Korábban írtam már az alvásról, az újabb poszt apropóját az adta, hogy egy gyerekneveléssel kapcsolatos, egyébként általam kedvelt magazinban olvastam egy cikket arról, hogyan is kellene nevelni arra a gyereket, hogy egyedül aludjon el. Sokaknak biztos beugrik a Suttogó titkai című könyv, amely már a kezdetektől azt javasolja, hogy magától aludjon el a baba. Nos, erről annyit, amit a Az anyaság a csillámpónin túlban is említettem, hogy mivel a kisfiam inkubátorban kezdte, próbáltam a hátrányból előnyt kovácsolni, és sokszor tettem le a kiságyba, hogy magától elaludjon és egy ideig működött is. Egy ideig… 2 hónapos korától átaludta az éjszakát, úgy 4 hónapos koráig, arra pedig nem emlékszem mikor romlott el az „egyedültudokelaludni” képesség. Pedig ahhoz volt szoktatva ugye…
A fent említett magazin szerint a szülők a napközben külön töltött időt próbálják bepótolni azzal, hogy a gyerekkel alszanak. Lehet. Nekem azonban totálisan elegem van már a matracozásból és a cikk miatt elindultam abba az irányba (már nem először) hogy ennek véget vetek! Csak szarul időzítettem, mint úgy általában. A nagy karantínó után az újbóli ovi, bölcsi indulás után akartam ezt megejteni. Ami tény: amikor hónapokig otthon voltak velem, úgy hogy persze közben én dolgoztam, nemigazán zavarta őket, hogy próbáltam leválni róluk éjszakára. Sőt! Mondtam is a férjemnek, hogy kimondottan rosszul esett, hogy a végletekig anyás fiam meg se nyikkant egész éjszaka. De mivel a lányomhoz több ízben is át kellett támolyognom éjjelente, egyik éjjel pedig sírt és közölte azt hitte meghaltam, mert nem voltam ott azonnal amikor hívott, na akkor jobbnak láttam, hogy megint mellettük aludjak. Aztán ovi, bölcsi. És az anyás kisfiam, annak rendje és módja szerint éjszakánként mindig lecsordogált hozzám az ágyáról a matracra, egyik reggel arra keltem, hogy a lábamhoz kucorodva alszik. Kinek is hiányzik a napközbeni együttlét (jobban)? Ki próbálja bepótolni a napközben bölcsi miatt kimaradt intimitást? Hát, nem én!
Hallottam már okos példálózást, hogy úgy megvan nevelve a másfél éves, ha éjszaka ébred akkor is kicsit átviszik magukhoz, max. 10 perc vigasztalás, majd vissza a kiságyba, mert ott a helye. Ne szokja meg, hogy… mit is? Hogy válaszolnak az igényeire? Ne szokja meg, ha az anyja közelségét keresi akkor megkapja még az éjszaka közepén is?(esetleg pótlólagosan a napközbeni kimaradás miatt). Közben feldob a face egy csoportot aminek kötődő nevelés vagy mi a neve, a borító montázskép egyikén meg együtt alszik egy nagyobbacska gyerek meg az anyukája. A kötődő nevelés mostanában nagyon divatos, annyira, hogy esetlegesen még egy anyaszoborba is belekötnek, amiért nem látszik kötődés, intimitás a gyerekei iránt. Áh szóval ez a kötődés (vagy legalábbis egy része), hogy ha akarod egyébként, ha nem együtt alszotok? Igen jól gondolod, most pont a másik oldalon vagyok mint az előbb. Nem hiszem, hogy mindenféle divatos nevelési elvvel rá kellene bárkire erőszakolni olyat, ami neki(k) nem jó. Avagy leszólni a másikat, hogy mekkora ribanc, mert neki csak a szex számít, azért nem alszik a gyerekeivel (megtörtént eset állítólagos „fantasztikus anya vagyok, fantasztikus gyereket nevelek” csoportban). Egyébként a szex igenis számít és attól, hogy az éjszaka nagy részét a gyerekek mellett tölti az ember lánya, azért apához is át kell a szomszéd szobába slisszanni egy forró randira. Együtt- vagy különalvás párti vagyok? Én leginkább „csináldúgyahogynektekjó” párti vagyok! Ha bármi rossz, vagy nem jó, akkor pedig biztos tud az ember változtatni, ha nem akkor pedig még nem fáj eléggé, ugye? Pszichológiai magazin, védőnő, anyós, barátnő, nembarátnő és még egy rakás ember sokféle véleménnyel, akik próbálják megmondani, hogy ahogy alszotok az éppen miért nem jó, sőt egyenesen rossz és a világ legrosszabb anyja vagy, mert nem alszol a gyerekeiddel, vagy mert pont velük, mellettük alszol. Hallgasd meg, majd engedd el az okosságot. Csak reagálj a felmerülő igényekre, de a magadéra pont annyira fontos, mint a gyermekedére. Jó éjt!
Add a Comment