A nők nincsenek bombaformában szülés után. Vannak akik olyan kivételes helyzetben vannak hogy igen, de valljuk be, a nagy többség nincs. És nincs is ezzel szerintem semmi baj. De a férfi így is szereti és csodálja a nőt, az anyát! Igazából már a szülésnél, ha apás szülés van, ha meg nem, akkor utána, elindul valami a férfiban, aki apa lesz, ami csodálata tárgyává teszi a nőt, az anyát.
Mi nagy vigyorral indultunk neki a szülésnek. Aztán később csak a párom mosolygott… aztán ő sem. Tényleg olyan helyzetben látott amelyekről korábban azt gondoltam, hogy jesszus a föld alá bújnék, de akkor valahogy mással voltam elfoglalva és minden természetesnek tűnt. Az, hogy méri az időt a fájásoknál, hogy áll mellettem míg 20 percig meleg vizes zuhanyt veszek, mert akkor még mindenki azt hitte természetesen fogok szülni. Amikor majdnem fellöktem a fittlabdás vajúdásnál (én voltam 80 kg, ő meg kb. 130 és ahhoz állóképesség is társult), kezdett ráeszmélni mekkora is lehet a fájdalmam. Az is természetesnek tűnt, hogy törli a padlóról utánam a még folydogáló magzatvizet… igen a szülés nem csilli-villi plázás shopping! És amikor délutánra úgy kimerültem, hogy két fájás közt elaludtam, akkor sírt. Próbálta eltitkolni, de észrevettem. Sírt, az áldozatért amit hoztam, amit én természetesnek vettem, sírt, hogy ő ebbe már nem tud többet beletenni. Sírt, amikor végre hallottuk a műtőben felsírni a kislányunkat. Az arca csupa aggódás lett, amikor látta, hogy úgy remegek, mint a kocsonya az érzéstelenítő miatt. Elment spéci bugyit venni, (mert az egyszer használatos amit vittem sz@r volt, mert pont odaért ahol felvágtak) meg a boltba fél literes vizet, meg sós rágcsát, hogy tudjak inni meg egy két falatot bekapni éjszaka, mert egésznap nem ettem és mert ezt mondták neki a császáros örzőben nővérkék. Sőt második szülés előtt jobban emlékezett mit kell majd bepakolni, mint én. Az őrzőben igazgatta a rajtam a takarót, még akkor is azt hitte, azért reszketek, mert fázom. Mikor hazaindultunk elképedt, hogy csak a papucs megy fel a lábamra, mert ödemásodtam a császár miatt. Otthon felhozta nekem az emeletre a „tejszaporító” rántott levest, hogy kímeljen. Én meg bőgtem, hogy egy semmirekellő vagyok… Elmondta, hogy nagyon nagyot nőttem a szemében. Hiába volt karikás a szemem, elefánt a lábam, sírásra görbülő a szám, úgy látott engem ahogy még soha senkit és ahogy más nem is fog rám nézni! Ilyen amikor gyermek születik, a nőből anya a férfiból apa válik, újjászületünk a picivel együtt!
Add a Comment