Novella – Benedek úr karácsonyi ajándéka

A férfi idegesen gyújtott rá a cigarettára. Toporgott a fagyott sárban és visszanézett a rogyadozó viskóra. Elegáns öltözetével nemigazán illett ebbe a környezetbe. 

– Még a kémény sem füstöl! – morgott magában. Ránézett az órájára, fél kettő, szívott még egyet a cigarettájába, majd a félig elszívott bagót eldobta és elindult a ház felé. Az ajtónál mély levegőt vett, majd bekopogott. Nem jött válasz, ezért benyitott.
– Most már nem tudok tovább várni – kezdte szigorú hangon – szedjétek a cókmókot és indulás. Odabent 3 gyermek kuporgott az édesanyja körül, válaszul csak még közelebb húzódtak anyjukhoz. A legnagyobb Izuka 10 éves, öccse Petike 7, a legkisebb Annácska csak 4 éves. Az asszony szemében könny csillogott. A férfi körülnézett, szegényes, de rendezett ház tárult elé. Egy kis komódon a gyerekek fényképei és megsárgult fénykép egy fiatalemberről, még katona korából. Az asszony erőt vett magán és szólt a gyerekeknek:
– Fogadjatok szépen szót… a bácsinak – majd zavarodottan nézett a férfira
– Benedek János, asszonyom. – mondta és biccentett a fejével.
A nő bólintott, majd nyelt egyet, könnyeivel küszködve mondta:
– Menjetek szépen!
A három gyerek sírni kezdett.
– Látja? Látja hogy nem akarnak? 
A férfi szelídebbre fogta:
– Gyerekek mi a jó itt? Vár az otthonban a puha, meleg ágyatok, kaptok meleg vacsorát, utána szaloncukrot is, gyertyagyújtás, ajándék is lesz!
– Én cak anukamat akajom! Válaszolt a legkisebb és fejét belefúrta az anyja ölébe. Még így is látszott, hogy szőke haját gondosan, féltő szeretettel fonta be édesanyja. 
– Jöjjön ki velem asszonyom, kérem!
 Az nő magára vett egy rosszacska meleg csizmát és vastag pulóverére még egy kopott kabátot. Kiment a férfival az udvarra. A férfi idegesen vett elő egy szál cigit és miközben meggyújtotta belekezdett a mondandójába:
-Nézze! Estére vissza kell vinnem a gyerekeket. Ha itt hagyom akkor azzal veszélyeztetem őket, és ezzel veszélyeztetem az én állásom is. 
– Veszélyezteti? –  kérdezte az asszony hüledezve – ha a saját anyjukkal hagyja őket az veszélyeztetés? 
– Kapjon már észhez! – csattant fel magából kikelve a férfi – Mit gondol, miért vették el magától őket? Ez a viskó mindjárt összedől, tél van és még a tűz sincs megrakva, még rendes ételt se tud adni a gyerekeknek! 
– Tüzelőm van még, csak spórolni kell vele, estére begyújtok. Egy kis hajában sült krumpli meg egy kis sült alma, talán még cukor meg fahéj is akad rá itthon. De szenteste napja van! Kérem! Csak ma estére! 
A férfi idegesen elfordult.
– Hogy juthatott idáig?
– Azt hiszi csak az én hibám? Miután a férjem meghalt a munkahelyi balesetben, tönkrementünk. A főnöke kijátszott mindenkit, semmit nem fizettek utána. Ügyvédet fogadtam, de az is csak elvitte a félretett pénzemet. Az én munkahelyem megszűnt. El kellett adni a normális házunkat és kiköltözni a ebbe a viskóba, hogy ne haljunk éhen. Munkát nem kapok. Nézzen rám!  Egy roma asszony vagyok. Senki nem akar alkalmazni! Mert én lopok, csalok, hazudok szerintük! Benedek úr! Én világéletemben nem vettem el senkitől semmit! De tőlem elvették az életem és maga most szentestére se akarja itt hagyni velem a gyerekeimet? Legyen már szíve! Én nem dohányzom – ekkor kicsit ijedten nézett a férfi kezében füstölő cigire – és nem is iszom – tette még hozzá. 
– Zavarja a füst? – kérdezte habozva a férfi.
– Nem az zavar, hanem hogy…- de nem tudta újra elmondani.
Benedek úr arra gondolt először, hány ilyen történetet hallott már, de most pontosan emlékezett a balesetre, amiről az asszony beszélt. Megírták az újságok, foglalkozott vele a híradó. A legkisebbik gyerek talán egyéves sem volt még, nem is ismerhette igazán az apját. Megint félig elszívva dobta el a cigit. Majd zavarodottan fel akarta venni a földről.
– Bocsánat! – mondta az asszonyra nézve.
– Hagyja csak! – mondta maga elé meredve a nő.
 – Nemsokára visszajövök. – mondta Benedek úr, azzal beült a kocsiba, elővette a mobilját és elkezdett telefonálni, majd elhajtott.
Néhány órával később egy platós autó fordult be a ház elé, fával megpakolva. Az asszony kiment szólni, hogy biztos rossz helyre jöttek, de ekkor megállt mellette Benedek a kisbusszal. Egy manósapkás, szemüveges fiatal nő ült az anyósülésen. Nagy vigyorral pattant ki a férfi mellől. 
– Jó napot kívánok! Terike vagyok – nyújtotta a kezét a meglepett nő felé – maga biztos a három Horváth gyerek anyukája! Terike zöld kabátjával és bordó szoknyájával, mintha egy egészen más univerzumból csöppent volna ide. Az asszony egy darabig a kezét sem engedte el, majd eszébe jutott, hogy válaszolni illene.
– Igen, bo-bo-bocsánat – kezdte dadogva az asszony –  Horváth Józsefné, Kati vagyok.
Addigra Benedek úr is kiszállt az autóból. Kinyitotta a csomagtartót majd azt mondta a megpakolt táskákra nézve:
– Akkor talán pakoljunk be! 
– Hé! Mikulás! – kiabált a teherautó sofőrje, arra utalva, hogy Benedek úr ősz hajával és szakállával pont úgy néz ki, mint a Mikulás – a fát hová tegyük? 
– Csak pakolja a ház elé, majd elrendezzük, válaszolt Benedek, majd az asszony szólalt meg a kocsiban lévő temérdek dologra nézve.
– Ez mégis mi?
– Elég élelmiszer, amivel kihúzzák a karácsonyt, de után el kell vinnem őket – emelte fel szigorúan a mutatóujját férfi!
– Van szaloncukor is és egy kis fenyőfát is hoztunk, meg díszeket – mondta mosolyogva Terike. 
– De én nem, én nem – kezdett szabadkozni az asszony.
– Pakoljunk mielőtt meggondolom magam! – dörmögte a fogai közt a férfi.
A gyerekek nagyon meglepődtek, ahogy Terike beperdült a fenyőfával az ajtón
– Sziasztok! Na, segítettek nekem? A gyerekek egyszerre pattantak fel, hisz Terikét igencsak szerették, ismerték az otthonból a mindig kedves, mosolygós lányt. Míg bepakoltak Horváthné nem tudta abbahagyni a sírást, még rá is mordult Benedek, hogy vegyen már magán erőt. Mikor végeztek, szólt, hogy Terike üljön be a kocsiba, majd az asszonyhoz fordult. 
– 26-án a gyerekekért jövök – majd egy kis szünet után így folytatta – Megüresedett egy takarítói állás az otthonban, januártól kezdhetne.
– Az nagyon jó lenne – csillant fel a nő szeme, aztán elkomorodott, – de hogy járjak be dolgozni, az 80 km innen? 
– Lenne egy alkalmazotti szoba is. Ott lakhatna és mindennap találkozhatna a gyerekeivel is, ameddig össze nem szedik magukat.
– Istenem, – csuklott el az asszony hangja – ezt el se merem hinni! 
– Higgye csak el! Akkor újévben meg magáért jövök. Majd beszállt az autóba és elindult. Terike széles mosollyal integetett neki. 
Az asszony bement a házba. A gyerekek a karácsonyfa körül énekeltek, ő maga pedig sírva rogyott le a kis komód elé, amin a fotók volt. A gyerekek mind odaszaladtak hozzá és átölelték anyjukat. 
– Józsi, hallottad Józsikám! Minden rendbe fog jönni, Józsikám! – zokogta miközben levette a képet amin az egykor fiatal katona, a férje volt. Magához ölelte, könnyel áztatta, míg egyre csak ismételgette, “minden rendbe fog jönni Józsikám!” 
 
A gyermekotthon már elcsendesedett, Terike halk suhanása alig hallatszott a folyosón. Bekopogott  az egyik irodába. Bentről egy szigorú “Igen” hallatszott. Terike benyitott:
– Igazgató úr! Indulhatunk? – kérdezte. Ha későn kell hazamennie, a Benedek úr viszi haza, úgyis útba esik neki és nem is túl jó a környék, így mégis biztonságosabb. 
Benedek lecsukta a laptopját, majd vette a kabátját. 
– Még elszívnék egy szál cigit, ha nem haragszik érte.
– De igazgató úr… – kezdte a fiatal lány.
– Majd új évtől lemondok Terike, nem változhat meg minden egyetlen nap alatt!
Terike kuncogott, majd annyit mondott magában: Dehogynem! Minden megváltozott!

Iratkozz fel most a hírlevelemre és azonnal megkapod  a Karácsony könnyedén e-bookot, mely egy tündéri útikalauz egy stresszmentes karácsonyhoz!

December 1-től pedig indul az adventi naptár! Minden nap emailben kapsz egy szép képet egy kedves, elgondolkodtató, szívhez szóló vagy éppen vidám, vicces idézettel vagy történettel. Már alig várom hogy megosszam veled! 

És ezzel még nincs vége! Az emailben megtalálod másik két e-bookom az Anyaságról cukormáz nélkül és az anyukáknak szóló túlélőkalauz letöltési linkjét is!

Hírlevél

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *