és ez az ő kis lelki világára is hatással legyen. Kiderült tényleg Fekete csucsor, de az érett bogyók nem igazán mérgezőek, jó sokat kellett volna enni belőlük, hogy baj legyen, a zöld, éretlen bogyók és a zöld részek viszont annál inkább. (Egyébként évekkel ezelőtt állítólag a fekete csucsort, mint fekete áfonyát árulták.) Még szerencse, hogy a sötét színű bogyók vonzóbbak a gyermeki szemnek. Vizsgálat és kb. 1,5 óra megfigyelés után hazaengednek minket, telefonszámmal, ha legközelebb ilyen van, először hova telefonáljunk. (Heim Pál toxikológia elérhetősége: ITT) Aznap mi voltunk a hatodik gomba vagy bogyóevő gyerekkel érkező család. Szerencsére egyik sem volt komoly. Ősz van, szezon van. Nem lehetünk mindig résen, még akkor sem, ha azt gondoljuk, hisz én magam is meg voltam győződve arról, hogy nincs semmi ártalmas számukra az udvarunkon. 

A nébih oldaláról letölthető ehető-mérges gomba párosító ismertető: (ez alapján senki ne játssza a gombaszakértőt, számomra pusztán tájékoztató jellegű) Letölthető pdf: ITT

Mérgező vs. ehető bogyók: ITT  – szintén tájékoztató jelleggel!

És egy „PlantNet” alkalmazás aminek a segítségével meggyőződhetünk arról, milyen növénnyel állunk épp szemben (androidra és IOS-ra is letölthető)

Bár sosem voltam cserkész, de a cserkész jelmondat, ” Légy résen.” most úgy érzem nagyon igaz. 

Szeretnél még több anyukáknak szóló dologról olvasni? Iratkozz fel hírlevelemre és mindig megkapod a legfrissebb cikkeket:

Néma gyereknek… avagy a beszédfejlődésről és -fejlesztésről

A blogposzt apropóját az adta, hogy az „Ugye, Anyu?” facebook csoportba egy anyuka fejlesztős játékot akart venni a kisfiának. Aztán előkerült a megkésett beszéd, am nekem történetesen az egyik vesszőparipámmá vált, nem véletlen, hiszen nagyobbik gyerekemnek 3 éves kora után indul be a beszéde.

Szinte hallom a fülemben csengeni a nyugtató emberek táborát, hogy „minden gyerek egyéniség, nemegyformán fejlődnek, szabad játékot mindenkinek, nincs semmibaja, majd fog beszélni, legyél türelmes” blablabla. Csakhogy ez nem teljesen így van!

A Családinet oldalon olvashatóak a beszédfejlődés szakaszai és az is, hogy bizony 10 hónapos elmaradásnál már gondok lehetnek. A fiúknál itt is elnézőbbek. Régen azt mondták a fiúk lustábbak. Ez azonban nincs így, csupán éretlenebb idegrendszerrel születnek (ez az oka a kisfiúk ördögi módon tomboló hisztijének, már akinél, ugye), és ezért mindenben késhetnek egy „picit”.

A mi megpróbáltatásainkról bőven írok az Anyaság a csillámpónin túl könyv, „Mit tud már a baba?” fejezetben. Voltam én túlfejlesztő anyutól, a gyerek rovására háztartást vezető szaranyuig minden. (mert amúgy, ha nem esz meg a kosz, meg van főtt kaja az tényleg hátrány…). Megkaptam azt is, hogy a gyerek hülyének néz, nyilván egy két és féléves elég okos ilyen gondolatokhoz. „Ne értsd meg!” – mondták sokan. Könyörgöm, soha ne csináljátok amikor a gyerek valamit komolyan kér valamit. A lányom szürcsöléssel jelezte, ha szomjas volt. Ezen felhorkant egy rokonom, hogy ő ugyan tuti nem adna neki, míg szépen kér. Hát persze, mert ha porzik a torka majd megered a nyelve…

Jártunk gyerekprogramok­ra, volt mondókázás, gyerektorna, bár ez utóbbiról kinéztek az anyukák. Konkrétan úgy néztek ránk, mintha valami nagy baj lenne a gyerekemmel, és az övéik el ne kapják a lányomtól a fur­csaságot. Na, és ott volt édesanyám. Mikor mondtam, hogy ide vagy oda viszem a lányomat, ezzel vagy azzal a szakemberrel be­széltem, mindig visszakérdezett: „És mit mondott? Hogy majd beindul magától?” Hát nem, senki nem mondta ezt. Amikor be­töltötte a három évet, ötven szó volt a szókincse. Azaz egy kétéves gyerek szintjén volt. A szívem szakadt bele, mert láttam, hogy mindenféle gondolata van, de nem tudja kifejezni magát.”

 

Páran kérdeztétek, mit csináljatok, merre induljatok, ha felmerül a megkésett beszédfejlődés gyanúja? Nem vagyok szakember, csak a saját tapasztalatainkat tudom elmesélni nektek.

Mi anno TSMT tornával kezdünk. A gyógytornász javaslatára mentünk fül-orr-gégészhez. Konkétan 3 szakembernél is jártunk. A TB-s ellátás kutyfütty, letudta annyival, hogy hisztis a gyerekem, nem tudja megvizsgálni. Érdekes módon a magándokik meg tudták vizsgálni… Savós fülgyulladás és nem meggyógyult arcüreg gyulladás. Ezek így mind némán, se láz, se egyéb jele nem volt. Gyógypedagógus is megnézte e gyereket értelmileg rendben találta, viszont renyhének látta a szájizmokat. Ja, és nem jó mesekönyveink voltak. A gyógyped az Anna, Peti, Gergőt ajánlotta. Ekkor szembesültem vele, hogy ezek aranyárban vannak. Na meg ott van Boribon. Sokan finnyognak rá, de és nagyon szerettem és egy 2-3 éves gyereknek pont a szintjén van. Vagy az is megoldás, ha elmeséli az ember a napját neki. (végül is Bartos Erika se csinált mást az APG könyvekben). A renyhe arcizmokat Dévényes kúrálta ki. Maga a TSMT torna nem használt, nem ott volt a bibi, de igazából hálás voltam, hogy oda mentük, mert onnan jutottunk el mindenfelé.

Amiket még bevetette, a beszédfejlődésért:

  • Mondókázás, ahogy a csövön kifér! Személyes kedvencem a Kerekítő könyvek CD-vel. Simizős, csikizős hőcögtetős mondókák.
  • Hintázás, egyensúlyérzékelésre ható játékok, mint Bilibo vagy a séta az egyensúlyozó félgömbön. Van varázspalló és egyensúlyozó tölcsér ezek ára borsosabb, a tölcsér pedig soka helyet is foglal. Az egyensúlyozós feladatok pedig elvileg a szobatisztaság fejlődésére is hatnak.
  • Falatkák csak szájjal evése. Malackodásnak tűnik, de míg kis alganyaló módra leeszi a gyerek a tányérról a falatot, fejlődnek a beszédizmai.
  • Ugyanúgy izmot fejleszt: buborék vagy gyertyafújás (önmagam védelmében leírom, hogy soha ne hagyd egyedül a gyereket égő gyertyával) puszi dobás és fújás, köpés megtanulása (fürdőkádban)
  • Állathangok utánzása, kártyákkal, a gyerekek nagyon szeretik.
  • Figyeld meg a hallását! Tényleges hallásvizsgálatra nagyon nehéz bejutni, a rosszul halló gyerekek pedig nagyon hamar szájról olvasnak. Halk utasítások, kérések, amikor háttal vagy neki, hirtelen zajok produkálása, figyel-e rá, vagy csak felhívod a környezetben hallható hangokra a figyelmet, esetleg utánozzuk a madarakat, méhecskét, autót.
  • Beszédindításhoz könyvek: Látogatás a beszéd birodalmába (szilvialogopedia) és a Beszédindító könyv Egresi Erikától. utóbbi sok „kézügyesítő” gyakorlatot tartalmaz. Nem véletlen ugyanis…
  • A finommotorikára is érdemes odafigyelni, gyurmázás, vágás (én babaollót adtam nekik 2 éves koruktól, azon kívül, hogy sikerült mindkettőnek egy-egy nadrágot kivágni nem volt sosem baj), homokozás (ez más szenzoros fejlesztés) Szuper gyurmarecepteket és gyurmázó lapokat találsz ITT , de  a Pinteresten is találsz ötleteket.
  • Tanuló kutyus vagy kutyus hugi kislányoknak. Énekel, színeket, testrészeket tanít. Nem mintha ezt egy édesanya nem tudná, de egy színes, világító, zenélő kutyus talán nagyobb vágyat kelt a gyerkőcben a beszédre. (ez csak az én ötletem, végső kétségbeesésemben adtam neki egy esélyt)

Ami a legfontosabb (szerintem): ha te úgy érzed, hogy el van maradva bármiben a gyereked, vidd szakemberhez.

Én azt mondom, inkább keressünk fel feleslegesen egy szakembert, mint hogy figyelmen kívül hagy­junk egy fejlődési problémát.”

És ami ennél is fontosabb: tartsatok ki! Én személyesen egy csodának éltem meg amikor beindult a beszéde. Mintha felszállt volna a gonosz varázslat és a királylány meggyógyult!

 Tudom, hogy unod már hallgatni, hogy csak türelem kell, meg majd beindul a beszéd (vagy bármi más). Hogy a fenébe lehet türelmesnek lenni, amikor nem tudja, hogy meddig kell várni, és azután mire számítson? Tudom, hogy olyan érzésed van, mintha a mélyből próbálna a felszínre úszni, de nem tudod, nem látod, mennyi van még hátra. Néha csak kétségbeesetten vergődünk, és sírni van kedvünk (és meg is tesszük). Tartsatok ki! És bízzatok a gyermekeitekben!

 

Szeretnél még többet olvasni anyukás témában? Iratkozz fel a hírlevelemre: 

Rémisztő mesék

A minap beszélgettem a barátnőmmel arról a bizonyos mesekönyvről. Aztán megjegyezte, hogy azért a magyar népmesék se semmik. Egyáltalán nem a hétfejű sárkány lefejezésére gondolt, vagy boszorkányokra, ördögökre, mert ezek a szereplők bőven fellelhetőek  a magyar népmesék világában. Konkrétan azon botránkozott meg, hogy a két idősebb testvér levágta a fejét a legkisebbnek. Ilyet hogy lehet? A jelenet a Rókaszemű menyecskében volt. Azonban elkezdtem összeszedni milyen rémisztő, szinte horrortörténetnek beillő magyar népmesét láttam már. Hozzátenném, nagyon szeretem a magyar népmeséket, különösképpen ha Szabó Gyula a mesélő. Személyes kedvenceim: Pinkó, A kőleves, A sündisznó, A kiskondás, Mindent járó malmocska, Macskacicó, Holló Jankó.

 

De ismerjük be, van jónéhány mese ami több mint rémisztő, még azon túl is, hogy a gonosz megérdemli a méltó büntetést, vagy hogy a halál megjelenítése elfogadható a mesékben (pontos okát nem tudom, olyan mondta ezt aki ért hozzá), bár nem vagyok gyerekpszichológus, döntsétek el ti, ezeknek ott lenne-e a helye a mese-repertoárban!
Spoiler!
A pulikutya: egy házaspárnak hosszú idő után születik gyermeke. Az Úr megáldja  a gyermeket (mert koldus képében öltözve befogadta a gazda), hogy a gyermek bármit kíván az teljesül. Ezt a János nevű szolga meghallja. Elrabolja a kisbabát az anya mellől, az asszony száját vérrel keni be, hogy azt higyjék, megette a gyermeket. A szolga gazdag lesz, az asszonyt pedig élve temetik el. Évekkel később  a fiú megtudja mi történt. Azt kívánja változzon János pulikutyává és faluról falura járva keresi a szüleit és minden vendégadójánál tüzes szénnel eteti a pulikutyát. A befejezés természetesen jó (az élve eltemetett asszony 17 év után élve száll ki a koporsóból), bár tovább gondolkodva ez még a legenyhébb mese.
A szegény ember hegedűje:
Epret szednek a királykisasszonyok az erdőben. Az anyjuk azt ígéri, aki a legtöbbet szedi, az kapja meg a piros szoknyáját. A legkisebb szedi a legtöbbet, a nővérei féltékenyek lesznek, megölik a húgukat. Egy arra járó vak embertől elveszik a hegedűjét és beleteszik a testvérük holttestét (feldarabolják?) és elrejtik egy odvas fába…
A történet vége szintén jó, a legkisebb királykisasszony a hegedűből feltámad amikor édesanyja hegedül. Kőműves Kelemenék akár tanulhatnak is belőle..
A két aranyhajú fiú:
A király elvesz egy szép leányt, aki azt ígéri, aranyhajú fiút szül neki. Amikor a szülésre kerül a sor, a király háborúban van. A gonosz bába asszony, aki azt szerette volna, hogy az ő csúf lánya legyen a királyné, elveszi a két aranyhajú csecsemőt, megöli és elássa őket a tó partján, helyükre pedig 2 kutyakölyköt tesz. A királynak megüzenik a történteket, aki azt parancsolja vessék a cethalas tóba a királynét. A fiúk valami úton-módon mégis tovább élnek (aranykörtefa, aranyszőrű kecsekeollók stb.) A mese végén visszatérnek és édesanyjukat is kiszabadítják 17 év után a cethal gyomrából. A bábát a lányával lófark után kötettik,  végighúzzák az országon, majd felnégyelik.
Cerceruska
 Úgy kezdődik mint a Jancsi és Juliska, csak a testvérek lányok.  Az erdőben bolyongva a kicsi őzgidává változik az erdőben. Királyfi vadászat közben meglátja, le akarja vadászni, végül meglátja a szép Cerceruskát is, szerelmes lesz, elveszi feleségül, majd a palotában ott él velük az őzike is. A királyné megszüli szépséges gyermekét. A bába kicsalja a királynét a tóhoz, majd belelöki és a saját lányát fekteti a helyére. Azt mondja a királynak, aki vadászni volt, hogy a szüléstől változott meg az asszonya (bűnronda lett). Aztán a kisbaba igazi anyja szellemként szoptatni jár. Mikor az őzike majdnem lebuktatja a a bábát meg a lányát, kitalálják, hogy tettesse magát betegnek a bába lánya és mondja azt, hogy csak az őzike húsától gyógyul meg. (Tehát a királynak nem tűnik fel, hogy az asszony elméletileg a saját testvérét akarja levágni meg megenni) Az őzike leszalad a tópartra kéri a nővérét segítsen rajta. Ekkor kell életre Cerceruska. A vége ugyanaz lófarok  meg felnégyelés.
Azért közben beugrott, hogy anno a Dragon ballt levették a délutáni meseblokkból és késő estére tették, bár az eleve hülyeség volt, mert a japán animék eleve felnőtt férfiaknak készülnek. Persze a TV-ben van 12-es karika, mondjuk a videónézőn ez pont nincs…
Egyébként minden mesében zavar, hogy elsőre beleszeretnek egymásba és 1,5 perc múlva hozzámegy/elveszi feleségül. Értem én hogy rövid mese, de mondhatnák azt is 1 évig udvarolt a lánynak. Jó  amikor megküzd a sárkánnyal előbb az már más  bár ott is úgy adják veszik a királylányokat mint bótban a krumplit. Mintha nem is lenne döntési joguk, a királyfi elintézte a sárkányt, hozza kell menni punktum. Hát na a magyar népmesékbe nem tudott bekúszni a feminizmus meg az emancipáció.
És, hogy néhány szóban szóljak az ominózus mesekönyvről, A Meseország mindenkié című kötetről, amiről a neten vagy ódákat zengenek vagy kriminalizálják.
Először is baromira zavar, hogy kontroll nélkül osszák a cikkeket az emberek. Mindenki azt ami a zsánere. Elárulok egy titkot: senki véleménye nem fog megváltozni azért, mert pont az ellenkezőjét olvassa annak, amit a témáról addig gondolt, ellenben a posztolóról valószínűleg megváltozik a véleménye. Akinek a véleményére én kíváncsi lettem volna az Kádár Annamária, de ő nem vállalta a nyilatkozattevést, amit abszolút megértek, mert a mai újságírás arról szól, hogy nekünk tetszetősre formáljuk az inetrjúadó szavait, itt megvágva, ott elvéve, majd innen hozzátéve.
Másodszor bizonyos könyvesboltok honlapján már a megjelenés előtt sz@rtig volt csillagozva a könyv. Tehát anélkül értékelték, hogy legalább belelapoztak volna a könyvbe. Bravó! A hasraütök alapon véleményeket inkább nem minősíteném, se az egy-, se az ötcsillagos értékelést, pláne, hogy az egycsillagosak azon oknál fogva születtek, hogy homoszexualitásról szóló meséket is tartalmaz a kötet.
Mert aki nyíltan fújjog, meg bedarál, az nyilván nem tudja, hogy számos fontos és tabutémát feszeget a mesekönyv, így például az örökbefogadásról is van benne mese.
  Harmadszor egy értelmes szülő elolvassa a meséket előre és ha úgy ítéli meg,  nem olvassa fel a gyerekének. Mert tudok olyan kislányról aki fél a Piroska és  a farkastól és sír  mert a végén megölik a az ordast. Persze felmerül a kérdés, mi van a már olvasni tudó csemetével? Először is örülj, hogy olvas, aztán örülj, hogy megkérdez, ha olyat olvas amit nem ért. Egyébként nem muszáj elérhető helyen hagyni. Továbbá, ha valaki úgy gondolja veszélyes, ártalmas stb. ne vegye meg! Ez továbbra sem kötelező!
Végül pedig gratulálok a marketingeseknek és kérném az Anyaság a csillámpónin túlra is rendeljenek már köpködő embereket, mert ennél nagyobb reklám a világon nincs! Van benne tabu, mint az egyedülálló anyaság, szülés utáni depresszió és képzeljétek még arról is írok milyen a szex, immár szülőként! Bizony mert a tesók nem szűznemzéssel fogannak ám. Na, csak gondoltam szólok!
És most felmerült bennetek, vajon megfogom-e venni a mesekönyvet? Találjátok ki!

Ezek a mai öregek… akinek nem inge, ne vegye…

Sokszor halljuk a kifejezést, ezek a mai fiatalok, ezek a mai gyerekek és néha azt is: ezek a mai anyukák, ezek a mai szülők… Engem eleve zavar az általánosítás, ezért is tettem a cím végére, hogy akinek nem inge ne vegye magára. (Ezt a végén még tovább ragozom)

Szóval 2018-19 még nincs koronavírus járvány. Szállnék fel a buszra babakocsistól, nagytesóstól, jegyem nincs. Itt elő is áll az a hülye helyzet, hogy ahhoz, hogy buszjegyet (tömbjegyet) tudjak venni, előbb buszra kell szállnom. Kikészítem az aprót pontosan. És igen, vagyok annyira pofátlan, gyökér maianyuka, hogy megkérek valakit, hogy vegye meg a jegyem, hogy felszállhassak hátul a babakocsival. Mert egyébként kétfajta szar forgatókönyv van:

A) feltolom hátul a babakocsit, meg a nagyot felültetem, leszállok, előre rohanok jegyet venni, majd megint leszállva hártarohanok, remélve, hogy nem csukja be a sofőr a buszajtót és integethetek a gyerekeimnek, vagy átverekszem magam a tömegen, miközben az antiszoc fiamnak mondogatják, milyen cuki kisfiú vagy

B) a babakocsit lent hagyom, felszállok elől, jegyet veszek, majd hátul megpróbálom feltolni a babakocsit a képződött tömegbe, a fejemben obszcén szavak kíséretében és az utasok szájhúzogatása közepette, hogy miattunk indul 30 másodperces késéssel a busz.

Szóval ezek helyett megkérek egy kedvesnek tűnő embert, hogy vegye már meg nekem a jegyet, kikészítve a pontos összeget, hogy csak át kelljen adnom előre, hogy abból vegyen jegyet, megkockáztatva, hogy lelép a 300 forintommal és jegy nélkül utazok, de ugye ez azért túlzás. Általában segítenek is, sőt idősebb utcánk béli hölgy, akivel összespanoltam, már magától ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyet. De ezen a napon nem volt ott. Odaléptem egy jólszituált idősebb hölgyhöz, elnézést kérve, a zsebemben csörgetve az aprót, hogy megvenné-e a jegyet nekem… eddig jutottam a mondókámban, mert elfordulva közölte, hogy nem. Én pedig ott álltam teljesen megsemmisülve és nem bírtam kinyögni, hogy nem azt kértem, hogy fizesse ki, csak, hogy vegye meg! Most komolyan, ennyire csórónak nézek ki? Van autónk, csak egyrészt nem mertem vezetni, másrészt nem ártott a gyerekeknek, hogy lett valami fogalmuk a közösségi közlekedésről. Ok.

Lépjünk tovább. Nénivel szóba elegyedek a buszon. Kint élnek Hollandiában a gyerekei. Ég és föld a két ország. Valamelyik országrészt Mordorhoz hasonlította egy ismim, a Gyűrűk ura alapján, ecsetelem vicceskedve.  A néni: “Nem tudom miről van szó, nem nézek TV-t” Én megsemmisítő csapást mérve: ” Én a könyvre gondoltam.”  Úgy mefagyott a levegő, hogy hálát adtam, hogy a következő megállónál pont leszálltunk.

Másik eset. Kicsi busz egy hellyel ahová kerekesszéket vagy babakocsit lehet parkoltatni. Beülnek a lehajtható ülésre, pedig van máshol is hely. Nem szólok csak nyelek. Lenyelem a rajtunk való nyilvánvaló átnézést, azt, hogy mások szájhúzogatva kerülgetnek leszálláskor, mert az egyetlen helyet ahová leállhatnék a babakocsival, épkézláb emberek foglalták el, más üres ülések ellenére.

Megint más. Tömött déli busz. Beállnak a kurva babakocsi piktogramos helyre huzikocsival, nem baj, immár edzett vagyok, elég egy tekintet és félrehúzódnak annyira, hogy legyen helyünk. De még egy nénike felfarol a huzóstankjával. Mondom, fentebb van még hely, segítek feltenni a kocsit. Úgy néz rám, mintha meg akarnék lépni a Lidlis akciós farháttal, amit a huzikocsiba rejtett, vagy minimum aranyból lenne a fogantyú és a piszkos maianyuka kezem rá mertem tenni. Végül sikerült meggyőzni, hogy fentebb parkoltassa a járgányt és a sajátmagát is. Kiakadtam, írtam is egy verset. Ahogy egy ismim fogalmazott nem “polkorrekt”, nem is nagyon mutogattam eddig.

Ezért előtte jöjjön a ragozás: imádtam nagyanyám! Anyám mellett volt anyám. Sajnos az én gyerekeim már nem ismerhették a dédszüleiket. De a szomszéd nénivel jóban vagyunk, kicsit mintha a jó Isten kárpótolna pótdészülőkkel. Tisztelettudóan viselkedem az idősebb generációval, (még akkor is amikor elémtolakodtak a boltban vagy a patikában). De ez… ez a vers az utolsónak felvázolt buszos eset apropóján kijött. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ezek a mai öregek…És gyanítom, hogy a maifiatalok, maigyerekek szófordulatokkal leginkább azok dobálóznak, akik “maiöregek”…

 

A buszon

Tele van a déli busz,

Nem fér fel már még egy szusz

Sem. Anya babakocsival

Nyuggerek meg banyatankkal.

A piktogram hát hiába,

Mehetek a csudába!

Hiába keresi kis szemem,

A helyünket nem lelem

A másik meg leülne

Huzikocsival, ha menne.

“Néni kérem segítek,

Amott feljebb leülhet!”

Néz rám vaj’ mit akarok?

A banyatankkal elfarolok?

Alig meri elengedni,

Hisz könnyű lenne lelépni

Gyerek mellől, tömött buszról,

Mindig is gurulós szatyorról

Álmodtam. Amikor már elhaladt,

Morgok egyet orrom alatt.

Én még mindig útban vagyok!

“Ezek a mai fiatalok…”Kezdené az egyik tankos,

Nem érdekel milyen koros!

“A kép szerint az én helyem!”

Csattanok fel fejemben.

Írok majd a Volánnak,

Kicsi a busz sokunknak!

Kellene egy különjárat,

Banyatankos társaságnak!

 

 

 

 

 

 

Anyaműszak

Megvan még a sláger a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ugye? A szórakozást nyugodtan kihúzhatom a listáról, de még az 8 óra alvásba is gyakran hiba csúszik. Igazából nem lehet pontosan meghatározni mikor is kezdődik, se azt, mikor végződik, mert gyakorlatilag egy állandó készültség, egy állandó ügyelet.
Reggel kel az ember lánya, vagy kelti a gyerek, aztán kapjuk össze magunkat öltöztetés, kakaó és máris indulni kell. Autó, vonat, BKV kinek mi hogy, sodródunk az árral. A melóhelyen pikk-pakk eltelik az idő vagy pont nem, hogy aztán rohanhass a gyerekért, aztán majd otthon fáradtan összeeshess, miután főztél, teregettél vagy hajtogattál, ráncba szedted a lakást, mindeközben hallgattad a csipogó gyerekeket, vagy épp megakadályoztad, hogy megöljék egymást. Apa is hazaesik valamikor, talán jut idő egy kis beszélgetésre, a közös vacsora már nonplusultra, de általában a gézengúzok tesznek róla, hogy ne legyen nyugi. Majd folytatódik az esti rutin, bekészíted a holnapra való dolgokat, hogy ne kapkodj reggel (de akkor is kapkodni fogsz), fürdetés, 10 mese és 20 altatódal után 9-re ki is nyúlnak, miközben pontosan tudod, hogy hamarabb kellene aludniuk, de sose akar összejönni. Ha nem aludtál bele az altatásba átszöksz a párodhoz egy forró randira, ha igen akkor gyanús, hogy mire felébredsz, ő már rég az igazak álmát alussza, de lehet hamarabb alszik be, mint a gyerek. Utóbbi esetben megpróbálsz valamit foglalkozni a kicsi lelkeddel (például írsz), olvasol, megnézel egy részt a sorozatodból, mindkettőbe jó eséllyel belealszol, de pár pillanatig tűnődsz hová tűnsz el mint nő, mint egyéniség. Éjszaka jó eséllyel kelt fel valamelyik, ha ők mégis alszanak neked kattog az agyad, mit kellett volna ma még csinálnod, mi lesz holnap, mikor lesz egy kis nyugi. Hétvégén? Na, persze amikor a gyerek hajnal 5-kor a fejeden ugrál… Pörgünk a mókuskerékben. (És még nem is kell egyikkel sem tanulnom.) Pici babával, meg nem is kell részleteznem a 0-24 órás szolgálatot…
Szerintem simán járhatna az anyáknak műszakpótlék. De ehelyett maradnak a cukiskodások, göndör kacajok, ölelések, összebújások, puszik, rajzok amiken anya mosolyog, “Anyaszeretlek” mondatok, (ezek leginkább elalvás előtt huszonháromszor) végeredményben van, ami kárpótol, csak épp piszok nehéz! Anyaság, én így szeretlek!

Velünk történt: Ovis baleset – megjártuk a János kórházat

Egy nyugis home-office nap vár rám, gondoltam magamban. A gyerkőcökkel eltekertünk az oviba, majd mikor visszaértem otthonunkba, már kezdtem volna a melót, amikor megcsörrent a telefonom. Az oviból hívtak. Meg is ijedtem, nemigazán hívtak még, csak nem történt valami baj? Áh nem, hessegettem el a gondolatot, biztos csak elfelejtettem berakni a táskájukba valamit. De az óvónő kétségbeesett hangja fogadott a vonal másik oldalán: – Anyuka baj van! A gyereknek beszakadt a feje, ömlik a vér! Érte tud jönni?

Hát nem pont ezt szerettem volna hallani. A nyugis nap buborék rögtön ki is pukkant a fejemben. Kocsiba be, irány az ovi.  Ott egy széken ült a kisfiam, végre sikerült elállítani a vérzést, de egy nagy vérpaca van a feje bal oldalán, a felsőjén, nadrágján itt-ott vércsöppök. De hogy történt? Az ember azt hinné, leesik a gyerek a mászókáról, vagy fejbecsapja a hinta, esetleg felborul a kismotorral, meg még van millió féle játék, ami nem rendeltetésszerű használat esetén akár balesetveszélyes is lehet. De mivel reggel volt, még nem lehettek kint az udvaron. Egyszerűen annyi történt, a nővére hátralépett egyet, meglökve a kicsit, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejével az ajtó élét találta meg és bumm, kész is volt a baj.

Azt tudni kell, aznap az oviban csőtörés volt és nem volt víz. A szülőket megkérték, aki teheti, vigye haza inkább a gyereket (ezt utólag tudtam meg). Nekem nem mondták, mert ugye dolgozom és nem mindennap otthonól,  és fel sem ajánlották, hogy vigyem haza őket. Szóval kezdtem volna az önmarcangolást, ha hazaviszem őket, akkor ez nem történik meg. Aztán arra gondoltam aminek meg kel történni az megtörténik.  Valószínűleg otthon is megtörtént volna ugyanez a baleset.

Kicsi fiam míg várt rám, rajzolt és bár könnyes volt a kis szeme, amikor mondtam, hogy elviszem a doktorbácsihoz, azt kérdezte: – De ugye visszajövünk? Oh egyem a kis szíved, gondoltam magamban.

Gyorsan megint be a kocsiba, irány a helyi “SZTK”. Viszonylag hamar sorra kerültünk a sebészeten. A gyerek még egyféle sokkos állapotban volt, furcsán nyugodt volt, simán tűrte, hogy lemossák a fejére száradt vért és bekötözzék. Röntgenre küldtek, nincs-e törés. Itt már kifejezetten hangot adott nem tetszésének a  gyerek. Hiába na, nem bírja az orvosi vizsgálat semmilyen formáját.  A váróban cuki  volt, kérdezősködött, csacsogott sőt huncutkodott is. A röntgen eredménnyel vissza a sebészetre, ahol közölték, hogy nem zárják össze a sebet, menjek el a János kórházba, ott van gyereksebész, inkább nézze meg gyereksebész (“felelősséglerázás”  10.000. szint). Pazar. Nos, ugye én rutintalan sofőr vagyok, szoktam mondani, csak Érdre érvényes a jogsim, de mivel a vonat is elég gyorsan ott van és különben sem sürgős,  mert azért ellátták a gyereket, eldöntöttem, hogy vonatozunk. Ennél nagyobb boldogsága nem is lehetett volna a gyereknek. Vonatozás! A vonaton is pörgött, sürgött, forgott, cseverészett. Az emberek azért vetettek egy-egy döbbent pillantást a bekötött fejére, pláne, hogy egy nagy barna folt is éktelenkedett a kötésen, ami jódos fertőtlenítő és nem vér, de ezt ugye ők nem tudhatták. Persze megkérdezte a velünk szemben ülő, a kalauz, meg még egy pár ember, hogy mi történt és én el is meséltem mindenkinek, mert a fiam már most tudja idegenekkel nem állunk szóba és ő ezt vérkomolyan gondolja… Volt aki megkérdezte, hogy dehát az óvónők mit csináltak, hol voltak? Totálisan jogtalan lett volna bárkit hibáztatni. Anyaságom néhány éve alatt megtanultam, van amit nem lehet megakadályozni és néha akkor sérül meg a gyerek a legjobban mikor ott állok mellette, sőt volt hogy ketten is ott álltunk mégis baj lett.

A Déli pályaudvaron vettem némi Fornettit és innivalót és jó sok aprót kaptam vissza. Egyébként a gyerek nyugija teljesen átragadt rám. Jó, persze tényleg nem volt vészes annyira a helyzet, mint mondjuk ha agyrázkódása lett volna, azt a viselkedéséből adódóan szinte teljesen kizártam. Séta közben egy pillanatban megbotlott a gyerek én meg reflexből meghúztam a kezét, mintha ezzel meg tudnám állítani az esést, de  a látványunk olyan hatást keltett, mintha húzgálná, ráncigálnám a gyereket. Aki látott gondolhatta azt is: “Szép kis anya! Szegény gyerek feje be van kötve és még ráncigálja is'” A Délitől pár megálló villamossal és rövid sétákkal a János kórház. Csakhogy az számomra egy kibaszott labirintus ( csak háromszor álltam meg segítséget kérni, merre kell menni) és lassabban tudtunk haladni, mert a gyerek nem engedte, hogy felvegyem, pedig úgy gyorsabb tudtunk volna menni. És baromi aranyos volt a cseverészése, de miközben figyelnem kellett merre menjünk, amúgy is agybajt kaptam a bandukolástól, de az aznapi hatszáztizenkettedik “De anya…” kezdetű mondattól, már lassan falra tudtam volna mászni. Aztán végre odaértünk. Épp csak előttünk volt egy másik család. Csodás, gondoltam magamban, valószínűsítettem, hamar sorra kerülünk. Töredelmesen bevallom, miután a gyerek halálnyugalommal leült rajzolni megrohamoztam a mosdót, de a női nem működött, így jobb híjján a másik nemét használtam, szükség törvényt bont alapon… Míg várakoztunk jött a másik anyuka, megkérdezte, hogy nem tudnék-e pénzt váltani, mert innivalót szeretne venni e gyerekeinek az automatából. “Oho! dehogynem, tele vagyok apróval.” Milyen jól jött most az állomáson kapott sok-sok apró. Ez után sorra is kerültünk. Persze végigordította az egész folyamatot a gyerek, merthogy őt ne piszkálják már. Egyébként éljen a modern orvostudomány, mert sem varrni, sem kapcsozni nem kellett a sebet, csak egy “szövetragasztó” anyagot nyomtak a sebbe fertőtlenítés után, ami bezárta a sebet. A doktornő, nagyon aranyos és kedves volt, de a csemetém így sem volt hajlandó ránézni, hogy egy pupillareflexet vizsgáljon, így hosszas próbálkozás után végül elengedtek, ha baj lenne, a gyerek agyrázkódásos tüneteket produkálna, akkor menjünk vissza. Ezek után kikeveredtünk a János kórház labirintusából, immár csak két ember segítéségét vettem megint igénybe., Az igazság az, hogy tájékozódásból olyan gyenge vagyok, ha részt vennék tájékozódési versenyen, a nap végén mindenki engem keresne…  Vissza a délibe, a gyerkőc kapott vigaszdíjként egy jégkrémet. Gondoltam a vonaton majd alszik egy jót… aha persze! Megint végigcsacsogta, ugrálta az utat… kicsi szívem!

Ez a nap remek példája volt annak, hogy a gyermeki öröm szivárványa, hogyan tudja túlragyogni a felnőtt idegességet és aggódást. Többször kellene gyermeki szívvel megélni a napjaink nehéz pillanatait!

Kisfiam a János kórházban, mit sem törődve a sérülésével szabadjára engedi játékosságát

 

 

 

 

 

 

Mindenki jobban tudja, hogy aludjatok

Korábban írtam már az alvásról, az újabb poszt apropóját az adta, hogy egy gyerekneveléssel kapcsolatos, egyébként általam kedvelt magazinban olvastam egy cikket arról, hogyan is kellene nevelni arra a gyereket, hogy egyedül aludjon el. Sokaknak biztos beugrik a Suttogó titkai című könyv, amely már a kezdetektől azt javasolja, hogy magától aludjon el a baba. Nos, erről annyit, amit a Az anyaság a csillámpónin túlban is említettem, hogy mivel a kisfiam inkubátorban kezdte, próbáltam a hátrányból előnyt kovácsolni, és sokszor tettem le a kiságyba, hogy magától elaludjon és egy ideig működött is. Egy ideig… 2 hónapos korától átaludta az éjszakát, úgy 4 hónapos koráig, arra pedig nem emlékszem mikor romlott el az “egyedültudokelaludni” képesség. Pedig ahhoz volt szoktatva ugye…
A fent említett magazin szerint a szülők a napközben külön töltött időt próbálják bepótolni azzal, hogy a gyerekkel alszanak. Lehet. Nekem azonban totálisan elegem van már a matracozásból és a cikk miatt elindultam abba az irányba (már nem először) hogy ennek véget vetek! Csak szarul időzítettem, mint úgy általában. A nagy karantínó után az újbóli ovi, bölcsi indulás után akartam ezt megejteni. Ami tény: amikor hónapokig otthon voltak velem, úgy hogy persze közben én dolgoztam, nemigazán zavarta őket, hogy próbáltam leválni róluk éjszakára. Sőt! Mondtam is a férjemnek, hogy kimondottan rosszul esett, hogy a végletekig anyás fiam meg se nyikkant egész éjszaka.  De mivel a lányomhoz több ízben is át kellett támolyognom éjjelente, egyik éjjel pedig sírt és közölte azt hitte meghaltam, mert nem voltam ott azonnal amikor hívott, na akkor jobbnak láttam, hogy megint mellettük aludjak. Aztán ovi, bölcsi. És az anyás kisfiam, annak rendje és módja szerint éjszakánként mindig lecsordogált hozzám az ágyáról a matracra, egyik reggel arra keltem, hogy a lábamhoz kucorodva alszik. Kinek is hiányzik a napközbeni együttlét (jobban)? Ki próbálja bepótolni a napközben bölcsi miatt kimaradt intimitást? Hát, nem én!
Hallottam már okos példálózást, hogy úgy megvan nevelve a másfél éves, ha éjszaka ébred akkor is kicsit átviszik magukhoz, max. 10 perc vigasztalás, majd vissza a kiságyba, mert ott a helye. Ne szokja meg, hogy… mit is? Hogy válaszolnak az igényeire? Ne szokja meg, ha az anyja közelségét keresi akkor megkapja még az éjszaka közepén is?(esetleg pótlólagosan a napközbeni kimaradás miatt). Közben feldob a face egy csoportot aminek kötődő nevelés vagy mi a neve, a borító montázskép egyikén meg együtt alszik egy nagyobbacska gyerek meg az anyukája. A kötődő nevelés mostanában nagyon divatos, annyira, hogy esetlegesen még egy anyaszoborba is belekötnek, amiért nem látszik kötődés, intimitás a gyerekei iránt. Áh szóval ez a kötődés (vagy legalábbis egy része), hogy ha akarod egyébként, ha nem együtt alszotok? Igen jól gondolod, most pont a másik oldalon vagyok mint az előbb. Nem hiszem, hogy mindenféle divatos nevelési elvvel rá kellene bárkire erőszakolni olyat, ami neki(k) nem jó. Avagy leszólni a másikat, hogy mekkora ribanc, mert neki csak a szex számít, azért nem alszik a gyerekeivel (megtörtént eset állítólagos “fantasztikus anya vagyok, fantasztikus gyereket nevelek” csoportban). Egyébként a szex igenis számít és attól, hogy az éjszaka nagy részét a gyerekek mellett tölti az ember lánya, azért apához is át kell a szomszéd szobába slisszanni egy forró randira. Együtt- vagy különalvás párti vagyok? Én leginkább “csináldúgyahogynektekjó” párti vagyok! Ha bármi rossz, vagy nem jó, akkor pedig biztos tud az ember változtatni, ha nem akkor pedig még nem fáj eléggé, ugye? Pszichológiai magazin, védőnő, anyós, barátnő, nembarátnő és még egy rakás ember sokféle véleménnyel, akik próbálják megmondani, hogy ahogy alszotok az éppen miért nem jó, sőt egyenesen rossz és a világ legrosszabb anyja vagy, mert nem alszol a gyerekeiddel, vagy mert pont velük, mellettük alszol. Hallgasd meg, majd engedd el az okosságot. Csak reagálj a felmerülő igényekre, de a magadéra pont annyira fontos, mint a gyermekedére. Jó éjt!

Anya a konyhafőnök- különleges kiadás

Megmondom őszintén rühellem a versenyzős főzőműsorokat. Kimondottan csak a versenyzős főzőműsorokat, azt hogy bámilyen szakács készít egy finom ételt azt szívesen megnézem.  Viszont utálom, ahogy pattognak a versenyzők idegbeteg módjára. Utálom a drámát. És legfőképpen azért utálom, mert szerintem ennyire idegesen, ilyen nyomás alatt nem igazán lehet jót főzni. Hogy hangyányit spirituális legyek, a feszkó belemegy a kajába.

Az igazi főzőverseny egyébként akkor kezdődik, amikor hazaesel a két gyerekkel munkából, és készíteni akarsz egy sima rakott bolognait. Különböző szint-nehezítésekkel. A darálthúst kivetted a fagyóból, ki is olvadt, hurrá nem kell mikrót lesni mikor olvad már annyira ki, hogy a hagymára borítva szét tudjad trancsírozni a fakanállal, mint a múltkor. Most kivetted reggel. Na, akkor kapjuk elő az edényt amiben készíteni szeretnéd. Aha. Első nehezítés: az edény amiben készíteni szeretnéd a hűtőben pihen, némi maradékkal amit már senki nem fog megenni. Oksa, semmi baj csak egy kis mosogatás. Közben egyik szemed fénye odacsörtet, hogy neki cukor kell (masodik nehezítés random kívánságteljesítés). Ám legyen, az oviban úgysem kap nasit. Na, hol tartottunk? Jah az edény. Míg kiüríted természetesen sikerül a padlóra is juttani, csak hogy érdekesebb legyen, ekkor már kipréselődik a fogaid között egy halk “fuck”. Gyors mosogatás. Hagymapucolás.
– Anyaaaaaaa! Mi ez a büdiiiii? Kiabál ki a szobából az egyik csemete
 – A hagyma szivem! Válaszolsz szemet törölgetve és azon gondolkozol ez a gyerek ugyan miért csinál úgy, mintha uri pics@ból pottyant volna ki. A gondolat végére nem látsz, a fürdőnek veszed az irányt, hogy megmosakodj és megesküszöl, hogy veszel egy búvárszemüveget hagymavágáshoz és azon gondolkodol a TV-ben miért nem könnyeznek a szakácsok? Mire visszaérsz, majdnem seggreülsz a rémülettől, mert az egyik gyerek épp a hagyma aprító kést tartja a kezében, de mire sikítanál már bedobta a mosogatóba, majd közli veled okos felnőttel, hogy a kést nem hagyjuk elől.
“Anyád!” Gondolod magadban. Edény a túzhelyen, bontod fel az olajat, de a jó édesanyjába hát nem beleszakad a teteje. Hogy anyadnak is inkább sérve lett volna helyetted! Morgod az orrod és reméled egyik gyerek se hallotta meg és nem fogja holnap viccből valamelyik ovistársának mondani. Kipiszkálod a mosogatóba dobott késsel, majd vissza is teszed a kést oda, nem akarod hogy a gyerek megint zsonglőrködjön vele. Nemsokára pirul a hagyma sínen vagyunk. De még a tésztavizet is oda kell rakni, de ekkor kicsattog megint az egyik, hogy szomjas (újabb szint nehezítő random kívánság). Kiszolgálod, közben persze a hagyma odakapódik, mindegy, szarod le jóvanazúgy, füstös íze lesz ahogy nagyanyád mondta. Tésztavízbe bele a spagetti rotyog minden, hirtelen tényleg mesterszakácsnak érzed magad amikor…
– Aaaaanyaaaa ANYAAAAA! öcsike elvette a babámat! Gyorsan rendezed a nézeteltérést majd rohansz vissza a konyhába, mert sistereg a tésztavíz a tűzhelyen. Ó hogy aza…. kutyafüle macskabajsza fejezi be egy vékonyka hang a mondatot mögötted és visszanyeled a mondatot amit a fazék, a víz és a  tűzhely szerelmi életéről meg az édesanyjukról gondoltál. Azon morfondírozol a konyhafőnök műsor picsafüst, mert nem nekik kell utána összetakarítani, meg elmosogatni. Na igen az már a jutalomjáték nekünk. Ami fűszert találsz otthon és úgy gondolod köze van az olasz komyhához azt beleszórod, nem azért vetted elvégre, hogy rádrohadjon. Tészta a szószos husival összekevre a hőállo tálban mehet rá a sajt. Oh, hogy azt a farmotoros hegyikecske anyádat! Sajt csak fagyasztott van (újabb szint nehezítés). Na, de a sajtot fagyasztani? Gondolod magadban valamelyik mesterszakács biztos beszólna erre a konyhai rémtettre, te meg azt valaszolnád ne fossá’ tesó, neked úgyse adnék belőle, nekünk meg poooont jó!  Elő a reszelővel valamennyit csak rá bírsz forgácsolni a fagyottból is…
– Óh bassz ez kurva hideg, – de ez már hangosan kicsúszott a szádon, mire odatipeg a gyerek és visszakérdez:
– Mi kurva hideg anya?
– Ööö… azt mondtam durva hideg… és a sajt az! Persze eszed ágában sincs firtatni, a kimondott szót miért nem szabad használni, mert akkor holnap tuti lesz az oviban kurva labda meg kurva kakaó. Mondjuk mázlidra még terelni sem kell:
-Kérek sajtot! – kezd nyafizni. Oh, remek ez hianyzott, hogy diplomata módra magyarázd, miért nem tudsz most sajtot adni. “Mertrohadtfagyosbaszdmeg!” De ezt ugye nem mondhatod. Valahogy lerázod a minizsarolót, fele annyi sajt sincs a spagettin mint tervezted, de “jóvanazúgy” mehet a sütőbe. Ugorhatsz neki mosogatni (bonusz-szint). Utána már csak a tálalás marad. A nagyobbik széken áll és várja hogy hűljön a kaja, mert a spagetti a kedvence persze extra adag ketchuppal, mint minden más is.
Apa is befut, mindenki éhes szájjal és hálás szemmel és gyomorral majszolja a spagettit. Ennél a zsűrinél tuti továbbjutó vagy!  Sőt! Te vagy a konyhafőnök. A nehezítettpályás nemfőzőversenyen!

Kikapcsolódásunk az Elevenparkban

Egy csodás augusztusi szombaton felkerekedtünk és elmentünk az Újbuda centerben lévő Elevenparkba. Kicsit bizonytalan voltam, hogy megfelelőek lesznek-e a játékok a majdnem 3 és 4,5 éveseinknek, de nem kellett csalódnom. A “baba sarkokat” mi már tulajdonképpen kinőttük, de egy-másfél éves togyogóknak tökéletes, a csúszdás kalandvárban pedig egyszerre szórakozhatnak nagyobb gyerkőcök a különböző csúszdákon, a “bobos” görgős csúszdán, és a kislabdás játszórészen. Van még dodgem szerű bumper kocsi, amiben szülőkkel együtt lehet csapatni, csak ne csapassátok annyira, mint én mert a szememmel állítottam meg a gyerek fejét… Ami még nagyon bejött (nekem mint gyereklelkű felnőttnek) az a monorail, a gyerkőccel együtt kellene tekerni, hogy a tűzoltóval, a rendőrautóval vagy  a taxival tudjatok menni egy kört a pályán közben pedig fentről “csodálhatjátok meg” az egész parkot.  Agyrkőcöknek talánna “vulkán” jött be a legjobban Van egy butterfly-nak nevezett, hullámvasút és hintázó hajó kombinációja zsetonos játék. Hát, erre nem túl megfontoltan felültünk. Fiúk és lányok, vagyis a kisfiúnk az apjával a lánykánk meg velem. Először azért imádkoztam, hogy a kicsi ne hányja le az apját. Szegény, azt se tudta, hol van. Nem lett baj, valószínűleg pszichoterápiára se kell majd járni, hogy feldolgozza. Aztán nagy vigyorral beültünk a lánnyal. Ez a vigyor kb. addig tartott míg elindultunk felfelé, majd vissza. Ekkora rettenetet még nem láttam a gyerek arcán. “Félek, félek, nem akarom!” – kiabálta kétségbeesetten. Elsőre az futott át a fejemen, hogy Úristen hol a vészfék vagy ilyesmi? Aztán mivel nem találtam, mást kellett kitalálni. “Nyugi, nyugiiiii csak hintázunk!” – mondtam – “Tudod hinta-palinta!” Majd a lengés ritmusára elkezdtem énekelni a hinta-palintát (Igen, az Elevenpark közepén, rohadt hangosan, hogy azt hallja a gyerek. Pozitívum, hogy utána nem dobtak ki). És a megrettent arcocska hirtelen mosolyogni, majd nevetni kezdett, aztán már tetszett is neki. Hú! Ez kemény volt. És rég éreztem magam ennyire a topon anyaként. Szó szerint és átvitt értelemben is. Persze szuperanyu biztos tudta volna, hogy ez egész egyszerűen nem való a gyerekének. Összességében pedig nagyon szuper minden játék és az élmények amit tudtunk adni a gyerekeknek. Nem utoljára voltunk, de a butterfly-ba egy pár évig még nem ülünk be, úgy érzem. 

Szülői kiégés kérdőív elemezgetése

A szülői kiégés kérdőív kitöltetése sajnos nem lett olyan sikeres, mint az Énidős kérdőívé összesen 442-en töltötték ki! Bár úgy gondolom, ha már beharangoztam, meg egyébként a válaszokból leszűrve érdemes foglalkozni vele, akkor miért ne írjak róla egy kis elemzést. Pláne ahogy korábban már írtam, a Gyerekpszichológia magazin is foglalatoskodott a témával. Tulajdonképpen míg február környékén nem olvastam a cikküket én magam sem tudtam, hogy létezik ez a fogalom, habár a „tüneteket” jómagamon is tapasztaltam. Illetve még valami, amit kivesézek majd a folytatásban. Egy kedves nagyinak személyesen adtam át a könyvem, a lányának vette. Kicsit diskuráltunk:

  • Kedvesem, maga fiatal, régen volt ilyen fogalom, de hallott maga a GYES-betegségről? – kérdezte a nagymama, én meg pislogtam, mint hal a szatyorban- Nézze, nekem csak egy gyerekem volt, de nem volt segítségem és bizony a harmadik otthon töltött év végére nagyon kivoltam. Nem olyan egyszerű ez.

Lenyűgözött a nagymama. Nem azzal jött, hogy régen mennyivel nehezebb volt, most meg könnyebb, a francot sírnak, hogy nem csillámpónis az anyaság. Őszinte volt és bevállalós. Nem volt benne „bezzeg a mi időnkben” hangnem vagy bármi más rosszallás. Ez a bizonyos GYES-betegség, pedig gyanítom, hogy a kiégésre hajazott…

A 442-ből a többszörös feleletválasztós tünetekre vonatkozó kérdésnél, 320 édesanya válaszolt azt, hogy lelki és fizikai kimerültséget tapasztalt a gyerekneveléssel összefüggésben és 274 saját szükségletek háttérbe szorítása, túlzott megfelelési és bizonyítási kényszer,” tünetet jelölte be (csak ez utóbbi jóval több, mint 50%!)

Ha már százalék: 51,1% gondolja úgy a gyerek(ek) 0-3 éves kora közt következik be és 38,2% azt, hogy független az életkortól, szemben a 2,9 %-kal (13 emberke) aki szerint a szülői kiégés nem létezik.

Amint egyszer egy pumpafelmenős posztomban írtam,

a Google közel 68 ezer találatot ad a szülői-kiégés szópárra.

Tehát ez igazából nem is kellene, hogy kérdés legyen, de megadtam az esélyt erre a válaszra is. Jelenleg úgy érzem a szülői kiégés és a szülés utáni depresszió karöltve járnak. Van, hogy egyikükben sem hisznek a tökéletes anyukák, és mégis megkeserítik (a normál nem félistennő) anyák és gyermekeik napjait. Meddig nem beszélünk még ezekről nyíltan? És igen bassza meg, vérszemet kaptam, mint a császármetszés, a szülés utáni depresszió vagy a szoptatás sikertelensége miatt ekézett anyák esetében! Mert ami rossz az anyának az a babának, gyermeknek is rossz, legyen ez a nem létező depresszió vagy kiégés vagy bármi más!

Nagyon merészen feltettem egy kérdést amire nem találtam választ, de a kitöltők 42,2% szerint a 30-50%-ban érinti az szülőket a kiégés szindróma. Ha csak a 30%-ra koncentrálok, az minden harmadik anya… rohadt sok, ah belegondolok, hogy van, aki ráadásul szemet akar hunyni felette!

Na, és mit lehet tenni a kiégés ellen? Ez egyénileg megfogalmazott válaszadás volt. Több mint 10% írta be az énidőt, kikapcsolódást, miidőt, szabadidőt (18%)!

Volt olyan, aki azt írta csináljon végig kilencszer lombikot és ne lesz ilyen problémája. Hát egyrészt őszintén gratulálni tudok a kitartáshoz, de mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb, és ebben sajnos folyamatosan szemet hunyunk! És bocsánat, de semmiképpen nem kívánnám egy nőnek, egy anyának sem azt, hogy ilyenen menjen keresztül (megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé hozzáállás… szörnyű) Tudok olyan lombikos anyukáról, aki a végletekig kimerült és összeesett a másfél éves ikrei mellett és fogalma sem volt meddig volt kiütve (20-30 percre tippelt). A testi és lelki tünetetek pedig elválaszthatatlanul együtt járnak.

Erre a kérdésre adott nekem tetsző és igencsak felhomályosító válaszok (itt szögezzük le, mivel a kérdőív anonim fogalmam sincs ki, mire, mi válaszolt és nem e szerint válogatok):

„Többször kellene a környezetnek azt kérdezni, hogy ’miben segíthetek?’, mint ítélkezni vagy jobb esetben segítséget ajánlani, de nem olyan formában, ahogy az anyukának jó. (Pl. Elviszem délután a gyereket, de ő akkor pont aludna, így este nyűgös lesz, szóval nem segítség.)”

„Megteremteni a kikapcsolódást, elsajátítani a meditációt, elcsendesülést.” Na, ez azért tetszett mert én is próbálkozom vele. El tudjátok képzelni? Tréanyu jógázik meg meditál, tiszta őrület!

„Tájékozottság, biztatás, pozitív visszajelzés akár szakember részéről is (védőnő, nagyobb gyereknél iskola pszichológus) hogy jól csináljuk, másnál is előfordul, mit kell/lehet tenni.
Plusz én idő!”

„Apák, de akar a társadalom edukálása, érzékenyítése a témában, baba-mama csoportok akar védőnői szervezésben, anyukák önismereti támogatása” – hoppá, hoppá a társadalom edukálása, nem aszondja hogy szaranya vagy meg nincs is kiégés!

„Az a baj, hogy akinek még nincs gyermeke, vagy akinek nem mostanában volt kicsi a gyermeke, az el sem tudja képzelni, hogy milyen érzés ez. Hogy milyen az, hogy évek óta alig volt közös programunk a férjemmel. Hogy milyen állandóan nevelni, fegyelmezni, amikor már legszívesebben csendben maradnék, mert utálom a hangom.”

„Nem kell mindent alárendelni a gyermeknek. Egy picit “önzőnek” kell tudni maradni.”

„Nem szabad kritizálni senkit azért, hogy hogyan neveli a gyerekét, és ezzel egymásról vennénk le a terheket, és a megfelelési kényszert. Nem szabadna túlzottan a társadalomnak a gyereket a középpontba helyeznie”

”Elismerni, hogy attól hogy van gyerekünk, még vannak szükségleteinek és az teljesen normális ha valaki tölt egy kis időt a gyerekei nélkül.” – Ez az énidőben is szorosan megállja a helyét!

Annyira fantasztikusakat írtak, hogy eltörpülnek a mintaanyák válaszai amelyek (nagyon) nem tetszettek illetve, hát fogalmazzunk úgy, elég érdekesek voltak:

„Sztem ez baromsag! Mi az hogy kiéges? Persze , nem egyszeru , foleg az első 3 év , de hogy kiéges! A gyermek ajándék, nem adjak ingyen. Meg kell érte dolgozni. Az a baj, hogy sokan a régi életüket akarják a gyerekek mellett. Meg kellene érteni, h ez mar nem ugyanaz,sosem lesz a régi. Új irányba kell nyitni ás kihasználni amíg a gyerekek kicsik ,mert most kell az alapokat megépíteni ,később mar nem lehet.” A gyermek ajándék résztől még talán egyet is értenék, de ettől, még nem kell cáfolni a szülői kiégést. Avagy néha pont azzal kapunk a nyakunkba, hogy a kívánságunk teljesül?

„Összeszedni magukat a szülőknek, hiszen tudatosan vállalták ezt a szerepkört. Nem fér bele a rinya!” Először is a kiégés nem rinya! Másodszor a sima rinya miért nem fér bele? Belefér a párkapcsolatba, a munkahelyi problémába, vagy hogy nem kapod meg a drogériába a kedvenc rúzsod vagy parfümöd, de a gyereknevelésbe, ami 110%-ot vesz ki belőled, a társadalom, meg anyósod, na és Mrs. szuperanyu a játszótéren árgus szemekkel figyel, abba miért is nem fér bele a rinya!? Légyszi szólítsatok Rinyanyunak ha ezen múlik!

„Csak a szeretni <3  !!!!”  Te túl sokat nézted a Jégvarázst?  Amúgy Magadat is szeresd légyszi! (és semmi huncutságra nem gondolok) Talán néha pont az okozza a kiégést, hogy túlzottan szeretünk, itt visszautalnék korábbra „274 válasz, saját szükségletek háttérbe szorítása, túlzott megfelelési és bizonyítási kényszer” A túlzott szeretet én vagyok a legjobb anya, mindent elébe helyezek is kiégést okoz! Csókoltatlak!

„Normálisan kell vélekedni mindenről!!!” (a válaszadó szerint nincs szülői kiégés) Igen azt kellene mindenkinek! Annak akinek csak szülés utáni boldogsága van és elképzelése sincs a szülés utáni depresszióról, annak például például nem kellene állítani, hogy az orvostudomány által is elfogadott és kezelt betegség nem létezik Ugyanez igaz a szülői kiégésre, ami sokak szerint szintén nem létezik…

Az összes választ excelben ezen a linken megtaláljátok:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1MPCs_PArXFjkIqLBRkMGUMl6-ishmk_dKxndSQ8YRHM/edit#gid=1382570580

Ha még nem töltötted ki a kérdőívet, de szeretnéd, megteheted itt: