A megkésett beszédfejlődés nyomában

 

 

A könyvemben van egy Mit tud már a baba? fejezet. Ebben leírom, min mentünk keresztül Kincső megkésett beszédfejlődése miatt.

 

Bár sejtem, hogy egy napon a lányunk sztoriját is csak úgy emlegetik majd, hogy „A Kovácsék lánya… ő is vagy hároméves koráig nem beszélt. Az anyja majd megőrült. Aztán meg beindult. Minek kellett izgulni? Nálatok is minden rendben lesz.

Sajnos nem mindenkinek így hozza a sors, hogy idővel minden rendeződik. Itt van Például Liza és a lánya Renáta története.
Amikor az ember egyre másra hajszolja az infókat a megkésett beszédfejlődéssel kapcsolatban és fejlesztésre jár a gyerkőccel, óhatatlanul is sorstásrakkal fut össze. Liza is fejlesztésre hordta kislányát Renátát, így futottunk össze. Alkalomadtán néhány percet tudtunk beszélni, ezenkívűl chaten cseréltünk információkat. Renáta kb. 2 hónappal idősebb Kincsőnél és amikor először találkoztunk, nekem megint csak összeszorult a gyomrom, mert többet beszélt mint az én lányom. Édesanyja logopédushoz szerette volna járatni, mert nehezen lehetett érteni a beszédét, de másféle fejlesztést ajánlottak nekik. A kislány továbbá közösségbe is járt. Egy nagy probléma volt még Renátával: a mindent elsöprő hiszti! Édesanyja mindent bevetett, hogy normális kereten belül kezelni tudja ezeket a helyzeteket. Pedig sokan azt ajánlották, pofozza meg a gyereket. Liza az ilyen tanácsokon teljesen ledöbbent. Telt múlt az idő. A fejlesztés nem használt, nem volt rendszeres (ez utóbbi is a központ hibája), de formájában tekintve sem a legjobb volt. Néha chateltünk, Liza is kezdett megnyugodni, hogy előbb utóbb csak jobb lesz a helyzet. Aztán amikor egyik alkalommal rákérdeztem, hogy s mint haladnak teljesen összetörve mesélte el mi derült ki. Magán logopédushoz vitte a lányát, aki megállapította, hogy beszédértési problémája van. Teljesen összeomlott. Engem is nagyon mellbevágott, felkavart a dolog. Ledöbbentem, hogy sem az óvónökben, sem a fejlesztéseken a szakemberekben nem merült fel hogy ez lehet a probléma. Ekkor értettem meg miért volt a sok hiszti! Nem értette mi folyik körülötte. A logopédus foglalkozásai és az otthonra kapott feladatok rendszeres gyakorlása után a gyerek beszéde, tudása kezdett fejlődni. A fejlesztőben kicserélődtek az emberek és Renáta most már megfelelő beszédindító foglalkozáson vesz részt. További vizsgálatok várnak még a kislányra, és van amin már túlvan például az audiológiai vizsgálaton, ahol mindent rendben találtak.

Mit tud már a gyerek? Iszonyat nehéz lavírozni a nyugtatgató laikusok, a hozzá nem értő szakemberek, és az ajánlások között. Tudni, helyesen felmerni mi lehet a probléma és időben odavinni a gyereket ahová kell, hogy ne kalódjon el! Lizával tudjuk jól, se a mi, se az ők történetük nem ért még véget…

Egy kicsit rólam

Egy kicsit most rólam. 32 éves vagyok a fiam most múlt kettő, a lányom januárban lesz négy éves. Mindkettő tervezett gyerek annak ellenére, hogy a kis korkülönbség miatt vannak, akik mást gondolnak. Azt gondoltam két lábbal a földön állok a gyerekvállalás kérdéshez. Hogy tudom (honnan is tudtam volna) hogy nem egyszerű, nehéz és többről szól a kedzeti időszak, minthogy a puderillatú babapuki belengi a szobát. Itt az Oscar cimű film klasszikus mondata ugrik be, amikor Stallone próbalja magát kivágni a lánya előtt: „Persze hogy tudtam! Csak nem sejtettem.”

Csak egy átlag anya vagyok, néha a gyerekek elől elbújva eszek nutellát. A kedvenc horrorfilmem címe: Az esti altatás.

Néha az őrület szélén állok, néha sírva alszom el, van, hogy nem tudok elaludni és van, hogy hamarabb alszom, mint a lányom.

Sokszor futottam bele neten megmondó emberekbe. Egyszer például beszóltak, hogy ne írjak már olyat hogy császár után másnap már járkáltam, meg én láttam el a gyereket, mert ez nem igaz. Végül is ő biztos jobban tudja… A kommentháborúkra nincs se időm, se energiám, de minden beszólogató, nagyokos ember ellen és remélem a legtöbb anyuka örömére, megírtam a könyvemet!

Anyasággal kapcsolatban nem először írok. Anno facebookon volt egy Tréanyus csoportom, talán vannak itt, akik emlékeznek rá! Egy kicsit ez a csoport is már a könyvem előhangja lehetett.

Naponta tapasztalom az anyaság kínját és örömeit! Utóbbi nélkül, már nem lennék életben, előbbi nélkül meg elszálltam volna és nem írtam volna meg, milyen az anyaság a csillámpónin túl! Mert előszeretettel csak a szép dolgokról írunk és beszélünk. A többit elfojtjuk, szőnyeg alá söpörjük, szemérmesen hallgatunk róla…

Bármiből képes vagyok viccet vagy tragédiát csinálni. Az éles helyzetek általában túldramatizálom, később meg kiparodizálom. Például, amikor a lányom egy hetesen spriccolva fosott le akkor sikítottam és sírva hívtam a védőnőt, hogy mi van ilyenkor, közben az járt a fejemben, hogy ki fog száradni. A védőnő természetesen megnyugtatott, hogy van ilyen. Közben a férjem próbálta megnyugtatni a kislányunkat és felvette csupasz fenékkel (mármint a gyerek feneke volt csupsz nem az apjáé). Nos, apa kapott egy adag fosikát még a markába és már nem tudta, hogy a fürdőbe szaladjon, vagy törölje a rövidnadrágjába, már úgyis mindegy!

Mi van még? Jah egyszer vilagosítani akartam a hajam aminek az lett a végeredmenye hogy oldalt citrom-, felül narancssarga lett a hajam, így egy Nicki Minaj klippben simán elugralhattam volna. Azóta festem.
Bármilyen kérdésre szivesen és őszintén valaszolok (a hajfestéssel kapcsolatban is)