A minap a vonaton egy anyuka 3 gyerekkel utazott hazafelé. A két nagyobbik olyan kisiskolás forma, a kicsi kb. a fiammal egyidős dackorszakos 2-3év közötti. Vett neki az anyukája egy duplo legot. Szeretett volna vele játszani, de az anyja azt mondta majd otthon (ami jogos is, mert ha kibontják valószínűleg a vonaton is marad belőle). Ahogy közeledtünk az állomáshoz ahol leszálltak, el is pakolta az anyuka a legot és elkezdett öltöztetni. A kicsi rákezdett, de torka szakadtából. Az én fiam se piskóta, ha hisztiről van szó, de ez tényleg a torka szakadtából sírás volt. A velem szemben ülő nő, szinte le sem vette róluk a szemét. Igen ő őket bámulta, én lopva őt figyeltem. Nem sok híja volt, hogy odaszóljak a bámészkodónak. Anyuka eközben a legnagyobb nyugalommal tette a dolgát. Vártam mikor szól be a bámészkodó hölgy, hogy de el van kapatva az a gyerek, vagy hogy pofozza fel stb. De nem is kellett mondania, szinte az arcára volt írva a felháborodás, az értetlenség, az ítélet. Mert teljes megrökönyödéssel figyelte a 2 éves hisztist meg az anyukát, aki tette a dolgát. Kereste velem a szemkontaktust, legalább nekem tudta volna mondani, hogy így meg úgy, meg még ilyet meg hogy a mai gyerekek balblabla! Én szándékosan az ablakon kifelé néztem, ha felém fordult. Pontosan tudtam, hogy, ahogy letolja az anya a gyereket a babakocsival a vonatról, elmúlik a hiszti. Lehet fáradt, frusztrált, csalódott, mert szeretne játszani. Nem érti még, hogy mikor lesz az, hogy otthon lesznek, nem érti, most miért nem lehet. Plusz melege van, mert anya öltözteti hisz menni kell. Na meg a kocsiba is berakja, ő mást akar. Leszállnak ott ahol én is. A kicsi megnyugszik. Legszívesebben gratuláltam volna az anyukának, mert én nem bírtam volna ennyire nyugodtan kezelni a helyzetet.
Tudom milyen az, amikor egy vagonnyi utazóközönség bámul. Üzenem nekik, a hiszti nem ingyencirkusz!
Ne bámulj, ne ingasd a fejed, pláne ne adj tanácsot. Akkor, se ha te sokszoros szülő, vagy nagyszülő vagy.
Ne ítéld el az anyukát, akinek hisztizik a gyereke, életkori sajátság!
Ne ítéld el azt, aki a síró picit nem tudja megnyugtatni, mert néha baromi nehéz kitalálni mit akar?!
Ne ítéld el, ha megemeli a hangját, mert lehet ma már ezer alkalommal volt türelmes.
Ne ítéld el, ha sír, ha szomorú, ha elnyúzott, mert lehet nincs segítsége.
Ne bámulj, ne ítélkezz, hogy te jobb lennél, te jobban tudnád.
Ha mégis úgy látod, érzed „közbe kell avatkozni” akkor csak egyszerűen, lazán kérdezd meg, segíthetsz-e?
Add a Comment